Koriander Károly unatkozott.
Nap mint nap ugyanaz történt. Már megszokta. Tündérkéz kinyitotta a konyhaszekrény ajtaját, és határozott mozdulatokkal vette le a polcról a kiválasztottakat. Mint például Só Sándort. Só Sándort szinte mindig. Só Sándor nélkülözhetetlen, alig van étel, ami nélküle készülne el.
Aztán ott van még Fahéj Fanni, Gyömbér Gyöngyi, Bors apó és még sorolhatnánk ki mindenki, de senki se unatkozott. Mert mindenki tette a dolgát.
- Persze! Ők bizonyíthatnak! – gondolta keserűen Koriander Károly. – Csak én nem! Én nem kellek! Minek vagyok itt egyáltalán?
Nem volt ő mindig ilyen mogorva. Eleinte nagyon is lelkes volt. Örült, amikor bekerült a Konyhaszekrénybe a többi fűszer közé. Mikor nyílt a Konyhaszekrény ajtaja és megjelent Tündérkéz, ő is vigyázzba vágta magát és dobogó szívvel várta, hogy őt is leemelje a polcról. De hiába. Nem őt választották ki.
- Biztos nem állok elég feszesen, azért nem. – gondolta. Ezért legközelebb még feszesebben állt. Nyúlt is felé Tündérkéz, Károly szíve egyre hevesebben vert, de Vegamix Viktorra esett a választás. Megint.
Ez történt vele minden alkalommal: nyílt az ajtó, megjelent Tündérkéz, vele együtt a remény, majd jött a csalódás.
Mostanra már belefásult ebbe a körforgásba. Természetesen még mindig odaáll a sorba, hiszen ez kötelező, amikor főzésidő van, de már nem olyan feszes a tartása.
Eleinte ő is nagyon szeretett volna részt venni a főzésben. Örömet akart szerezni az Embereknek, mint az összes többi fűszer. Hiszen ez a dolguk. Látta a többieken a mosolyt, amikor meghallották az Emberek elégedett hangját, miután belekóstoltak az ételbe. Károly is a győztes csapat tagja akart lenni.
- Te miért vagy szomorú? – hallotta meg az édes hangot. Először azt hitte, nem is hozzá szólt a kérdés.
- Te miért vagy szomorú? – hallotta újra a kérdést. Most már a hang irányába fordult. Fahéj Fanni állt előtte.
- Te miért vagy szomorú? – kérdezte Fanni immár harmadszor.
- Csak! – morogta Koriander Károly.
- Vicces vagy! – kuncogott Fahéj Fanni.
- Viiiicceeees? Kikérem magamnak! – háborodott fel Károly.
- Igen! A legviccesebb a világon! – nevetett Fanni.
Ezen Károly annyira meglepődött, hogy elfelejtett megsértődni és megkérdezte:
- Hogyhogy?
- Hát úgy, hogy nem veszed észre, hogy mennyire különleges vagy!
- Én? Különleges? – értetlenkedett Károly.
- Igen, igen. Hiszen te csak különleges ételekbe vagy való.
- Tényleg?
- Tényleg! Majd meglátod. Csak bízz te is Tündérkézben! Ő mindent tud.
Roppant érdekes volt ez a beszélgetés. Koriander Károly már alig várta a következő főzés idejét.
Nyílt is a Konyhaszekrény ajtaja, a fűszerek gyorsan vigyázzba álltak, Tündérkéz benyúlt és kiemelte… Só Sándort.
Majd kiemelte… Vegamix Viktort.
Határozottan nyúlt…. Gyömbér Gyöngyi felé, és őt is levette a polcról.
Károly meg sem mert moccanni. A szeme sarkából követte az eseményeket. Majd hirtelen azt érezte, hogy a lába elemelkedik a földtől, szinte repül, bele is szédül, alig bírta követni az eseményeket. Érezte, hogy egy keveset, alig több mint egy csipetnyit kiszednek belőle. Látta a felcsapó gőzt, a háborgó vizet, és hirtelen összeolvadt a többi fűszerrel.
Nagyon jó érzés volt. Úrrá lett rajta a végtelen nyugalom.
- Hát ilyen érzés, amikor használnak. – gondolta szédülten.
Mikor újra a polcon állt, felidézte a történteket és belé hasított a felismerés: hiszen belőle alig használtak! Olyan, de olyan keveset! Alig többet, mint egy csipetnyit. De miért? Ő kevesebbet érne, mint a többiek? Csalódás lett úrrá rajta. Alig várta, hogy este legyen és nekitámadhasson Fahéj Fanninak.
- Nem erről volt szó! – kiáltotta oda neki.
- Hiszen használtak, nem? – vágott vissza meglepetten Fanni.
- De igen, csak olyan keveset! Alig többet, mint egy csipetnyit.
- Hát persze, mert te olyan különleges vagy, hogy belőled elég egy kevés is. Alig több mint egy csipetnyi. Te képes vagy megváltoztatni az egész étel ízét.
- Oh! Tényleg?
- Tényleg. – mosolygott Fanni Károlyra.
- Hát… akkor jó. – mondta Károly, és elsomfordált.
Egyszer csak mosoly terült szét az arcán:
- Különleges vagyok! – gondolta, és békésen elaludt.
Kisvirág
