Bors Péter roppant élénk fiatalember volt. Ő volt az őrölt fekete bors. Imádta az életet, imádta a lányokat, folyton csapta is a szelet nekik. Más unta volna az örökös szürkésfekete öltözéket, de ő még ezt is imádta.

- Én legalább mindig elegáns vagyok. – mondogatta. – Akár egy jóképű titkosügynök. Vagy egy vőlegény.

Nagyon adott a megjelenésére. Mindig fess, jól fésült fiatalember volt. Jellegzetes megjelenését pedig erős illattal tetőzte be. A lányok pedig bomlottak utána. Péter ezt is imádta.

- Hello, szép kislány! – búgta a csinos, női fülecskékbe – Ráérsz egy kis csevejre?

Nem volt lány, aki erre nemet mondott volna. Úgyhogy Bors Péter soha nem unatkozott. Mindig akadt társasága.

Bors apó nem nézte jó szemmel, hogy Péter ilyen csapodár.

- Meglásd, egyszer nagy szerelembe fogsz esni! – hajtogatta mindig.

- Ugyan, Bors apó! – legyintett ilyenkor Péter. – Ne féltse az én szívemet! Nem olyan könnyű azt megkapni!

Bors Péter nemcsak jóképű, de gavallér is volt. Virágokkal örvendeztette meg a hölgyeket, sétálgatott velük a szikrázó kristálypoharak ösvényén. Bulik alkalmával ügyelt arra, hogy mindegyik lányt megtáncoltassa. Vidám történetekkel szórakoztatta azt, aki épp szomorú volt. Bors Péter társaságában senki sem unatkozott.

Egy kis hiba azonban mindig volt a randevúkban. A tüsszögés. Péter illatától a lányok folyton tüsszögtek, prüszköltek. A szemek könnybe lábadtak, az orrok pirosodtak, a testek egy pillanatra összerándultak. Péter ettől eleinte zavarba jött, de ma már felkészülten megy a randevúkra. Zsebkendőt visz magával, amit tüsszögéskor egy könnyed mozdulattal a partnerének adhat. Időközben arra is rájött, hogy a zsebkendővel még romantikusabbá tudja tenni a találkáit. Egyszerűen csak annyit kell tennie, hogy ő törli le a lányka könnyeit. Közben egymás szemébe tudnak nézni egészen közelről.

- Meglásd, el fog jönni az a lány, aki nem tüsszög tőled! – figyelmeztette Pétert Bors apó.

- Á, dehogy! Olyan lány nincs az egész földkerekségen! – nevetett Péter.

Egyik nap a lányok megint összecsoportosultak és nagyon sugdolóztak. Annyira elmerültek valamiben, hogy észre sem vették Pétert. Aztán egyre több fűszer érkezett, mindenki kíváncsian leste, hogy mi történik. Péter sem akart kimaradni, furakodott a tömegben, ahogy csak tudott. Persze mindenki, aki körülötte volt, elkezdett tüsszögni.

Egyszer csak szétnyílt a tömeg és Péter meglátta... Őt. Szíve hatalmasat dobbant, a világ megfordult körülötte. Egy gyönyörű bors leány állt előtte hosszú, fehér ruhában. Olyan volt, mint egy királylány. Vagy mint egy menyasszony. Péternek földbe gyökerezett a lába, alig bírt megszólalni. Pont ő, aki még a szomorkodókat is felderített a vidám történeteivel. Egy varázslatos tüneményt látott maga előtt.

- Ki vagy te? – hebegte.

- Bors Petra a nevem. Én vagyok az őrölt fehér bors.

- Te olyan gyönyörű vagy! – ámuldozott Péter.

- Köszönöm a bókot! – kuncogott Petra.

- Kedves … Hapci! ….Péter! Mi is …. Há-há-hápci! ….bemutatkoznánk Petrának, ha megengeded. – szólt tüsszögve Só Sándor.

- Persze, persze, én már megyek is. – mondta zavartan Bors Péter és átadta a helyét a többieknek.

Kicsit messzebbről figyelte, ahogy mindenki üdvözli Petrát, ahogy bemutatkoznak neki és esetlen tréfákkal próbálják fesztelenebbé tenni a ceremóniát.

Figyelte Petrát is, ahogy mindenkivel kezet fog és nevetgél az esetlen tréfákon.

Péter most kivételesen nem csatlakozott a többiekhez. Volt valami ebben az egészben, ami nagyon nyugtalanította őt. Érezte, hogy az élete a mai napon megváltozott. Érezte, hogy ma valami különös történt vele. De nem ez zavarta őt. Egy nagyon érdekes dolgot vett észre Petrával kapcsolatban. Talán a többi fűszernek ez fel sem tűnt. Péter elgondolkodva simogatta az állát és újra meg újra felidézte a történteket, hátha téved. De nem tévedett. Valóban az történt.

Petra nem tüsszögött tőle.

Kisvirág