Korábban együtt izgultunk Elzáért, akinek a méhében ultrahanggal csak petezsákot láttak a hetedik héten. Másnap mintha lett volna ott egy két milliméteres "valaki", ám később a terhességi hormonok drasztikusan csökkenni kezdtek, végül a terhességet műtéttel kellett befejezni. Elza örömhírrel jött most, íme, a története.
Amikor a decemberi kontrollon azt mondták, két ciklust várni kell, mielőtt újra megpróbáljuk a következő várandósságot, az első gondolatom az volt, akkor várhatunk több hónapot is, ki tudja, mikor és hogyan rendeződik a dolog. Ám meglepetésemre januárban, pontosan 28 nappal a műtét után megjelent, és én még életemben nem örültem úgy. Jó, már csak egyet kell várni, és usgyi, jöhet a tesóprojekt! Kiszámoltam, hogy mikor kell a következőnek érkeznie, majd vártam.
Ahogy elérkezett az idő, nem történt semmi. Nagyon csalódott voltam, pontosan ettől féltem. A legidegesítőbb tulajdonságom a türelmetlenség. De visszakényszerítettem magam a hétköznapok rutinjába.
Aztán egy héttel később csak megérkezett. Majd nem bíztam a véletlenre, szereztem ovulációs tesztet, és a számolt félidőnél használtam. Az első alkalommal csak egy üres kör lett az eredmény. Jó, lehet, hogy korán próbáltam, két-három nap és újra megpróbálom. A következő teszt már pozitív lett. Mondtam a férjemnek, hogy ha most, akkor nagy valószínűséggel összehozzuk a tesót. Biztos akarjuk? Mert ez a kis mosolygós fejecske ezen a teszten azt jelenti, hogy termékeny vagyok. A férjem megnyugtatott, igen, szeretne még egy gyereket, bár tudja, hogy itt külhonban segítség nélkül nehezebb lesz, mint egy gyerekkel, de megoldjuk.
Március közepén teszteltem először. Szombat reggel volt, éppen készülődtünk kirándulni, amikor gondoltam megnézem, mi a helyzet. A teszt szinte azonnal pozitív lett. Mint az őrült, úgy robbantam ki a fürdőszobából és lóbáltam a tesztet a férjemnek. Így utólag visszagondolva csomagolhattam volna szebb köntösbe is a hírt. A kezdeti öröm helyét hamar átvette az aggódás. Mi van, ha megint baj történik? A férjem csak annyit mondott, csalánba kétszer nem üt a ménkű. Mindig nagyon nyugodt, teljesen az ellentétem. Míg ő megfontolt, én fejjel megyek a falnak.
Húsvétkor két hétre hazamentünk Magyarországra. Nagyon kellemesen telt volna az otthonlét, ha a hatodik héttel együtt nem érkeznek meg a rosszullétek. De én örültem neki, gondoltam, ha szarul vagyok, az csak jót jelenthet. Szerencsére otthon terülj-terülj asztalkám volt, sok mindent nem kellett csinálnom, így azt az időt átvészeltem. Itthon egyedül nehezebb volt, de a tizedik héttel elmúltak a rosszullétek.
Amikor visszajöttünk, akkor mentünk el orvoshoz. Korábban nem volt még értelme. Az ultrahangig nagyon izgultam és úgy éreztem, jelenleg még Schrödinger macskáját hordom a szívem alatt. Nem tudjuk, hogy tényleg ott van-e, amíg nem nézzük meg. Aztán az ultrahangon végre megpillantottuk a kis emberpalántát; dobogó szívvel, kalimpáló karokkal-lábakkal ott volt és izgett-mozgott. Nagyon boldogok voltunk. Az első vizsgálatok mindent rendben találtak. Még azért izgulunk, amíg a 12. heti genetikai ultrahangon meg nem nyugtatnak minket, hogy teljesen egészséges.
Szerencsésnek mondhatom magam, és bízom benne, hogy a továbbiakban is minden rendben lesz. November 16-ra írtak ki minket, addig még nagyon sok idő van, bár már mindjárt túlleszünk az első trimeszteren. Már látszik egy kis pocak is. Most 11 hetes a mi kis magzatunk.
Elza
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
