Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

„Mi is emberek lettünk, pedig vertek bennünket”

 
A minap olvastam egy posztot egy szülőknek szóló portálon. Tulajdonképpen semmi érdekes, csak annyi, hogy a gyerek szófogadatlan, mit tesz a szülő. És olvastam a kommenteket is. Hát hogyne olvastam volna? A posztból az volt a legérdekesebb rész. Aztán nemrégen egy hírt, hogy XY település iskolájának gondnoka megpofozott egy gyereket, akit aztán emiatt ki is rúgtak. Ha...
A bejegyzés folytatódik
 

SegítSüti először, SegítSüti másodszor, … , SegítSüti tizenharmadszor!

A süti jó. Sütit sütni is jó. Sütit enni még jobb. Segíteni jó. Segíteni sütisütéssel még jobb. Segíteni sütievéssel egyenesen szuper dolog. >> a poszt...
A bejegyzés folytatódik
 

Átvertek az interneten, mégis minket jelentettek fel

Aktív olvasó és kevéssé aktív hozzászóló vagyok, írást pedig sose küldtem még. Most azonban olyasmi történt velem, amit minél több fórumon szeretnék megosztani,...
A bejegyzés folytatódik
 

Bántalmazzák a barátnőmet és nem tudok rajta segíteni!

Segítséget szeretnék kérni. Az alábbi telefonbeszélgetés zajlott le köztem és a barátnőm között, akivel 22 éve vagyunk jóban-rosszban egymás mellett. Húsz éve...
A bejegyzés folytatódik
 

A bántalmazott gyerekek agresszív felnőttek lesznek

Sajnos a kisgyermekek testi fenyítése hazánkban is - és egy régebben készült, de csak napjainkban publikált kutatás szerint Amerikában is - széles körben elfogadott....
A bejegyzés folytatódik
 

Még mindig sokan vernék a gyereket az iskolában

Legalábbis egy mostanában végzett felmérés szerint. A www.diszlexiateszt.hu oldal által több, mint 1000 szülő és pedagógus részvételével lefolytatott kutatás arra...
A bejegyzés folytatódik
 

Pofozhatja a tanár a gyerekemet az iskolában?

Koki, saller, köznevelés Tegnap röppent fel a hír, Michl József módosító javaslata értelmében kikerülne a köznevelési törvényből a hatályos jogban szereplő...
A bejegyzés folytatódik
 

Gyereket büntetni nem menő

Miután a fél éjszaka a számítógépet bűvöltem, és bőszen kattintgattam a gyerek büntetése címszóra, be kellett látnom, hogy azok a büdös kölykeim úgy tűnik,...
A bejegyzés folytatódik

Írj bármilyen, a bloghoz kapcsolódó témában posztot,
és mi szerkesztés után közzétesszük a Bezzeganyán.
Ha témajavaslatod, ötleted, kérésed van, azt is oszd meg velünk
a bezzeganya@bezzeganya.hu emailcímen!

Bezzeganya

blogavatar

Az anyaság valódi oldala. Hasznos infók, tanácsok, humor, közösség. A blogot az olvasók (is) írják. Ha te is megosztanád terhességgel, anyasággal, gyerekneveléssel kapcsolatos tapasztalataidat, véleményedet, megírnád szülésed történetét, vagy segítséget szeretnél kérni, várjuk írásodat a bezzeganya@bezzeganya.hu címen. A blog szerkesztői: Tünde és Vakmacska. www.bezzeganya.hu

Utoljára kommentelt

Instagram

Hirdetés

Facebook

Címkefelhő

(40)abortusz (49)absz (25)advent (40)adventi kalendárium (29)ajándék (29)ajánló (69)Akác (48)allergia (28)Almajemima (31)alvás (39)AMK (79)Anide (22)Anna (34)anya (191)anyaság (214)anyatej (20)anyós (30)apa (68)apanapló (23)autizmus (42)baba (36)babanapló (113)baleset (20)banyavári (28)Banyavári (23)Barnalány (34)betegség (140)Betti (21)Bezzeganya (21)Bezzeganya klub (50)Bicse (21)Bodza (25)Bojszy (27)Brumibaby (26)bántalmazás (24)bébinapló (20)bölcsinapló (31)bölcsisek (34)bölcsőde (38)Center (264)Citabella (36)család (237)családtervezés (49)csecsemő (49)csecsemők (48)császármetszés (193)Down (33)drlucifer (36)egészség (93)erőszak (53)etetés (38)fesztivál (23)fogyinapló (24)fogyókúra (50)főzés (147)gasztro (38)Gitta (27)gyerek (338)gyereknevelés (467)gyermekirodalom (66)gyermekorvos (30)gyermekvállalás (46)gyász (46)Halacska (37)halál (59)heti kérdés (21)hiszti (22)Hollandrémület (20)házasság (89)hétvége (79)húsvét (39)ikrek (88)interjú (63)Iphigenia (20)irodalom (31)iskola (200)iskolakezdés (31)iskolások (103)Itoshii (31)Janka (35)Juditty (119)játék (68)jótékonyság (40)kamaszok (30)karácsony (146)Katz (25)kertedi (62)Kicsidelfin (20)kiemelt (95)kirándulás (21)kismama (1044)kiállítás (27)koraszülés (31)koraszülött (28)koronavírus (62)kreatív (32)Krikett (24)kultúra (97)kutatás (78)kutya (32)kérdőív (25)két csík (29)kórház (186)kórházteszt (325)könyv (94)könyvajánló (50)külföld (39)Lapis Lazuli (21)lapszemle (40)Lhunara (21)Lilacsiga (20)lombik (48)lombiknapló (29)macska (22)magzat (21)meddőség (76)Meni (76)mese (63)Mikulás (24)Minakó (25)Mindy (31)Mirca (31)mozi (25)MsPoppy (23)MTI (120)munka (114)Másutt (93)nagycsaládos (91)Nanta (100)napló (209)nevelés (65)nyaralás (30)Nyina (40)nyár (81)(32)nők (61)oktatás (106)oltás (20)olvasó (20)OriasCJ (24)orvos (71)otthon szülés (23)Pankuci (54)Petya (35)Pirilány (26)Polli (25)PR (27)program (44)programajánló (194)programok (22)pályázat (28)párkapcsolat (85)pénteki mese (48)recept (183)Rosa Rugosa (25)rotarix (22)rák (25)rövidhír (38)Salty (95)segítség (23)Shadow (94)sport (27)sulinapló (28)szex (44)Sziget (27)szinvaltoszemulany (31)szolgálati közlemény (29)szoptatás (123)születés (22)születésnap (34)szülés (1170)szüléstörténet (669)szülő (31)tanulás (38)terhesnapló (737)terhesség (1317)terhesség hétről hétre (79)terhességi teszt (39)testvér (29)teszt (58)Tildy (58)tinédzser (24)tippek (25)táplálkozás (35)tápszer (21)történelem (21)Tünde (812)ultrahang (47)utazás (68)Vakmacska (576)Vemhes Tevelány (29)vetélés (52)vicces (66)videó (44)válás (35)védőnő (22)yzzma (27)Zea (23)Zizik (39)Zserbó (29)Zsuzsi főz (192)Zsé (38)állat (32)életmód (77)óvoda (77)óvodások (64)örökbefogadás (20)újszülött (35)ünnep (38)ünnepek (21)Őrjöngő Farkas (45)