Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
 

Fogszabályzunk, éhezünk, halandzsázunk a citromtorta felett

Már két hónapja, hogy PiciLány megtette élete első, önálló lépését. Annak pedig két hete, hogy az utcán is komolyabban sétafikál. Igen, gyök kettővel és természetesen...
A bejegyzés folytatódik
 

...amelyben Malackát (majdnem) kiönti az árvíz, fő, hogy legyen bodzaszörp!

33. hét Ezen a héten teljesen begubóztunk a lakásba. Minden egyes nap szünet nélkül esett az eső, ha mennünk kellett valahová, akkor sasszemekkel figyeltük, hogy...
A bejegyzés folytatódik
 

"Anyád fázik, öltözz fel!!"

Ahogy már előre tudtam, megnyílt nálunk a májusi zártosztály. PiciLány még kedveskedett is mellé már hétfő reggel azzal, hogy fél 9-kor édesdeden beájult a kezemben...
A bejegyzés folytatódik
 

Nem akarok szót fogadni anyának, de muszáj!!!!

32. hét Ez a hét is úgy indult, mint bármelyik megszokott, szürke hétköznap, de a hétfő este legalább az én számomra tartogatott valami izgalmasat. A betegségek,...
A bejegyzés folytatódik
 

A kapcsolat legnagyobb próbatétele a gyerekvállalás

A gyerekvállalás a pároknál többnyire közös döntés eredménye, ideális esetben a férfi és a nő együtt határozzák meg, hogy mikor érzik elérkezettnek az időt,...
A bejegyzés folytatódik
 

A puding, a marcipán és a baci nem barátok

Sok gyerekem sokféle dolgot csinált már, de szoktam mondani, hogy az embernek sosem lehet annyi gyereke, hogy az élet meg ne tudná tréfálni valami ismeretlennel, így aztán...
A bejegyzés folytatódik
 

Egy teli bili anyák napjára

31. hét Mielőtt belekezdenék az eheti történések taglalásába, tartozom nektek egy vallomással. Szolgálati közlemény: eddig elkummantottam, hogy beszámoljak róla,...
A bejegyzés folytatódik
 

Május: minden héten szülinapok!

Hihetetlenül unalmas hetünk volt.  Csak forogtak a napok, mint a szürke mókuskerék. Öltözzél, kajádat ne hagyd itt, induljál/elkésel, puszi-ölelés, mostmár...
A bejegyzés folytatódik
 

A gyerekes kirándulás kizárólag autós műfaj lett?

Most, hogy végre van néha jó idő is, kirándulgatunk, ha az idő engedi. Népszerű helyeken fordulunk meg a Pilistől a Börzsönyig, sokan látogatják még rajtunk kívül. És...
A bejegyzés folytatódik
 

Megfulladt a kapcsolatnövényünk, de mi túléljük!

A heti mottó: Kis lépések, nagy változások. Piszkosul rendes lány vagyok. Heti hatszor csinálom az ugribugrit, ami csupán napi 10 perc és figyelek az evésre. Értsd:...
A bejegyzés folytatódik

Írj bármilyen, a bloghoz kapcsolódó témában posztot,
és mi szerkesztés után közzétesszük a Bezzeganyán.
Ha témajavaslatod, ötleted, kérésed van, azt is oszd meg velünk
a bezzeganya@bezzeganya.hu emailcímen!

Bezzeganya

blogavatar

Az anyaság valódi oldala. Hasznos infók, tanácsok, humor, közösség. A blogot az olvasók (is) írják. Ha te is megosztanád terhességgel, anyasággal, gyerekneveléssel kapcsolatos tapasztalataidat, véleményedet, megírnád szülésed történetét, vagy segítséget szeretnél kérni, várjuk írásodat a bezzeganya@bezzeganya.hu címen. A blog szerkesztői: Tünde és Vakmacska. www.bezzeganya.hu

Utoljára kommentelt

Instagram

Hirdetés

Facebook

Címkefelhő

(39)abortusz (49)absz (25)advent (40)adventi kalendárium (29)ajándék (29)ajánló (68)allergia (28)Almajemima (31)alvás (36)AMK (79)Anide (22)Anna (34)anya (185)anyaság (211)anyatej (20)anyós (29)apa (65)apanapló (23)autizmus (42)baba (33)babanapló (109)baleset (20)banyavári (28)Banyavári (23)Barnalány (34)betegség (138)Betti (21)Bezzeganya (21)Bezzeganya klub (50)Bicse (21)Bodza (24)Bojszy (27)Brumibaby (26)bántalmazás (24)bébinapló (20)bölcsinapló (31)bölcsisek (34)bölcsőde (38)Center (264)Citabella (36)család (230)családtervezés (47)csecsemő (48)csecsemők (48)császármetszés (187)Down (31)drlucifer (36)egészség (88)erőszak (53)etetés (37)fesztivál (23)fogyinapló (24)fogyókúra (50)főzés (147)gasztro (38)Gitta (27)gyerek (335)gyereknevelés (443)gyermekirodalom (66)gyermekorvos (30)gyermekvállalás (46)gyász (46)Halacska (34)halál (56)heti kérdés (21)hiszti (22)Hollandrémület (20)házasság (89)hétvége (77)húsvét (36)ikrek (88)interjú (62)Iphigenia (20)irodalom (31)iskola (194)iskolakezdés (30)iskolások (103)Itoshii (31)Janka (24)Juditty (119)játék (65)jótékonyság (40)kamaszok (30)karácsony (146)Katz (25)kertedi (62)Kicsidelfin (20)kiemelt (95)kismama (1025)kiállítás (27)koraszülés (29)koraszülött (28)koronavírus (62)kreatív (32)Krikett (24)kultúra (97)kutatás (78)kutya (32)kérdőív (25)két csík (29)kórház (186)kórházteszt (304)könyv (90)könyvajánló (48)külföld (39)Lapis Lazuli (21)lapszemle (40)Lhunara (21)Lilacsiga (20)lombik (48)lombiknapló (29)macska (22)magzat (20)meddőség (76)Meni (76)mese (63)Mikulás (24)Minakó (25)Mirca (31)mozi (25)MsPoppy (23)MTI (120)munka (110)Másutt (93)nagycsaládos (91)Nanta (100)napló (180)nevelés (64)nyaralás (30)Nyina (40)nyár (79)(32)nők (59)oktatás (104)oltás (20)olvasó (20)OriasCJ (24)orvos (71)otthon szülés (23)Pankuci (54)Petya (35)Pirilány (26)Polli (24)PR (26)program (43)programajánló (190)programok (21)pályázat (28)párkapcsolat (84)pénteki mese (48)recept (183)Rosa Rugosa (25)rotarix (22)rák (25)rövidhír (38)Salty (79)segítség (23)Shadow (84)sport (23)sulinapló (28)szex (44)Sziget (27)szinvaltoszemulany (31)szolgálati közlemény (29)szoptatás (120)születés (22)születésnap (31)szülés (1140)szüléstörténet (661)szülő (31)tanulás (35)terhesnapló (727)terhesség (1291)terhesség hétről hétre (79)terhességi teszt (37)testvér (29)teszt (58)Tildy (58)tinédzser (24)tippek (25)táplálkozás (35)tápszer (21)történelem (21)Tünde (807)ultrahang (46)utazás (62)Vakmacska (573)Vemhes Tevelány (29)vetélés (51)vicces (66)videó (44)válás (32)védőnő (22)yzzma (27)Zea (23)Zizik (39)Zserbó (29)Zsuzsi főz (192)Zsé (38)állat (32)életmód (77)óvoda (77)óvodások (63)örökbefogadás (20)újszülött (35)ünnep (38)ünnepek (21)Őrjöngő Farkas (44)