Az isteni Deneuve hetvenévesen is isteni. A héten a Cirko-Gejzírben bemutatott Bettie-mobil című francia filmben csinos étteremtulajdonost alakít, aki mind munkájában, mind magánéletében válságba kerül. Kiugrana egy kicsit kiszellőztetni a fejét, de az ötperces cigiszünetből öt napon át tartó autókázás lesz, olykor abszurd helyzetekkel, meglepő találkozásokkal, nosztalgiázással, és a végén az elmaradhatatlan nagy egymásra találással.

A színésznőből lett fiatal rendezőnő érzékenyen mutatja be egy nő összeomlás-közeli állapotát, melyből a főhős a fásultság helyett az optimizmus és az élettapasztalat erejével tör ki, útja során visszatalálva azokhoz az értékekhez, amelyek mégiscsak a legfontosabbak az életben.

A hatvanas Bettie egykori szépségkirálynő, akinek a fiatalkorában kínálkozó nagy lehetőségek ellenére végig egy mederben folyt az élete. Férjét korán elvesztette, méghozzá olyan abszurd körülmények között, hogy csak nevetni tudunk vele együtt, amikor elmeséli a történetet. Lányával rossz a viszonya. Élénk és markáns véleményeket megfogalmazó anyjával él együtt, és egy nős férfival folytat viszonyt. Amikor megtudja, hogy a férfi egy fiatalabbra cserélte, elmenekül a kis bretagne-i városkából, amely egész addigi életének helyszíne volt.

Vezet és vezet, hajszoltsága és összetört szíve ellenére mindig franciásan dögösen és elegánsan. Találkozásai között van öreg gazdálkodó, aki köszvényes kézzel cigarettát sodor neki, fiatal amorózó, akinek elcsavarja a fejét és akivel egy éjszakát együtt is tölt, szeretnivaló, tenyeres-talpas idősödő nők vidáman bulizó csoportja és mogorva politikus is. Útja során váratlan telefont kap: lánya, akivel már évek óta nem beszélt, szívességet kér tőle. Nem tud máshoz fordulni, segítségre van szüksége, mert munkalehetőséget kapott. Arra kéri, vigye el a fiát – Bettie unokáját, akit talán kisbabaként látott utoljára – a másik nagypapához, aki az ország távolabbi felén lakik. Itt indul be igazán a történet, ahogy a két, akarata ellenére összezárt idegen ember: nagymama és unoka lassan egymásra talál.

A film kipipálja a road movie műfajának összes ismérvét: a főhős útja és az úton való véletlen találkozások során jellemfejlődésen megy keresztül és megtalálja az utat önmagához, mindezt a megfelelő zenei és tájbeli háttérrel. A Bettie-mobil esetében ez a háttér is sok gyönyörködésre ad okot: Bach és múlt századi francia sanzon szolgáltatja a zenei aláfestést, a francia táj pedig, mint mindig, szívfájdítóan szép.

A főszerepet kifejezetten Catherine Deneuve-nek írta a rendezőnő, és valóban, Bettie jutalomjáték a színésznőnek. Méltóság és önirónia jellemzi – és az ember nem tudja róla levenni a szemét, olyan szép. A mellékszereplőket is remekül eltalálták: az unokát alakító Nemo Schiffman a rendezőnő fia (a papa pedig a film operatőre), aki egyszerre édes és idegesítő a kissé koravén, érzékeny és elmés kiskamasz szerepében.  

A Bettie-mobil nem veszi túl komolyan önmagát: igazi francia film, annak minden bájával, amely a legnagyobb elődök (Truffaut, Renoir stb.) előtt tiszteleg, de mindig könnyed marad. Jó nézni: hús-vér karaktereket vonultat fel, sok humorral, de van benne pont megfelelő mennyiségű érzelem is. Nézőként beszippant a hangulata: tökéletes és tartalmas kikapcsolódás egy szürke novemberi estén.

dzs

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?