Egy éve történt, mégis gyakran álmodom ezzel a nappal. Olyan jó érzés újra és újra végigélni az egészet, még ha gondolatban is. Persze akkor piszkosul fájt, de az anyaszív a szépre emlékszik.

Szerda hajnalban arra ébredtem, hogy Apa átfordul a másik oldalára. Már majdnem visszaaludtam, amikor éreztem, hogy lent valami furcsa történik. Mintha meg akarna jönni. Aztán nemsokára megint jött egy ilyen hullám. Ekkor már tudtam, hogy ez fájás lesz. A jóslófájások egész máshol érződtek. Érdekes, azt hittem, jobban fognak fájni már az elején. A harmadiknál elkértem Apától a telefonomat, hogy mérjem az időt. Percre pontosan 10 percre jött a következő. Utána megint 10 percre egy. 4:40-kor mondtam Apának, hogy szülünk, de csak aludjon még! A fájások között szundikálva mértem az időt. A következő fájás viszont 6 percre jött, majd 5-re. Innentől 10 perc alatt voltunk. Szóltam is Apának, hogy inkább keljünk fel, mert az ötperceseknél tartunk. Az orvos azt mondta, hogy ha rendszeressé válnak a fájások és legalább egy órán keresztül 10 percenként jönnek, akkor azonnal induljunk a kórházba. 

Felkeltünk, reggeliztünk. Nem lett volna szabad, de üres gyomorral nem tudtam volna elindulni, tuti nem lett volna energiám. Aztán felhívtam a szülésznőt, mert továbbra is rendszeresen jöttek az ötpercesek. Pont nappalos volt aznap a kórházban és már úton is volt befelé. Mondta, hogy induljunk mi is. Megbeszéltük, hogy még lezuhanyozok, és így kb. 20 perc múlva bent is leszünk.

Taxit hívtunk, egy bőrüléses autót kaptunk. Biztosan örült volna a sofőr, ha elfolyik a magzatvíz a kocsiban, de megúszta. Gyorsan beértünk, 6 körül még nincs dugó a városban. A taxi 6:20-kor állt meg a kórház előtt. A szülésznőnk is épp akkor ért oda, így segített bevinni a csomagokat. Egyből a szülőszobára vitt, Apának kint kellett maradnia. Megmutatta, hol öltözzek át, közben elszaladt ő is átöltözni. Mire elkészültem, jött is és vitt vizsgálni. Vizeletvizsgálat, CTG és méhszájvizsgálat történt. Utóbbit egy fiatal doktornő csinálta, aki ránézésre egy nővérkének vagy gyakornoknak tűnt. Elég nehezen találta meg, amit néznie kellett, de végül sikerült. Bő kétujjnyira nyitva a méhszáj. Éljen! Hétfőn még bő egyujjnyinál tartottunk. A felénél járunk! Ennek láthatóan a szülésznőnk is örült. Elő is készített a szüléshez. Volt borotválás és beöntés. Utóbbi nem volt olyan kellemetlen, mint gondoltam. Az volt fura, hogy átmentünk a szülőszobára, mielőtt elmehettem volna könnyíteni magamon. Kicsit izgultam, hogy kibírjam azt a pár métert. A biztonság kedvéért kaptam egy pelenka méretű betétet. Odaértünk.

A szobába bepakoltam, majd mentem is közelebbről megvizsgálni a mosdót. Ezután gyors ctg, hogy rendben vagy-e, majd mehettem zuhanyozni. Az nagyon jól esett. Közben beengedték Apát is, így ő is elfoglalta a helyét az ágy mellett. A szoba amúgy barackos-rózsaszín volt, egy ágy volt benne, egy szék Apának, egy labda meg a szokásos kórházi cuccok. Világos volt, ennek örültem. Se álmosnak, se fáradtnak nem éreztem magam. Innen folyamatosan nézték a kicsi szívhangodat, mérték a fájásokat. A szívhangod rendben volt, egyre lejjebbről érzékelte a műszer. A fájásmérő rosszul működött, nem akkor jelzett, amikor kellett (szerintem). Így egy ideig figyelgettem, de utána abbahagytam. Össze-vissza írt mindenfélét.

Beszéltem Mamával telefonon és Apa is hívta az Anyukáját. Mama sírt, ettől kicsit elérzékenyültem. Nem is sírtam (Apa igen, amikor meglátott:)). Végig „vidám” és nyugodt voltam. Apa szerint sose voltam még ilyen nyugodt. Hamarosan látlak – ez járt a fejemben. Sokat sétáltam, ültem labdán, álldogáltam. Apa simogatta a hátam. A mosdóba is kimehettem, többször éltem is a lehetőséggel. A vége felé már nyitva hagyatta a szülésznő a mosdó ajtaját, nehogy bent szüless meg nélküle. A szülésznő szinte végig velünk volt, időnként nézte a méhszájat. Mondta, hogy szép kerek fejed van.

A doktor bácsival 8-kor lett volna a hétfőn megbeszélt találkánk, ehhez képest 10-11 körül került elő. Hozott magával két német cserediákot. Ekkor burkot is repesztett. Ebből nem éreztem semmit. A méhszáj itt már majdnem teljesen eltűnt, fájdalomcsillapításra itt már nem volt lehetőség. Nem is kértem volna, nem volt elviselhetetlen a fájdalom. Néha fel kellett feküdnöm az ágyra, az elég kellemetlen volt. Amint lehetett szálltam le. Jobb volt a labdán, ekkor már hátsimogatás nélkül. Itt már zavart, míg korábban nagyon jól esett. Apa sokat fogta a kezem, ez nagyon jó volt. Meg az is, hogy tudtam, mellettem van. A doktor bácsi még egy körre elment, de mondta, hogy szóljunk, ha beindul a szülés, azonnal jön vissza. Meg lettünk dicsérve, hogy tankönyveket meghazudtolóan gyorsan és simán halad a szülés, főleg első szüléshez képest. Ha minden jól megy, még akár délelőtt baba lehet – jött a biztatás! Persze azt sem tudtam, mennyi az idő, nem éreztem, hogy telik.

Egyszer csak olyan érzésem lett, mint akinek kakilni kell. Tolófájás. Még mindig volt egy pici méhszáj, így csak óvatosan tolhattam. Állva vagy labdán kellett még maradnom, hogy a gravitáció segítsen Neked beilleszteni a pici fejed, mert még mindig nem volt a helyén. Nem is esett volna jól feküdni. Visszatért a doktor bácsi is. Ekkor már nagyon kellemetlen volt a kakiinger miatt. Fájt is, de rosszabb volt, hogy jöttél volna, de mégsem. Persze nyomtam erősen, pedig csak óvatosan nyomhattam volna, de így sokkal elviselhetőbb volt.

Hamarosan felfeküdtem az ágyra és indulhatott a véghajrá. Kicsit klubdélutános hangulat kerekedett a diákoknak (külföldön ritka a természetes szülés, szerettek volna jelen lenni. Engem nem zavart a jelenlétük, így bent maradhattak.), az orvos, a  szülésznő és Apa részvételével. Én már lélekben nagyon nem ott voltam. A többiek beszélgettek, csacsogtak. Néha figyeltem, mintha kérdeztek volna engem is, de erre már homályosan emlékszem. Ekkor még be voltam odalent takarva, néha bekukkantottak, nehogy sutyiba megszüljek. A fájások továbbra is jöttek, én nem nyomhattam nagyon, amit persze nem tartottam be. Egyszer csak elindultál. Szóltam is hogy figyeljenek, mert jössz. Megnézték, és igen, már látták a fejecskédet! A szülésznő mondta, hogy szép nagy hajad van. Innentől megszűnt a csacsogás, mindenki Téged várt!

Érdekes, a fájások innen egybemosódtak vagy talán eltűntek. Mindenesetre az instrukció az volt, hogy ha fájás van, akkor levegő benntart, szem becsuk, fej előredönt és nyomjak. Ha elfogy a levegő, akkor vegyek és újra. Egy fájás alatt akár háromszor is. Ez szép és jó, de mikor van fájás? A végén már össze-vissza nyomtam, nem éreztem különbséget fájás és nemfájás között, így kaptam fájáserősítőt. Szépen haladtál előre. Éreztem egy vágást valamikor – ez volt a gátmetszés. Azt mondták ezt meg se érzi az ember már akkor, olyan fájásai vannak. Éreztem, kellemetlen volt. Aztán egyszer csak kibukkant a fejed. Ez elég furcsa érzés volt, negatív értelemben. Ráadásul mondták, hogy most 1-2 fájást ki kellene várni, hogy ne repedjek szét. Persze... Egyet sikerült talán. Aztán újabb nagy nyomások és kicsusszantál. Úgy bújtál ki, hogy az egyik kezed a fejed mellett volt, kis szupermen. A délelőttről 17 perccel csúsztál le.

Egy gyors törlés, aztán felsírtál. Utána a pocakomra is raktak. Mint egy kis csúszós, nyálkás béka, olyan voltál. Csodaszép... azzal a göndör hajaddal, az óriási szemeiddel és a széles száddal. Icipici testedet simogattuk Apával, fogtuk a kis kezed. Lenyugodtál a pocimon. Hamarosan kicsusszant a méhlepény is. Ekkor már nem toltam, de éreztem, hogy kijött. Levették az őssejthez a vért. Keveset sikerült csak kipréselniük. Apa vágta el a köldökzsinórt, a doktor bácsi fotózott. Leemeltek rólam, ekkor láttuk, hogy hatalmasat kakiltál, az oldalam fekete volt a ragacsos magzatszuroktól. Bebugyoláltak, vittek mérni. Apa elkísért.

Én már azt hittem vége, és jöhet a nagy boldogság. Kiderült, hogy még varrni kell. Ezt már fél lábbal is kibírom – gondoltam. Kaptam lidokain szurit odalent, és kezdődött a tortúra. Téged közben visszahoztak, de még korai volt, így Apa elvitt a melegedőbe. Csak azt hallottam, hogy vérzek, még mindig vérzek és folyamatosan fogynak el az előkészített cuccok, amikkel varrtak. Elkezdett kimenni a fájdalomcsillapító hatása. Nagyon szenvedtem. Nem tudtam, meddig tart még. Végül két óra volt, közben több orvos is bejött, megnézett. Még egyszer kaptam lent lidokaint és egyszer a fenekembe fájdalomcsillapító szurit. A diákok segítettek, egyikük az orvosnak, a másik a fejemre hozott vizes ruhát és fogta a kezem. Jobban szenvedtem, mint a szülésnél. Ahogy vége lett, kimentek, hagyták a szülésznőt összepakolni, takarítani.

Felültem, hogy alólam is ki lehessen venni a koszos lepedőt. Kicsit szédültem és feszült odalent, de nem volt vészes. Minden csupa vér volt körülöttem. Ekkor láttam, hogy a kezem, a hátam és a fenekem is magzatszurkos lett, ezen jót mosolyogtam. Visszafeküdtem, visszajöttetek Apával. Már akkor is annyira szép voltál! Megpróbáltunk mellre tenni, de csak sírtál tőle, nem akartál enni. Nem erőltettük, a karjaimban megnyugodtál. Csináltunk néhány fotót. Az egyiket körbeküldtük a szülőknek, hadd sírjanak. Ott feküdtünk még egy darabig.

Utána elvittek Téged megfürdetni, felöltöztetni. Én is felkeltem, még a szülőszobán lezuhanyoztam, majd átsétáltunk az osztályra, átpakoltunk a szobába. Amint beért a család, kikértünk a melegedőről megmutatni. Nagyon sírtak. Annyira szép baba voltál...

Ecet

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?