Terhességi cukorbetegség miatt- a kórházi protokoll szerint- a terminus előtt két héttel meghívást kaptam a nőgyógyászomtól kórházi befekvésre. Mivel nagyfiam még kicsi volt, és nemigen tudtuk volna kire bízni ilyen hosszú időn keresztül, megbeszéltem az orvossal, hogy egy héttel később megyek a pakkommal. Ezután egy keddi napon az NST eredményét nem találták kielégítőnek, ezért ultrahangon megfigyelték a flowmetriát. Épp határérték, ajánlották az azonnali kórházi befekvést, és még aznap esti újabb ellenőrző ultrahangot.

Hazamentem, megszerveztem két napra a gyermekfelügyeletet, majd vissza a kórházba. Este a kontroll ultrahangon már minden rendben volt, mondhatni tankönyvi értékekkel. Valószínűleg délelőtt a baba rossz helyzetben feküdt, nincs gond a méhlepénnyel.

Másnap (szerdán) a délelőtt folyamán 15-20 perces keményedések kezdődtek, reméltem, hogy átváltanak valódi vajúdásba, de csak jósló fájások voltak, estére nyomtalanul elmúltak.

Pénteken eseménytelen délelőttöt követően  délután fájdogálni kezdett a hasam, mire a családom megérkezett 5 óra körül, már a derekamba is átsugárzott, ekkor már tudtam, hogy elindult a szülés. A délutáni NST-re már nem mentem be. Két fájás közt játszottam kisfiammal, majd mikor indultak haza, megbeszéltük férjemmel, hogy mikor jön vissza.

Ekkor még egészen elviselhetőek voltak a fájások, így kíváncsiságból mégis kértem az egyik szülésznőt, nézzük meg CTG-n, mi a helyzet. Kedvesen megjegyezte, ő bizony látva engem a délután folyamán, már korábban ment volna a szülőszobába.

Fél nyolckor ötperces fájásokkal jeleztem a szülésznőnek, hogy most már mennék egy emelettel feljebb. Bár még „gyengéknek” éreztem az összehúzódásokat, bizonytalan voltam az eseményekkel kapcsolatban, mivel fiam kevesebb, mint két óra alatt világra jött, és általában a többedik szülés gyorsabban szokott zajlani. A szülésznő is úgy gondolta, ilyen előzményekkel irány a szülőszoba.

Bejelentkezés után az ügyeletes orvos megvizsgálta a méhszájat, jól haladt a tágulás. A vajúdóban sétálgattam, közben felhívtam a családból azokat, akik a lelkemre kötötték, hogy bármikor is lesz, mindenképp szóljak nekik, hogy megindult a folyamat. Fogadott szülésznőm is megérkezett, CTG-t javasolt, kb. 20 perc fekvés következett. Majd ismét séta, erősödő fájásokkal.

Megérkezett 9 óra körül a fogadott orvosom is, megvizsgálta a méhszájat, továbbra is remekül haladt a dolog. Beöntés következett, wc-n trónolás, zuhany. Mire ezekkel végeztem, megérkezett férjem is. Erősödtek a fájások, gyakrabban jelentkeztek, guggolva, előre-hátra hintázva jól viselhetőek voltak. Férjem közben szórakoztatott, majd szóltam neki, ideje eldönteni a gyermek nevét. A szülésznőtől kaptunk egy utónévkönyvet, és sok nevetés után megegyeztünk a nevekben.

Időközben kiderült, hogy az orvosom szokott zenekarban zenélni, és mivel férjem szintén zenész, valamint felszerelkezett  hangszerismertető újságokkal a szülés idejére, kedélyesen eldiskurálgattak a szintetizátorokról a kiadványok felett. Nekem ekkor jutott eszembe, hogy ez a nap szomorú évforduló, és nagyon rossz lenne, ha ekkor születne meg a lányom. Érdekes módon lelassult a vajúdásom ezután.

Mikor éjfél elmúlt, és új nap kezdődött, felengedett a rossz érzésem, a fájások sűrűsödtek. Az orvos ismét megtapintotta a méhszájat, és felajánlotta a burokrepesztést. Beleegyeztem, tudtam, hogy felgyorsulnak az események.

Hajnal egy óra előtt kevéssel egy-két kósza tolófájás jelentkezett, jeleztem a szülésznőnek, nemsokára mehetünk a szülőszobába. Mikor egészen egyértelművé vált a kitolás megindulása, gyorsan felkerültem az ágyra, egy pillanat alatt átalakították, megérkezett a csecsemős nővér is, az orvosom is, férjem pedig a vajúdóban maradt, nem merészkedett tovább. Nagyon gyorsan, néhány fájással, harmadik nyomással kicsusszant a lányom, 1 óra 35 perckor.  Néhány percet pihegett a mellkasomon, ezután vitte a csecsemős nővér mérni, öltöztetni.

A gyorsaságra hivatkozva az orvosom kis gátmetszést végzett. A lepény néhány perc után levált, majd a sebvarrás következett, mely során az előző heget is „kicsinosította” a doki. Sajnos az aranyér megjelenését most sem kerültem el, de hamar eltűnt, pár nap kezelés után se híre, se hamva nem volt.

Kicsi lányunk első perceit férjem kísérte végig, majd hármasban voltunk egy órát, mialatt a lányka ügyesen rájött a szopizás fortélyaira.

Anna Izabell, második és egyben középső gyermekem születése is nagyon jó élmény volt, szerencsére nem riasztott vissza az újabb szüléstől.

 

kpkry

 

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?