Mesesorozatok voltak, vannak és lesznek. Ebben a részben pár régi kedvenc vonul fel, ezúttal a magyar mesehősök közül. Versben és prózában, néha rajzfilmen vagy képregényben is.

Sicc  – Van egy korosztály, főleg a kisebb ovisok, akik nagyon-nagyon kedvelik a verses meséket, akár tökéletesek a rímek (mint Zelk Zoltán Három nyúljában) akár nem annyira – a Sicc sorozat egy jól eltalált karakterre és a hol remekül guruló, de néha meg-megdöccenő rímekre épült, valamint az ovisok humorérzékére.  Tankó  Béla nem talált mellé, mikor megalkotta a mindig talpára eső, csapatépítésben is jártas macska sorozatát (örök ellenség: Róka Rudi), vették és olvasták, mint a sicc. Ma sem üldögél sokáig az antikváriumban, sőt, újranyomni is érdemes volt. Képregényként, kártyán is fogyasztható, sőt, az egy-kétéveseknek szánt pici képeskönyv is Sicc figurájával adja el magát.

Boribon – A szürke mackó figurája azt hiszem, eredetileg csak a „felvágták a maci hasát”  könyvbe lett szánva. De olyan sikeres lett (melyik gyerek nem követ el valami effélét?) hogy Marék Veronika életre keltette, majd odaadta Annipanninak a mostoha gazdik helyett. Boribon megelevenedve megint az óvodás korosztályt szórakoztatta a Sicc-könyvekhez hasonlóan, valamilyen hétköznapi helyzetet csomagol minden könyvecske rövid mesébe a kicsiknek. Kortalan, ezért népszerűsége is töretlen, csak a rajzokon akartak egy időben modernizálni. Rajzfilmként híresült el a meseként indított Kockásfülű nyúl, és némileg Bogyó és Babóca előfutárának tekinthető Kipkopp és Tiptopp, a két népszerű képeskönyv-gesztenyegyerek. Laci, a gyáva kisfiú pedig a japán gyerekek közt lett nagyon népszerű kultfigura.

 

Pöttyös Panni – Szepes Mária hiába vonzódott az ezotériához, az ötvenes-hatvanas években effélével nem lehetett könyvben megjelenni. Szepes Mária hát gondolt egyet, és fogott egy teljesen neutrális témát, a nagymamájára bízott pöttyös kötényes kisleányt, Pannit, megalkotta mellé rosszcsont haverját, Petit (hogy a fiúknak is meg lehessen venni a könyvet) és az első sikere után jópár, tanulságokat nem mellőző Pöttyös Panni-könyv szülessen.  Még úgy is megszerették, hogy benne volt a kor által előírt „vörös farok”: Tamara, Panni orosz barátnője, akitől a való életben szigorúan elzárták volna, mivel az itt élő szovjet megszálló hadseregnek ellenőrizetlen formában nem volt épp javasolt a lakossággal való érintkezés – ha mégis megtették, akkor inkább pálinkavásárlás céljából, kisebb-nagyobb katonai értékeket csereberélve.

A Janikovszky-könyvek: állandó figura kevésbé akad bennük, de ahogy a gyerek nőtt, úgy lehetett az Örülj, hogy fiú/Örülj, hogy lány! könyvek után megvenni mondjuk Dani történeteit, aki előbb óvodába ment, majd iskolába, akárcsak elődje, a fent ismertetett Pöttyös Panni.  De lett könyv ugye kiskamaszokról és szülő szövegekről, hétköznapi pszichológia muris-humoros történetekbe ágyazva, amit azért (is) vettek meg, mert szinte mindenki magára ismert. Az úgy volt, kezdi ma is sok gyerek, Janikovszky Éva pedig egyszerűen leírta, amit és ahogyan meséltek.

Vuk, Csí, Kele, Bogáncs és a többiek – Sok helyen kötelező olvasmányként is feladják a nagyobbaknak Fekete István valamelyik állatregényét, a sorozatból természetesen Vuk, a róka lett a sztár, akit Dargay Attila filmesített meg kiválóan (a legendás film gyászos véget ért „új” verzióját gyorsan felejtsük el). Vuk kivételével egyik állat sincs minimálisan sem „emberesítve”, a valódi környezetében, a valódi szokásai szerint ábrázolja őket az író egytől egyig, a legtöbbe beleszőve az állatok körül élő emberek élettörténetét is, szerelmestül, vadászostul, pálinkástul.

Cilike – „Ismertem egyszer egy kisleányt… Talán te is ismerted, te is, meg te is… De nem úgy, mint én. Ha behunyom a szememet, most is látom. Íme… Szép? Nem, azt nem lehet mondani. De nem is csúnya. A szeme fekete, a haja szőke, az arca piros, az orrocskája – az bizony fitos. Néha olyan vidám és jókedvű, hogy nem fér a bőrébe. Néha bánatos és szomorú, tele világfájdalommal, mint egy macska, akinek az orrára koppintottak. Szokott duzzogni és heveskedni, de tud jó és nagylelkű lenni. Szeret tanulni, tele van ambícióval és lelkesedéssel, buzgalommal, aztán néha, csupa buzgóságból olyan ügyetlenségeket és csacsiságokat követ el, hogy még ő maga is megbámulja..”-  Ezekkel a szavakkal kezdi Tutsek Anna híres lányregény-sorozatát, a Cilikét.  A hajdani sorozat (eme összefoglalóban a legrégebbi könyv) minden irodalmi szempont szerint avíttasnak és régimódinak nevezhető, mégis találkoztam több huszon-harmincévessel is, aki rajongott értük. A kétbalkéz leányzó  (ha Cilike ma élne, Bridget Jonessé lényegülne?) sorsát a könyvsorozat egész a nagymamakorig kíséri, nahát, dédunokáját épp Cilikének hívják…a „cilikeség” pedig fogalommá vált a magyar nyelvben.

Vackor, a piszén pisze kölyökmackó is Pöttyös Pannihoz hasonlóan óvodába, majd iskolába megy.  Aki jól végigolvassa az iskolai osztály névsorát, és némileg járatos a kortárs magyar irodalomban, meglepő neveket olvas a Kormos István-féle versekben.  Vagy a vezetékneve, vagy a teljes neve ott díszeleg Kormos költőtársainak, ha mást nem is, „Csukás Pistát” („Csukás Pista kártyát kever/mert nagy kártyabajnok ő/elefántot akar nyerni/csakhogy soha nem nyerő.”) vagy a „veszett hírezetű Eörsi Pistit”, esetleg "Vas Pistit" (ő ovistársként szerepel) nem nehéz felismerni. Gyerekként persze nem ez a muris, hanem a loncsos, lompos, és bozontos, piszén pisze medve kalandjai, aki néha nem átall még iskolát is kerülni.

És ezek még csak a kedvelt magyar gyereksorozatok egyike-másika, a csehek-szlovákok például annyi remekművet alkottak, hogy tervem szerint nekik külön posztot érdemes szentelnem.

Vakmacska