Már akkor tudtam, hogy nem kórházban fogok szülni, mikor a gólya még messziről elkerült minket. Tudtam, hogy bárhol, csak ne ott. Kicsit bajban voltam, mert nem tudtam, merre kezdjek el keresgélni, hol is van lehetőségem erre. De mintha az égiek küldték volna hozzám Zsófit a boltba. Ő már akkor babát várt, és Felíciánál tervezte a szülést. Megkaptam a Születésotthon weblap címét és tudtam, hogy ez lesz az. Megmutattam a páromnak, Robinak is, aki a legelejétől kezdve támogatott a döntésemben.
Kb. 14 hetes kismama voltam, amikor bejelentkeztünk Felíciához. Akkor találkoztunk először. De olyan érzésem volt, mintha már ismernénk egymást. Ez teljesen megnyugtatott abban, hogy biztosan jó kezekben leszek. A terhesgondozás alatt sokat és nagyokat nevettünk, olyan volt, mint egy baráti összejövetel. Természetesen a család aggódott és persze jöttek a „mi lesz, hogy ha…” kérdések, de mindig csak annyit válaszoltam, hogy majd meglátjuk. Cseppet sem izgultam, vagy aggódtam, hogy nem fognak kórházi dolgozók körbeugrálni. A 40 hét alatt teljes nyugalom honolt bennem.
Nóri 2015. 01. 30-ra volt kiírva. Én már január elején mindent összepakoltam, mert hát ki tudja, mikor érkezik a kis jövevény. Robi 29-től volt szabadságon, és még meg is beszélte Nórival, hogy addig ne bújjon ki, amíg ő nem lesz itthon. Így is volt. 29-én hajnalban már éreztem görcsöket, de mivel vissza tudtam aludni, ezért nem foglalkoztam velük. Elég korán felkeltem, de gondoltam, a mosdó után visszafekszem még pihenni. Sajnos nem ment. A görcsök során annyira fájt a derekam, hogy fel kellett kelnem. Kimentem a konyhába, megreggeliztem, megittam a teám, és közben még rendszertelenül, de érkeztek a görcsök. Továbbra is csak ülve tudtam elviselni őket, és közben ütemesen vettem a levegőt. Hol a labdán, hol pedig a kanapén ücsörögtem. Délre már 10 percenként jöttek a fájások. Ekkor hívtam Felíciát, hogy úgy érzem, szülni fogok. Nyugtázta, hogy igen jók az érzéseim, és a pihenést és az evést javasolta.
Semmi másra nem gondoltam, csak arra, hogy nyugalom vegyen körül. Csend volt itthon. Robi tiszteletben tartotta a kérésem és békén hagyott. Tudtam, hogy most magamra és a babára kell fókuszálnom. Délután 4-kor a nyákdugó is elment. Újabb hívást ejtettem Felíciának. Megnyugtatott, hogy jó úton vagyunk, és pihenjek tovább. Csak úgy repültek az órák. Egyszer már csak azon kaptam magam, hogy a görcsök 5 percesre sűrűsödtek. Ekkor volt fél 7. Ismét csörögtem. Felícia javaslatára szép nyugodtan elindultunk Vásárhelyre. Furcsa volt úgy lemenni a lépcsőn, hogy tudtam, néhány órán belül már a kis csomagot nem én fogom vinni.
Kb. 19:45 volt, mire megérkeztünk a Születésotthonba. A kocsiban abbamaradtak a görcsök. Úgy érkeztem meg, mint akinek köze sincs a szüléshez. Elmondtam mindent, amit érzek, éreztem. Mivel továbbra is csak ülni volt kényelmes, bekucorodtam a fotelbe és vártam. Amikor jött egy görcs, hang nélkül dőltem előre és egyenletesen véve a levegőt megvártam, hogy vége legyen. Ez lezajlott egy párszor, amikor Felícia szólt, hogy megvizsgálna. Közölte, hogy már 5 cm-re ki vagyok tágulva. Úgyhogy jó úton voltunk. Megérkezett Rita is. Először találkoztunk, de olyan kedves és megnyugtató személyiség volt, hogy tudtam tökéletes segítőm lesz ő is. Mivel a görcsök elviselhetőek voltak, mindenki visszavonult. Rita az előtérben pihent, Robi és Felícia pedig az ágyon. Én továbbra is a fotelban ültem. Kb. éjfél magasságában a fájások egyre erősebbek és hosszabbak voltak. Rita ekkor jött be, és mivel a derekam már nagyon fájt, felajánlotta a masszázst. Csodálatos volt. Tökéletesen időzített vele.
Ahogy teltek a percek, egyre jobban fájt. Felícia leült elém, én a labdán ültem, Rita pedig mögöttem masszírozott. Ahogy Felícia előttem ült és a fájások közben simogatta a lábam, azt éreztem, mintha egy lenne velem. Mintha átélt volna velem mindent. Ez nagyon sok erőt és önbizalmat adott. Olyan 1 óra körül mivel már többször megjegyeztem, hogy nagyon fáj, újabb vizsgálat történt. 8 cm-nél tartunk. Felícia megkérdezte, hogy megrepessze-e a burkot, de mivel nem nagyon tudtam, mivel is jár ez, így még nem éltem a lehetőséggel. Közben a derekam már annyira fájt, hogy Robi és Rita folyamatosan, felváltva cserélgették a forró vizes törölközőket rajta. Ültem az ágy szélén, előttem pedig Felícia térdelt. Olyan fájásaim voltak, hogy már sírni tudtam volna. A görcsök annyira átjárták a testem, hogy azt éreztem, muszáj átölelnem Felíciát. Úgy éreztem, erőt ad.
Még két nagyobb fájást kibírtam, amikor mondtam neki, hogy repessze meg a burkot. Lefeküdtem, és már azt éreztem, hogy elönt a melegség. Mivel már éreztem, hogy tudnék nyomni, így azonnal átsegítettek a szülőszékre. Robi mögém ült a fotelba, így megtámasztva a hátam. Igazából csak annyit éreztem, hogy folyamatosan nyomnom kell. Az ütemes levegővétel már nem esett jól, ösztönösen cselekedtem. Mikor Nóri feje már úton volt, Felícia felajánlotta Robinak, hogy simogassa meg. Élt is vele, és azóta is csodálattal mesél róla. Még egy pár nyomás volt, és 20 perccel a repesztés után, 1 óra 50-kor megszületett a mi kis tündérünk. Gyönyörű, nagy, sötét haja, és sötétkék szemei voltak. Ahogy a mellkasomra rakta Felícia, ránk nézett Nóri, mintha üdvözölt volna minket.
A következő percben már csak azon kaptam magam, hogy az ágyban fekszem, és Nóri rajtam pihen. Rita segített a mellemre tenni. Nóri, mint aki tudja, mit kell tennie, már ivott is. Néhány perc múlva pedig békésen aludt. Eközben Felícia elvégezte a helyreállító munkákat. Amint végzett, Rita segítségével elballagtam fürdeni. Ahogy beléptem a kabinba, elsötétült minden. Éreztem, hogy le kell ülnöm. Nem ájultam el, de hallottam és láttam, ahogy Felícia ütögeti az arcom és szólongat. Egy pohár gyümölcslé és 3-4 szőlőcukor után észhez tértem. Megfürödtem, ami nagyon jól esett. Kifelé jövet újra eljátszottam az ájulás közeli élményt. Így a lányok karon öltve „gyorsan” az ágyba vittek. Ettem, ittam. Mire Nórit felöltöztette Felícia, addigra Robi és az Anyukám is megérkezett. Reggel 7-kor már a saját ágyunkban pihenhettünk.
Hálával tartozom Felíciának, Ritának és Robinak! Ők hárman mindent megtettek azért, hogy a szülés nekem egy élmény, egy csoda legyen, ne pedig egy borzasztó dolog, amire nem szívesen emlékszik vissza egy nő. Valamint külön köszönet az én Nórimnak, hogy ilyen gyorsan világra jött hozzánk! Minden nőnek ilyen szülést kívánok! És természetesen nem kérdés, hogy Nóri tesói hol fognak születni.
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
