A családfakészítés nekem segít elfogadni azt a tényt vagy feltételezést, hogy 40 évesen leéltem az életem felét, csak azt nem tudom, mikor. Amikor gyerek voltam, nem tűnt fel, hogy nagyapám egyetlen alkalommal, akkor is szenvtelenül mesélte el, hogy ő volt a háborúban és megsebesült. Aztán láttam levelezőlapokat tőle, ezeket olvasva képes voltam átérezni, mennyire fájdalmas volt távol lenni a családtól, mennyire félhetett.

Magam is írok könyv formátumban is emlékeket a fiamnak és remélhetőleg a testvérének. Mert tudom, hogy örökké nem leszek és, ha azon túl is lendülök, hogy 38 évesen szültem, felejtek, méghozzá rohamos sebességgel, tizenévesen hallgattam a régi családi sztorikat, anyu is felejtett ebből, amikor felidéztem, hogy ez vagy az a történet miként szólt is volt pontosan. Sajnos az én agyamból is kiestek mozaikok.

Ezeken felül ott vannak azok az emlékek, tények, adatok melyek, már évtizedek, akár századok óta kikoptak az emlékezetből.

Ilyen a korábban már említett elveszett nemesség, de más ügyleteket, összeírásokat is tartalmazó oldal.

Figyeljünk arra, hogy 1700-as években csak latin nyelven készültek ilyen írások, az i betű helyett j betűt keressünk. Helységnévnél is. Érdemes a családnevekre rákeresni, ha az embernek halvány gőze sincs, mit akar találni. Nekem nem volt. Összeírások megerősítettek abban, hogy az érintett ág 1715-ben abban a faluban vagy környékén később is, de persze ezt is igazolni kell, azaz a családfában eljutni eddig a dátumig. Hiába találtam nemeslevelet, nem tudom összepasszintani a családfával, így vagy hirtelen előbukkan valami a folyamatosan bővülő adatbázisokból, vagy nem a mi családunk érintett, vagy olyan oldalága, amit nem vizsgálok. Nemesi leveleket, de peres iratokat egyaránt találunk, utóbbiaknak azonosító adatait találjuk, ezek segítségével tudjuk a levéltárban kikérni, a nemeslevelek egy része le van fotózva, elolvasni ugyan nehézkes, latinul nem tudóknak lehetetlennel egyenlő.

Ezzel az adatbázissal viszonylag messze lehet jutni, de vannak sokkal közelebbi és ugyancsak érdekes adatok. Mindenkinek vannak kivándorolt vagy bevándorolt felmenői – legalább is a legtöbbünknek – tekintettel arra, hogy volt 56, amivel nem foglalkoztam, illetve volt az 1900-as évek elején nagy elvándorlás, több mint egymillió magyar vándorolt el.   

Olyan módon kerestem meg az elszármazott felmenőket, hogy a családnévre rákerestem, aztán összehasonlítottam a családfával. Ezek az amcsi oldalak fizetősek, nem is olcsók, de mindegyiknek lehet 1-2 hetet ingyenes tesztre regisztrálni. A regisztrációkor elkéri a kis hamis a hitelkártya adatokat, ha szeleburdik vagyunk, akkor a próbaidőszak lejártát követően küldi is a számlát az előfizetésről, hallgatás beleegyezés alapon. Egyébként sem szeret az ember kártyaadatokat kiadni, mi egy netkártyát használunk, amin nincs pénz, csak ha vásárolunk, és akkor is arra a rövidke időre és pont annyi.

Itt hajók utaslistái, háborúkban harcolók, újságcikkek, meg mindenféle csemege található.

Itt szépen megtaláljuk listázva a kihajózott felmenőket: http://www.libertyellisfoundation.org/

Szerintem a 29 dolláros (he???) darabonkénti árért részletes adatokat tartalmazó kivonatot kapunk.

Arról, hogy ez mit tartalmaz, nem tudok nyilatkozni, mert a passanger record alatt szerintem mindent megmutat. Pl. random Kovács Györgyre keresve (természetesen Kovacs Gyoergy).

Emellett ott van az utaslista és a hajó adatai is, ennél több nekem nem kéne, szerintem nincs is.

Temetői nyilvántartás itt, fotókkal. Nekem sikerült megtalálni sírköveket, nagyon furcsa érzés volt, ezt követően a halottit is megtaláltam ezekhez az emberekhez, de volt, akihez a gyászjelentést is.

A külföldi felmenők kutatása során rájön az ember, hogy a KUALA LUMPURBÓL érkezett tört angolsággal megírt email, melyben rokonunk hirtelen haláláról értesülünk, és hihetetlen örökségről értesít, kizárólag kamu lehet.

stony

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?