Már régóta olvasom a Bezzeganyát, de – bár sok mindenről volt véleményem – nem kommenteltem sehova. Bár jómagam is kétgyerekes anya vagyok, mégis kilógok a sorból. Az életkorom ugyanis mindössze 22 év. Páran már most biztos felhördültek, és írják is a kommentet, hogy ennyi idősen két gyerek meg a többi szokásos (a legtöbbször teljesen jogos) véleményt, de hadd védjem meg magam egy kicsit.

Mielőtt hozzákezdek, leszögezném, hogy egyáltalán nem tartom magam követendő példának és a korombeliek 99  százalékának nem javasolnám, hogy kétgyerekes anya legyen. Igaz, a mostani korom már nem is annyira kirívó, de gyorsan hozzáteszem, hogy a lányom már négyéves, tehát 18 (éppen) voltam, amikor megszültem.

Nem ez az ideális kor – valljuk be őszintén – anyává válni, éppen kiesve az iskolapadból. Régen igaz, ez volt az átlag életkor, amikor gyereket szültek a nők, de az akkori és a mostani életfelfogást össze sem lehet hasonlítani. Kezdetben én sem mindig álltam a helyzet magaslatán, de úgy érzem, elég hamar belerázódtam a dolgos hétköznapokba. Segítségem nem volt, mert a páromat elszólította a munkája 200 km-re, így aztán költöztünk vele,  úgyhogy hamar rá kellett döbbennem, hogy vagy én oldom meg a dolgokat, vagy senki. A legnehezebb talán az volt, hogy hirtelen elvesztettem a barátaimat, mert a régi barátnőimet nem hívhattam fel azzal, hogy szerintük mi a legjobb megoldás a kislányom szűnni nem akaró kólikájára, a többi anyuka pedig a tanácsadáson, a játszótéren, meg úgy egyébként a legtöbb helyen bizalmatlan volt velem. Ameddig nem lettem terhes, bennem is az a kép élt, hogy az átlag tizenéves anyukának becsúszott a gyerek, akit utána csak tehernek fogott fel, lepasszolta az anyukájának és élte tovább a fiatalok életét. Persze rajtam kívül is van jó pár kivétel, de nagyobb számban a médiában és minden más fórumon is a fiatal anyát felelőtlen anyának is kikiáltják. A gyermekbántalmazók is általában a fiatalabb korosztályból kerülnek ki.

De akkor most pár szót konkrétan magamról. Nem érzem magam egyáltalán tökéletes anyának, de minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy a maximálist nyújtsam a fiamnak és a lányomnak. Persze nekem is vannak rossz napjaim, rossz pillanataim, amikor türelmetlenebb, fáradtabb, nyűgösebb vagyok, de nem érzem egyáltalán, hogy ez a korom miatt van. Bulizni egyáltalán nem járok el, de néha összeülök a megmaradt barátaimmal egy jót beszélgetni. A lányommal nagyokat rajzolunk, bábozunk, gyurmázunk, kirándulunk, nagyon cserfes, okos kislány. Mindenre nyitott, érdeklődő, és én próbálom minden kíváncsiságát kielégíteni. Jár balettre és úszásra, de nem azért, hogy a szomszédnak elbezzegelhessem, hogy milyen univerzális kislányom van, hanem mert hatalmas a mozgásigénye és élvezi ezeket.

Igyekszem egészséges ételekkel etetni őket, minden nap főzök. A kisfiam még csak 4 hónapos. Ezek a dolgok tudom, hogy minden normális anyánál alapdolgok, de engem senki nem szokott elsőre normális anyának gondolni, bár hozzáteszem, hogy 22 vagyok, de sokszor elkérik még a személyimet. Az óvodában is kezdetben bizalmatlan volt az óvó néni, de mostanra megszeretett és nem bánik velem lekezelően. Nem érzem,azt, hogy összedőlt a világ amiért fiatalon szültem, estin leérettségiztem, most főiskolára járok, szociálpedagógusnak tanulok, egy évem van még hátra. Néha elmerengek rajta, hol tartanék most, ha csak átlag 22 éves lennék, de azon kívül, hogy egy koleszszobában tanulnék a lányom szobája helyett és esténként horrorfilmet néznék a moziban a Vuk helyett, nem sok különbséget látok.

Igaz, szerencsém van abból a szempontból, hogy apuci is mellettünk van, aki most 24 éves, de szintén felnőtt a feladathoz. Anyagilag nem állunk se nagyon jól, se rosszul, de ami kell, mindenre van. Megtanultam spórolni, mert négy éve én adom fel a csekkeket a postán. Saját lakásunk nincs, bár vehetnénk fel hitelt, de én a mai viszonyok mellett egy albérletet is biztonságosabbnak tartok. Ha több pénzünk lesz, nagyobba költözünk, ha valamiért kevesebb, akkor kisebbe. Ha másik városban lesz munka, akkor is tudunk lépni.

A lányom gyógyszer mellett fogant, megfordult a fejemben az abortusz, de gyorsan el is hessegettem, mert úgy éreztem, meg tudok birkózni a feladattal. A fiam már tervezett baba volt. Sokat tanulok én is a gyerekeimtől, sok mindenben megváltoztattak, nem érzem az életemet sem nehezebbnek, sem könnyebbnek, csak másnak. Úgy gondolom, jó oldala is van annak, hogy mindent kicsit fordítva csinálok, mert így talán több évet lehetek a gyerekeimmel. Persze engem is elüthet egy busz holnap, vagy beteg lehetek, de az esélyt megadtam arra a plusz 10-15 évre velük.

Mindettől függetlenül én sem a 18-20 éveseknek ajánlom a gyereknevelést, tényleg meg kell érni a feladatra. DE van ilyen is. És az, hogy néha üvöltenék egy jó nagyot, az annak köszönhető, hogy a gyereknevelés nem rózsaszín vattacukor (Kivéve a játszótéri született anyukákat, ugyebár…

Zsani