Szokásos bevásárlás az egyik nagyáruházban. Bevásárlás közben az üzlet zöldséges pultja mellett egy savanyúságot árusító helyhez lépek. Előttem egy kislány az apukájával. Apuka otthagyja a 7 éves körüli kislányt pár érmével, de előtte elmondja, hogy hol fogja várni. Összesen nagyjából 400 Ft van nála, szépen méret szerint sorba rendezi, miközben kéri a fél kiló savanyú káposztát.
Látszik, hogy nagy dolog ez most számára, izgul is kicsit, rendezgeti az előtte lévő érméket. Odafordul hozzá az eladó hölgy, hogy maradhat-e a zacskóban lévő bő 600g káposzta, a kislány udvariasan válaszol, hogy ő pont fél kilót kér. Szájhúzás a reakció, szinte egyesével teszi vissza a szálakat, újra mérlegre tesz, még mindig sok. Egyre bosszúsabb, beletelik egy kis időbe, mire nagyjából megvan az 500g. Pénztárgépbe beüt, mondja az összeget: 195 Ft lesz.
A kislány nézi az előtte lévő érméket, majd odaad egy 200 Ft-osat. Az eladó kinyitja a pénztárgépet, elveszi a pénzt, blokkot belegyűri a savanyú káposztás zacskóba, nem éppen finoman odaadja a kislánynak, majd ennyit odaböfög: nincs 5 Ft-om vissza, szia! A kislány megszeppen, de egy pillanat alatt megfordul, elszalad. Utánakiabálok, hogy várjon, nekem van bőven 5 Ft-osom, a hölgy majd felvált nekem és oda tudja adni a visszajárót, de a kislány vissza sem néz.
Az eladó alig észre vehető módon elmosolyodik, amikor elé lépek. Nem vagyok egy elveszett ember, de nem tudom, mit mondjak neki. Elsőre csak annyi futja tőlem: ez durva volt... Félvállról annyit felelt, hogy nem volt visszajárója. Értelmetlen, felesleges egyperces párbeszéd megy a pénzváltásról. Igen, mondhattam volna valami frappánsabbat, reagálhattam volna másként. Utólag már okosabb vagyok, mit lehetett volna tenni...
Ez a sztori remélem, nem általános. Mert nagyon elszomorított. Nem, nem az 5 Ft-ról van szó, hanem erről az egészről, mintha hülyének kellene nézni egy embert, aki gyerek. Legközelebb vajon oda fog menni újra vásárolni innen? Nem hiszem. Lesz bizalma a többi eladó felé, ha feladatot kap az apukájától? Szerintem nem. Látszott, hogy mindez nagy dolog számára, egy önálló tett. Talán az első alkalom volt.
A kislány nézi az előtte lévő érméket, majd odaad egy 200 Ft-osat. Az eladó kinyitja a pénztárgépet, elveszi a pénzt, blokkot belegyűri a savanyú káposztás zacskóba, nem éppen finoman odaadja a kislánynak, majd ennyit odaböfög: nincs 5 Ft-om vissza, szia! A kislány megszeppen, de egy pillanat alatt megfordul, elszalad. Utánakiabálok, hogy várjon, nekem van bőven 5 Ft-osom, a hölgy majd felvált nekem és oda tudja adni a visszajárót, de a kislány vissza sem néz.
Az eladó alig észre vehető módon elmosolyodik, amikor elé lépek. Nem vagyok egy elveszett ember, de nem tudom, mit mondjak neki. Elsőre csak annyi futja tőlem: ez durva volt... Félvállról annyit felelt, hogy nem volt visszajárója. Értelmetlen, felesleges egyperces párbeszéd megy a pénzváltásról. Igen, mondhattam volna valami frappánsabbat, reagálhattam volna másként. Utólag már okosabb vagyok, mit lehetett volna tenni...
Ez a sztori remélem, nem általános. Mert nagyon elszomorított. Nem, nem az 5 Ft-ról van szó, hanem erről az egészről, mintha hülyének kellene nézni egy embert, aki gyerek. Legközelebb vajon oda fog menni újra vásárolni innen? Nem hiszem. Lesz bizalma a többi eladó felé, ha feladatot kap az apukájától? Szerintem nem. Látszott, hogy mindez nagy dolog számára, egy önálló tett. Talán az első alkalom volt.
Hogyan készíthetem fel a gyerekemet a hasonló helyzetekre?
GKata
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
