erőszak párkapcsolat

Az elején minden csodás volt
 

Huszonhét éves nő vagyok. 2016 novemberében jöttem össze a párommal, akivel 2018 februárjában sikerült szakítanom. Az elején nagyon kedves volt, ragyogott a szeme, amikor látott engem, édesemnek, picinyemnek hívott. Minden randi során rózsát kaptam, kirándulások, étterem stb.

A második hónapban kezdődött a rémálom
 

Egy hónap után megszorította a karomat elég erősen, mert a kollégáimmal mentem ki reggelizni a munkahelyen és nem vele. Ez év szilveszterén nadrágövvel kötözte össze a lábam, és úgy húzgált a földön, mert azt hitte, nem szeretem. Ezután sírva kért bocsánatot, és elmondta, milyen szar élete van 25 évesen, neki csak én vagyok, őt senki nem szereti, stb. Megbocsátottam neki.

Majd ezután több, kisebb-nagyobb testi bántalmazás volt a féltése miatt. Vagy ha nem mondogattam mindig, hogy szeretem, akkor nekem rontott. Megharapta a lábujjam, ruhástól a fürdőkádba rakott. De ezek után vagy kiengesztelt virággal, vagy a megbánás jeleit nem mutatva túllépett rajta.

Egy erdőbe vitt és megerőszakolt
 

Aztán áprilisban kivitt egy erdőbe és megerőszakolt. Ezután három hétre menesztett engem. Ez idő alatt próbált hibáztatni, nekem nem jó semmi, nem örülök semminek, nem illünk össze, stb. Lelki terrorban tartott. Pedig mindent megtettem érte. Főztem a kedvenc ételeit, az összes szabadidőmet vele töltöttem. Magyarul rám akasztotta azokat a bilincseket.

Visszafogadtam
 

Három hét után visszakönyörögte magát sírva. Visszafogadtam. Ezután is voltak kisebb bántalmazások. Volt, hogy egyik nap az édese voltam, másnap közömbös volt velem, rám se nézett. Egyik kezével adott, a másikkal elvett. Folyamatosan ezt csinálta. Az anyjának nem voltam szimpatikus, összevesztem vele. Állandóan piszkált. A fiú nem állt ki mellettem. Egyszer úgy nekem jött, kicsattant a szám. Máskor úgy megharapta a vádlimat, hogy három hétig hatalmas lila folt éktelenkedett rajta, ami rettentő fájdalmas volt.

A bántalmazás folytatódott
 

Decemberben a szentestét is inkább a családjával töltötte. Január elsején nekem rontott. Akkor már anya küldte haza. Onnantól kezdve nem is érdekeltem. Nem jött el hozzám, nem akart látni. De közben mindig mondta, hogy szeret. De folyamatosan engem próbált okolni. Februárban megígérte megváltozik értem, megy orvoshoz stb. Ennek hatására beleharapott a hátamba.

Végleg szakítottam
 

Február végén sikerült vele szakítani. Ha mondtam neki, milyen csúnya dolgokat művelt velem, akkor azt mondta, jó vagy rendben. Sérelmezte, hogy elmondtam minden mocsok embernek a verések után. Ő lett az áldozat, a sértett. Sikerült kilépnem! Még tart a felépülés és elfogadás…

K.

erőszak párkapcsolatBezzeganya az Instagramon!

Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz. 

Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?