Volt egy blogom, mert azt hittem, az majd segít feldolgozni a történteket. Ha kiírom magamból. Eddig tartott rájönnöm, hogy ezen soha nem fog segíteni semmi sem. Nagyon sok mindent megéltem az elmúlt 3-4 hónap alatt, olyanokat, amit nem kívánok senkinek sem. Ebbe beletartozik az öngyilkossági kísérlet is – amit csak gondolatban léptem meg –, mert a gyógyszeres dobozunkban itthon nem volt csak vitamin és vitamin. Meg fosás ellen hatóanyag. Szinte röhögve legyintettem a sorstársakra, akik azt mondták, hogy különböző fázisokat fogok megélni a gyász alatt. Mit tudják ők? A kötelező 6 hét után én már újra bele fogok vágni. Idióták…

Eljött a 6 hét. Letargia, depresszió, még várjunk kicsit. Aztán a gondolat, hogy én soha_a_büdös_életben_nem_akarok_többé_gyereket. Egyet sem. Nekem volt kettő, a Tündérfalatkák, akik már nem jönnek vissza. Eljutottam arra a szintre, mikor már sikerült őket elengednem, de gyötör a hiányuk. Felvillannak a szülés képei, nap nap után. Azt mondják, már csak jobb lehet.

Minap kaptam egy telefont ismeretlen pesti vezetékes számról. Név szerint engem kerestek. Mert annak idején regisztráltam egy játékra, és örömmel értesítenek, hogy megnyertem A BABAKOCSIT. Több másodpercnyi szünet után tudtam csak reagálni, hogy sajnálom, de meghaltak a fiaim, és nem érdekel, mit nyertem. Együttérzést tanúsított a vonal végén a hölgy, és elköszönt.

Semmitől nem jobb. Az időtől sem. Rájöttem, hogy segíteni is csak a sorstársak tudnak. Egy olyan emberrel (Tüneménnyel) sikerült a kapcsolatot felvennem, vagyis inkább ő vette fel velem, akitől nap mint nap erőt meríthetek. Egyszerre vagyunk padlón, egyszerre látjuk pozitívan dolgokat, majd egyszerre esünk újra pofára.

A rokonság továbbra is maga a pokol. Az egyik azzal van elfoglalva, hogy ha hazamegyek két napra, ránk hívja a rendőrséget, mert „bassza a csőrét” hogy visszaraktam a lábam, a másik bejelenti, hogy babát várnak, holott soha nem akart gyereket, de biztos, ami biztos alapon ez lesz a harmadik. A következő megmondja a tutit, hogy nekem csak akkor lesz jó, ha most és azonnal teherbe esek, szarjam le az érzéseimet, higgyem el, nekem jobb lesz, ha már ott tartok. MOST. Soroljam még? Mert ez még a fele sem volt…

Nemrég tudtam csak elmenni a Fiúkhoz… De addig tartott az erőm, hogy leheveredtem eléjük, és feküdtem a hóban. Hallgattam a csendet. Nem könnyebbültem meg, nem lett jobb. Nem éreztem magam jobban.

Viszont csináltattam tetoválást. Teljesen nem az lett, amit eredetileg kitaláltam. Ezúton is köszönöm a „mester”-nek, hogy nem volt hajlandó azt megcsinálni. Nagyon tetszik, jó helyen van, olyan, mintha velem lennének. De mégsem…

Talán egy dolog van, ami nyugtat, beszereztünk egy mini akváriumot. Két hét után rájöttem, hogy ez nekem kevés, nagyobb kell. Vettünk egy sokkal nagyobbat. Ha leülök elé, akkor kicsit megnyugszom, azzal vagyok elfoglalva, hogy a csiga épp hogy nyomul fénysebességgel az üvegen, vagy a vitorláshalam mennyire nem látszik szemből. (Rájöttem a múltkori háziállatos poszt után, hogy a narisari halaim plattik voltak…) A harcsák nagyon virgoncok, és jól esik csak bambulni őket. Nem is akarom tovább terjeszteni az agyi kapacitásomat…

Munkaügyileg is pang a piac. Kirúgtak, de már 2 hónapja nem kapom meg a papírjaimat, viszont fizetik a munkabért. Így nem erőlködöm én sem, hogy kirakjanak. Ha fizetik a Született Feleségek nézését, akkor én teljes bedobással végzem.

Mindig is optimista voltam. És hogy a fentiekben mi a jó??? Nem tudom… Nincs benne semmi jó.

OriasCJ

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?