Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés

Vérvétel előtt én még így nem izgultam!

 
7. hét Erőt vettem magamon, és foglaltam időpontot. De majd csak a 9. hét körül megyek először nőgyógyászhoz, mert mindenképp el akarom kerülni a “túl korán jött, nincs még szívhang” és társai dolgokat, meg bevallom, kicsit tartok is a dokitól, hogy le fog teremteni, hogy mi az, hogy vetélés után  “máris” teherbe mertem esni, pedig...
A bejegyzés folytatódik
 

Nem is orvosi bajok miatt nem estem teherbe?

  (Olvasónk története 2019-es, csak most került elő a BA net-bugyrából, ez a kisgyerek azóta lassan ovis már. De ahogy kísérőlevelében írta, tanulságos -...
A bejegyzés folytatódik
 

Allergia, keresztallergia, asztma – az A betűs rémek

  A nyár vége, ősz eleje sokunk számára a zsebkendők és orrspray-hadseregek korszaka, az eldugult orr, a „lufifej” és az ízetlen ételek...
A bejegyzés folytatódik
 

Terhesen vettek kenetet, elöntött a vér

Párommal 2012. szeptember 23-án jöttünk össze, igaz, előtte is ismertük egymást, de ekkor találtunk egymásra. Körülbelül azonnal össze is költöztünk, és mint...
A bejegyzés folytatódik
 

Idegesít a sok terhességi vizsgálat? Nyugodtabb lennél, ha nem tudnál semmit?

Mikor nagyanyám (100+) várandós lett édesapámmal, az első gyermekével, talán az első trimeszter végére már biztos volt benne, hogy gyermeket vár. Orvos nem nagyon...
A bejegyzés folytatódik
 

Terheléses cukorvizsgálat: szanaszét szurkálták a karomat

Hisztaminos terhesség: üdv, második (energikus) trimeszter – 21-23. hét A múltkori izgalmakat – lásd tour de ügyelet és dinka macska – túlélve végre...
A bejegyzés folytatódik
 

Beszólt a doki, mert nem csináltattam fizetős vizsgálatot

Én, a konvenciók réme, aki húszévesen első gyermekét várja huszonévvel idősebb szerelmétől. Nem, nem „becsúszott”, akartuk a babát. Egészséges fiatal...
A bejegyzés folytatódik
 

Az allergiavizsgálat nem volt egyszerű Petyával

Nemrég allergiavizsgálaton voltunk Petyával. Mit mondjak, rá kellett készülnünk. Előre megbeszéltem apával, hogy neki is jönnie kell. Egyrészt, mert Budára mentünk,...
A bejegyzés folytatódik
 

Káosz a terhességi vizsgálatok körül

11. hét Kisvárosi egészségügy=katasztrófa   Csalódásom rövid története ott kezdődik, hogy amikor héthetesen végre eljutottam egy normális (a városunk...
A bejegyzés folytatódik
 

Molekuláris szinten vizsgálják az allergia okát

Itthon is elérhető az az új, több európai országban már működő, az allergia gyógyítását segítő diagnosztikus módszer, amely az allergia okának az eddigieknél...
A bejegyzés folytatódik
«
123

Írj bármilyen, a bloghoz kapcsolódó témában posztot,
és mi szerkesztés után közzétesszük a Bezzeganyán.
Ha témajavaslatod, ötleted, kérésed van, azt is oszd meg velünk
a bezzeganya@bezzeganya.hu emailcímen!

Bezzeganya

blogavatar

Az anyaság valódi oldala. Hasznos infók, tanácsok, humor, közösség. A blogot az olvasók (is) írják. Ha te is megosztanád terhességgel, anyasággal, gyerekneveléssel kapcsolatos tapasztalataidat, véleményedet, megírnád szülésed történetét, vagy segítséget szeretnél kérni, várjuk írásodat a bezzeganya@bezzeganya.hu címen. A blog szerkesztői: Tünde és Vakmacska. www.bezzeganya.hu

Utoljára kommentelt

hirdetés

Instagram

Hirdetés

Facebook

Címkefelhő

(37)abortusz (48)absz (25)advent (36)adventi kalendárium (29)ajándék (27)ajánló (50)allergia (28)Almajemima (31)alvás (29)AMK (79)Anide (22)Anna (33)anya (178)anyaság (205)anyós (29)apa (63)apanapló (23)autizmus (42)babanapló (86)baleset (20)Banyavári (23)banyavári (28)Barnalány (34)betegség (135)Betti (21)Bezzeganya klub (50)Bicse (21)Bodza (24)Bojszy (27)Brumibaby (26)bántalmazás (21)bébinapló (20)bölcsinapló (31)bölcsisek (34)bölcsőde (36)Center (264)Citabella (36)család (149)családtervezés (46)csecsemő (45)csecsemők (48)császármetszés (182)Down (30)drlucifer (36)egészség (81)erőszak (52)etetés (35)fesztivál (21)fogyinapló (24)fogyókúra (50)főzés (146)gasztro (38)Gitta (27)gyerek (295)gyereknevelés (436)gyermekirodalom (64)gyermekorvos (30)gyermekvállalás (46)gyász (43)Halacska (33)halál (53)heti kérdés (21)hiszti (20)Hollandrémület (20)házasság (78)hétvége (77)húsvét (31)ikrek (88)interjú (60)Iphigenia (20)irodalom (28)iskola (177)iskolakezdés (29)iskolások (103)Itoshii (31)Juditty (119)játék (62)jótékonyság (38)kamaszok (29)karácsony (131)Katz (24)kertedi (61)Kicsidelfin (20)kiemelt (95)kismama (960)kiállítás (26)koraszülés (28)koraszülött (25)koronavírus (62)kreatív (32)Krikett (24)kultúra (89)kutatás (66)kutya (32)kérdőív (24)két csík (29)kórház (179)kórházteszt (287)könyv (82)könyvajánló (48)külföld (38)Lapis Lazuli (21)lapszemle (40)Lhunara (21)Lilacsiga (20)lombik (47)lombiknapló (29)macska (22)meddőség (73)Meni (76)mese (61)Minakó (25)Mirca (31)mozi (24)MsPoppy (23)MTI (120)munka (103)Másutt (92)nagycsaládos (90)Nanta (61)napló (51)nevelés (47)nyaralás (26)Nyina (40)nyár (74)(30)nők (59)oktatás (103)oltás (20)OriasCJ (24)orvos (71)otthon szülés (23)Pankuci (49)Petya (31)Pirilány (26)PR (24)program (28)programajánló (190)programok (21)pályázat (28)párkapcsolat (78)pénteki mese (48)recept (183)Rosa Rugosa (25)rotarix (22)rák (25)rövidhír (38)segítség (23)Shadow (81)sport (21)sulinapló (28)szex (44)Sziget (26)szinvaltoszemulany (31)szolgálati közlemény (29)szoptatás (117)születés (20)születésnap (24)szülés (1058)szüléstörténet (617)szülő (22)tanulás (32)terhesnapló (665)terhesség (1214)terhesség hétről hétre (79)terhességi teszt (37)testvér (27)teszt (57)Tildy (58)tinédzser (24)tippek (24)táplálkozás (34)tápszer (21)Tünde (799)ultrahang (46)utazás (60)Vakmacska (534)Vemhes Tevelány (29)vetélés (50)vicces (66)videó (38)válás (27)védőnő (22)yzzma (27)Zea (23)Zizik (39)Zserbó (29)Zsuzsi főz (192)Zsé (38)állat (29)életmód (70)óvoda (75)óvodások (63)örökbefogadás (20)újszülött (32)ünnep (35)ünnepek (21)Őrjöngő Farkas (43)