Az egyik kedves barátunk mesélte valamelyik nap a páromnak, hogy az egyik unokatestvére válik. A gyerek még csak 1 éves, de a feleség annyira megváltozott a terhesség alatt, és a szülés után, hogy már nem tudnak együtt élni. A pasi a terhesség alatti változásokat átmenetinek tekintette, de a szülés után sem lett a felesége olyan, mint volt, így bedobta a törölközőt.

'Mirror (Want)' photo (c) 2007, Dennis Brekke - license: http://creativecommons.org/licenses/by/2.0/

Másodkézből kapott infók alapján, az egyik oldal álláspontját ismerve nem alkottam véleményt, de a történet nem hagyott nyugodni, aznap jó darabig beszélgettünk erről a párommal. Azt a részt természetesen megerősítette ő is, hogy én is sokat változtam a terhesség alatt (finoman fogalmaz, az ikrekkel olyan hormonhisztis voltam, hogy a végén már saját magamat alig bírtam elviselni), és persze, minden megváltozott a gyerekek születése után.

Aztán valami olyasmi szaladt ki a számon, hogy azt azért a pasik se várják, hogy az ember lánya egy olyan sokk után, mint a terhesség és a szülés pont olyan legyen, mint volt. A párom ennél a mondatnál rám nézett, és kicsit döbbenten kérdezte: tényleg akkora sokk?

Én közöltem, hogy akkora, nekem legalábbis az volt. Megpróbáltam – életemben először – tételesen összeszedni, mi minden változott meg rajtam és bennem az elmúlt 7 év alatt, illetve mi volt az, ami nehéz/rossz/megdöbbentő stb. volt.

Ahogy soroltam a saját gondolataimat, hirtelen rájöttem: soha nem beszéltünk még erről. Így nem. Egy-egy részletről igen, de „egyben” nem.

Pedig beszélgetünk, sőt, analizálunk. Sokat. Mindenről. Felmerült bennem a kérdés: ha mi nem beszéltük meg még soha, akkor más se? Felkészülnek a fiatal párok a terhességgel és a gyerekkel járó változásokra? Vagy a többség azt gondolja, nem kell felkészülni, jön magától? Szól nekik valaki, hogy a gyerek nem csak annyit jelent a párkapcsolat szempontjából, hogy büszkén tologatjuk a babakocsit és bezsebeljük a bókokat? Fel lehet erre egyáltalán készülni? Nem tudom. Ti tudjátok?

Drlucifer