Mivel a bölcsőde továbbra is meghatározó része a hétköznapjainknak ezért újfent ez lesz a bejegyzésem fő témája, de legközelebb igyekszem majd másról is mesélni.

Először jöjjenek a pozitív tapasztalatok. A lányom továbbra is jókedvű, se akkor nincs sírás, mikor reggel elválunk, se amikor ebéd után találkozunk (van olyan csoporttársa aki keserves sírással borul az anyukája nyakába minden alkalommal, amikor délben meglátja).

A szobatisztaság terén is abszolút pozitív hatása van annak, hogy látja néhány kortársát, ahogy vécébe pisilnek. 

Mostanában egyre többször fordult elő, hogy a reggeli öltözésnél nem akart pelenkát venni, de hogy később ne történjen "baleset" az többnyire azon múlt, hogy én elég sűrűn kérdezgettem-e, hogy kell-e pisilni, többszörös nem válasz után, pedig ráültettem-e a bilire. Ha sikerül a bilibe pisilni, akkor annak a lányom is örül, ő önti ki, tépkedi a vécépapírt majd büszkén szalad az apukájához "elújságolni", de magától korábban nem jelzett, hogy ki kellene mennie.

Hiába még csak egy hete jár bölcsibe, de mégis többször előfordult, hogy ő mutogatta, hogy menjünk ki a fürdőszobába, vagy ha mi felnőttek mondjuk, hogy kimegyünk pisilni, akkor mutat magára, hogy előbb ő és ilyenkor többnyire tényleg van is produktum. Már az első hétvégén szombaton egészen a délutáni programig egy pelenka sem fogyott, mert minden alkalommal jelezte, hogy rátört a szükség.

A fogmosás sem volt mindig egyszerű menet, de a bölcsi óta napjában többször megy ki a fürdőszobába fogat mosni, ami most még abból áll, hogy ömlik a csapból a víz, ő meg minden egyes súroló mozdulat után újra meg újra megmártja a vízben a kefét. (Férjem meg is állapította, hogy azért ilyen drága a bölcsi, mert a gyerekek vízfogyasztását kell finanszírozni. :) ) 

Persze, résen kell lenni, hogy ne folyasson ki egy rahedli vizet, de azért így is tök jó, hogy több tevékenységet is, amit korábban csak nagy ellenkezések árán volt hajlandó megtenni, most önként csinálja.

A napirendünkre is jó hatással van, hogy a legtöbb nap időre kell kelni, mivel eddig elég hektikus volt, hogy meddig aludtunk reggel. 

Korán kelés ide, vagy oda, időben elkészülni viszont nem tudunk. Szeretném ha a reggelek nyugodt, vidám hangulatban telnének, hogy Borókának a lehető legkomfortosabb legyen és jó kedvvel érkezzen a bölcsibe, így viszont minden nap belefutok abba, hogy annyi könyvet olvasunk, bohóckodunk, hagyom a lányom szertelenkedni, ahelyett hogy felöltöztetném, hogy a végén az utolsó pillanatban indulunk el, így többnyire 9-re futunk be, ami nem lenne probléma, ha a reggelizés körül nem lenne némi zavar az erőben.

Itthon mindig eszünk együtt, de van, hogy ez Boróka részéről csak pár falatot jelent. Tíz  perc alatt eljutunk a bölcsibe, de erre az útra is teszek el mindig valami harapnivalót, amivel kínálgatom (többnyire eszik is) remélve, hogy így aztán tutira nem éhesen érkezik, ehhez képest, ahogy belépünk az épületbe, elkezdi mondogatni, hogy "ham-ham".

Azért képes voltam már ezalatt a két hét alatt is, háromnegyedre beérni vele, hogy legyen ideje enni, láttam is, ahogy leültetik az asztalhoz, akkor viszont végül egy falatot sem evett inkább elkezdett játszani, úgyhogy őszintén nem is tudom, biztosan, hogy tényleg éhes-e, amikor odaérünk vagy csak a tudat miatt "akar enni" hogy ott is van valami kaja.

Az alvásról többször panaszkodtam már, az utóbbi időben viszont nem sok okom volt elégedetlenkedni. 

Szeptemberben szinte minden nap aludt délután, amire nem csak a lányomnak, de nekem is hatalmas szükségem volt, mivel az elmúlt hetekben elképesztően fáradékony lettem.

Azt hittem az alvás csak még könnyebb menet lesz a bölcsődéből hazaérve, de ez egyelőre nem jött be. A legtöbb napon minimum 30 perc nyűglődés kell hozzá, hogy kidőljön, van, hogy még ennél is több, pedig úgy érzem van elég ideje "lenyugodni" a bölcsis élményekből. Bízom benne, hogy pár hét/hónap után, amikor már teljesen belerázódott az új napirendbe, akkor az alvás is könnyebben fog menni (azt semmiképpen sem szeretném, hogy bent aludjon).

Bár a bölcsiben a lányom többnyire jókedvű és lelkes, itthon egyértelműen több lett a hiszti és az ellenkezés. Eddig sem kellett a szomszédba mennie egy kis szófogadatlankodásért, toporzékolásért és drámai ágyra vetődésért, de még ezt is sikerült felülmúlnia ezen a héten.

Olvastam, hogy ez teljesen normális, és igazából nem is értem, hogy gondolhattam, hogy egy ekkora változás a kis életében mindenféle negatív hatás nélkül végbemegy, de ettől csak kicsit könnyebb kezelni a sok kiborulást. Az egészre rátesz egy lapáttal, hogy nem tudom biztosan, hogy "csak" a bölcsőde miatti változásról van-e most szó, vagy a dackorszak kapcsolt-e most magasabb fokozatra.

Az bizonyos, hogy a "nem" messze a leggyakrabban elhangzó szó, olyannyira, hogy valamelyik nap a lányom kérésére elkezdtem neki olvasni az egyik Pitypang és Lili könyvet, aminek minden mondata után durcásan felcsattant, hogy "nem".

A hét elejére Boróka benáthásodott. Nem tudtam eldönteni, hogy ez már valami többiektől összeszedett dolog, vagy esetleg a múltkori betegség maradványa. Mivel orrfolyáson kívül semmi egyéb tünete nem volt, ezért nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget.

Szerdán szülői értekezlet volt, amin többek között a betegségek is szóba kerültek, és több szülő is nyomatékosan kérte a hallgatóságot, hogy már az orrfolyós gyereket is hagyjuk otthon. Senki nem címzett nekem semmit, de azért magamra vettem.

Én (kis túlzással) úgy nőttem fel, hogy ha láz nincs, akkor beteg sem vagyok, és bár nem akarok majd ennyire szigorúan állni a témához, de tényleg nem éreztem, hogy otthon kellene tartanom egy gyereket, aki se nem köhög, se nem lázas, kedve jó, étvágya van, és az orrából sem zöld takony csüng folyamatosan, csak valami átlátszó vizes cumó szötyörög.

Másnap reggel laborba kellett mennem és hiába lopakodtam nindzsa módjára, Boróka felébredt és már vissza sem akart aludni, ami engem borzasztóan frusztrált, mert nem tudtam elképzelni, hogy jó hangulatban fog eltelni a délelőttje, ha bő 1-1,5 órával hamarabb indul a napja, mint általában, ráadásul köhögött is párat.

Amíg megjártam a rendelőt azon tépelődtem, hogy akkor most maradjon-e otthon vagy sem. Tudtam, hogy nagyon jó kis program lesz a bölcsiben, amiből nem szerettem volna ha kimarad, másfelől teljesen behergeltem magam, hogy az a pár reggeli köhintés akár valami komolyabbnak is lehet az előjele, és miért erőltessem, hogy mindenképp intézményben legyen, ha amúgy meg otthon leszek.

Az előző napi szülőin elhangzottak is visszhangoztak a fülemben. Ráadásul a hétvégére családi programra voltunk hivatalosak a férjem testvérének családjához, ahol most született kisbaba, oda meg jó lett volna egészségesen érkezni, erre meg nagyobb esélyt láttam, ha otthon marad.

(Eddig azt hittem, hogy ennél egy fokkal egyszerűbb megállapítani, hogy a gyerekem beteg-e és így nem járhat közösségbe, vagy éppen hogy mehet.)

Úgyhogy bár a bölcsis foglalkozást nagyon sajnáltam, de nem vittem csütörtökön (és pénteken) be és ezzel a döntésemmel alapvetően meg is voltam "elégedve" egészen addig amíg a gyerekes ismerősök el nem kezdtek traktálni azzal, hogy ez mekkora "butaság" volt a részemről. A kedves lesajnálástól odáig terjedtek a vélemények, hogy az egyik szomszédom(!) több mint, TÍZ perces monológot tartott arról, hogy a lányomnak most már a bölcsőde a nagybetűs szórakozást jelentő program amitől én megfosztottam, valószínűleg élete legjobb élménye is abban a két kimaradt napban érte volna, éveket meghatározó barátságok sem köttetnek már, hiszen nem lehetett a kis társaival, és mindezeken felül "betegségtudatot" ültetek a gyerekem fejébe.

Még mindig meg tudok lepődni azon, hogy ha gyereknevelésről van szó, akkor nincs az a téma és nincs az a beszélgetőpartner, aki ne azt éreztetné velem, hogy rosszul csinálom.

Péntekre volt időpontom a harmadik genetikai ultrahangra.

A kisasszonnyal most is minden rendben volt, az egyedüli említésre méltó, hogy továbbra sem kíván kimozdulni az ülő pozíciójából, de mivel ez az orvos is azt hajtogatta, hogy emiatt még korai izgulni, ezért próbálok nem is sokat rugózni a dolgon.

A baba méretei alapján (az ultrahang gép számítása szerint) a szülés várható ideje december 7. A kiskönyvbe először december 12 került be, amit a nőgyógyászom átírt 9-re, ehhez képest ez most valamivel még korábbi időpont. Izgalmas! Persze akkor születik a baba, amikor akar, de nekem is az az érzésem, hogy míg Boróka a kiírt dátumhoz képest két nappal később jött világra, addig ez a baba hamarabb fog. Na, persze, hogy melyik dátumnál hamarabb, azt egyre nehezebb megsaccolni, tekintve hogy ekkora a szórás. :)

A szombati születésnapi zsúr a múltkori bográcsozáshoz hasonlóan jó program volt (elsősorban a lányomnak). Boróka most is elemében volt, szaladgált a kertben, csúszdázott, hintázott és a trambulinon ugrált megállás nélkül, annak ellenére, hogy aznap nem aludt délután, akárhogy is próbáltam a lelkére beszélni.

Annyira fel volt pörögve, hogy még hazafele a kocsiban sem dőlt ki, amit nem is értek, hogy bírt ki. Én, ha autóba kerülök, már ragadnak is le a szemeim és főleg mostanában, szerényen, csak "elképesztő önuralomként" aposztrofálom, hogy ha egy tíz percnél hosszabb kocsikázást alvás nélkül végig tudok csinálni. :)

Polli