Itt, a Bezzeganyán olvastam még régen egy cikket, ami azt taglalta, hogy milyen idegesítő kérdést lehet feltenni egy kismamának, illetve egy anyukának. Aztán hozzászólásokban jött a többi sok ötlet. Mint például: még egyben vagy?, mikor tervezitek a tesót?, van elég tejed?, stb. Nem szóltam akkor hozzá, mivel nem voltam érintett a témában.

De már akkor tudtam, hogy a kezét eltöröm annak, aki szó nélkül meg meri simogatni a hasam. Miért éreznek késztetést erre az emberek? Na, mindegy is, nem erről akartam írni. Lényeg, hogy a hozzászólások között volt egy ilyen kérdés: „És, jó baba?” Pont ezzel a kérdéssel nem volt egyébként bajom, de azóta mindig eszembe jut, akárhányszor megkérdezik. Mert ugye egy baba nem lehet rossz.

De amikor tőlem ezt megkérdezik, mindig azt felelem, hogy ó, nagyon jó baba. Este 10 órára mindig hazaér, nem drogozik, nem iszik, és cigiszagot sem éreztem rajta még sosem. Én poénosnak találom, de volt már, aki megsértődött rajta. De ha értetlen fejjel állnak előttem, akkor csak hozzáteszem, hogy „tényleg jó, eszik-alszik baba”. Igaz, azt már elfelejtem megemlítenem, hogy ezt úgy kell értelmezni, hogy nappal eszik, este alszik. És még csak nem is túlzok.

Hosszú hetek alatt rá kellett jönnöm, hogy Katának csak gyomra van. De akkora, hogy egész nap ennie kell ahhoz, hogy este aludni tudjon. Mert nem cumizik a mellemen, nem félálomban nyomja, hanem rendesen, kipattant szemmel, éberen, szívja és szívja és szívja… Aztán esti fürdés után még szívja és szívja és szívja, majd 10 óra körül tele lesz, onnantól pedig átalussza az éjszakát.

A tejjel nincs gond, ömlik mindenhová. Szóval még az sem lehet, hogy nem lakik jól. Szegényt állandóan összespriccelem, mikor véletlenül nem figyelek oda. Volt már, hogy a füle is tejes volt. (Ja, vicces sztori: gyerekorvos kérdezte, nincs-e kedvem leadni a tejet. Már hogy a viharba ne volna! Aztán közölte, hogy akkor naponta (!!!) felvihetem a Heim Pál Kórházba. Egy laza mozdulattal arcon röhögtem, mert azt hittem, viccelt. Majd közöltem, hogy szó sem lehet róla. Hogyan? Egyedül vagyok egy újszülöttel – férj dolgozik – és nincs napi 3 órám (autóval oda-vissza dugó nélkül) utazgatni. Válasz: akkor elég lesz csak hetente kétszer. Itt már éreztem, hogy nem leszünk barinők. Mondtam, hogy nem, és köszönöm a lehetőséget. Védőnőm még próbálkozott beszervezni olyan helyi anyukát, aki házhoz jönne, de úgy látszik, nincs rá igény. Így megy a fagyasztóba, ami meg majd nem fér, abból csinálunk tejfölt, túrót, vajat, tuti biocucc…)

Anyukám már az első héten mondta, hogy ez a gyermek bizony igencsak rafinált. Ki fog velünk babrálni, amikor csak tud. És milyen igaza lett! Már van „veszekedős-sírása” is. Úgy tesz, mint akinek baja van, aztán egészen közel hajolok hozzá, és megkérdezem: „Na, most mi a nagy helyzet, Öntyömpöntyöm?” Aztán úgy telibevigyorog, hogy az agyam eldobom.

Már nem sír fürdetésnél sem. Illetve már szárítkozásnál sem. Szeret a pelenkázón lenni. Összekötötte azzal, hogy akkor száraz lesz a feneke, ha oda fektetem, és az neki hosszú távon előny.

Reggelente viszont serpákkal kell útnak indulnom, hogy megtaláljam Katát a kiságyban, úgy elmászik. Húgom adta a zseniális ötletet, hogy eleve rakjam le úgy, mint ahogy fel szokott ébredni, hátha ébredésre „normális” pozícióba tornázza magát. Még nem próbáltam ki, de ami késik, az sosem jön időben.

Amit sosem fog szeretni, az az orrfújás. A várandósság alatt nagyon folyt az orrom. De úgy, hogy volt, napi 100-200 zsebkendőt is elhasználtam. Mindig is viccelődtünk a férjemmel, hogyha egyszer megszületik, és a hasamra rakják, akkor tuti kapok tőle egy nagy maflást kezdésnek, mert állandóan összepréseltem a fújások alkalmával. Na, szóval. Sikerült úgy szoktatni, hogy ne zavarják a hangok alvás közben. Jöhet vonat, repülő, turmix, porszívó, tv, kutya, teherautó, meg sem kottyan. De ha icipicit is kifújom az orrom, összerezzen, és már ébred is. Tudtam én, hogy ezt még visszakapom valahogy!

Egyszer fürdetés előtt, de már vetkőzés után beleültettem az ölembe. Valahol szólt a vészcsengő, de nem hallottam. Így lettem én, az ágy, a nadrágom, a papucsom, és még nagyon sok minden pisis. (Persze újabb vigyor…) De azért halkan a fülébe súgtam, hogy visszakapja ő még ezt, mikor majd megfelelő otthont keresgél nekem nyugdíjas éveimre. Természetesen vigyorgott tovább, mert ez így jó, ez így tökéletes. Ha kell, minden nap az ölembe ültetem csupaszon, és pisiljen le, csak maradjon ilyen kis vidám, és mosolygós. (Azt hiszem, vigyáznom kell az ilyen kérésekkel, mert szerintem ma is le fog pisilni.)

OriasCJ

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?