39. hét. Igen, még mindig egyben…
Nagyon bíztam benne, hogy ezt a naplót már nem kell megírnom, de úgy néz ki, ezt a gyereket semmilyen front nem robbantja ki a helyéről.
Szóval várunk, várakozunk…
A múlt heti NST-n több mint egy órát töltöttem, mert a bébibogyó totál kényelmesen bealudt, őt aztán nem zavartatta semmi. Néha egy-egy keményedés, aztán csókolom, ennyi.
Elvagyok, mint a tíz éves szilvalekvár a kamra polcán.

Néhány napja az egyik országos csoportban olvastam egy írást, amiben az anyuka az anyaság létének nehézségeit írta le, hogy bizony ilyen is van, nem minden fenékig tejfel csillám unikornis porral meghintve. Jó szokás szerint a kommentelők egy része páros lábbal szállt bele: minek vállalt gyereket, miért akart még gyereket, egyáltalán hogyan merészeli, hogy a nehézségekről ír?

Mégis miért kell megsemmisíteni egy, a valódi életet felvállaló személyt? Tényleg ennyire frusztrált (tisztelet a kivételnek) mindenki? Itt, a kanapévirológus-politikus-fociszakértő-mindenhez is értő és mindenbe beleszóló emberek országában ennyire ki vagyunk éhezve a legkisebb koncra is? Nem akarjuk elfogadni a valóságot? Csak az influenszerek tökéletes világa az etalon? Biztosan megint én varázsgombáztam be, de nem támogatnunk, meghallgatnunk kellene egymást? Egy jó szóval, egy simogatással, egy öleléssel, bármivel? Észrevenni és felvállalni a valóságot, tudni a hibákat, próbálni megjavítani azokat? Lehet figyelmeztetni az embert, ha esetleg nem jó úton halad, de akkor sem porig alázni és rombolni, könyörgöm… Ha valakinek TÖKÉLETES az élete, az anyasága, legyen szíves, írja meg a bezzeganya e-mail címére, szívesen elolvasnám, vagy akár személyesen is találkoznék vele. Tudom, felébredek és bilibe lóg a kezem.

Csakhogy egy kicsit én is felvállaljam a valóságot: ha most hétvégén születik a kicsi, egyedül szülök, mivel a férjem dolgozik, ezért nem tud ott lenni. A gyerekeim jelen pillanatban csak a sajtos tejfölös tésztát eszik meg, bármit is főzök, nem kell, csak a tészta. Hihetetlenül egyhangú, unalmas, színtelen, de legalább megeszik maradék és ősz hajszálak okozása nélkül. A férjem frusztrált, mert nem tudja, mikor szülök. Én frusztrált vagyok, mert nem tudom, mikor szülök. A gyerekeink érzékenyebbek, mert érzik a frusztrációnkat, amit persze próbálunk csillapítani, de a gyerek a szülő tükre… Röviden: most már nagyon kellene szülni. Papíron még 2 napja van.

gagea