Előbb-utóbb beleértek a kölkök abba a korba, amiben már nem vagytok korotoknál fogva viszonylag immunisak. Nem, hiába mondjátok már három éve hogy az X meg az Y, hiszen látható, meg hogy a Z, belétek, vagy fordítva, én még látom, hogy hálisten ez még nem az. De nemsokára már akár lehet is, és nem tudom, megkérdezitek-e, hogy milyen, és azt sem, hogy el tudom-e mondani.
Mondjuk olyan, hogy van egy ezerszínű szárnyakkal kecsesen szálló pillangó, rezeg a szárnyaival, és lassan leereszkedik a válladra. Aztán mint valami rossz rajzfilmben, hirtelen úthengerré változik, és úgy áthalad rajtad, hogy arról kódulsz. De nem heversz ott kimángorolva, mint a Tom és Jerryben a kandúr, hanem különös módon hirtelen megnyílik menny és pokol, esetleg gyors vágásokkal váltogatva, belenézel a szemébe, és hirtelen olyannak látod benne magad, amilyen mindig csak szerettél volna lenni, szépnek-erősnek-mindenre-képesnek, növesztesz szárnyakat, muszklikat, álommosolyt és hősi lendületet, pontosabban nem növeszted, hanem nő magától, te meg bámulsz, józanabb pillanatokban megkérdezed: ééééén? és eeeeez? és íííígy?
Amikor hirtelen válsz azzá, amivé úgy érezted, te sohasem: szemétdombon heverő, háromlábú csikóból eget-földet bíró, parazsat evő táltossá, homlokán a Nap és a Hold, ami a csillagokat rúgja a patájával, válhatsz tündérré egyetlen szemvillanás, egyetlen mozdulat hatására, lehet, egyetlen másodpercre, de akkor tisztán érzed a szivárványszín szárnyakat, az erőt, a repülés mámorát.
Aztán fogja magát az ezerszínű, rezgő szárnyú pillangó és észrevétlenül ellibben, te meg ott állsz, és szerencsés esetben nem a szamárfüleket látod a másikon, mint Shakespeare Szentivánéji álmában. Ha tényleg ott volt, akkor szamárfül az talán nincs, csak egy másik ember áll ott, legfeljebb a varázslat hímpora törlődött le lassan vagy hirtelen.
Ne kapkodj, ne csapkodj utána, ha elszállt. Arra még van valami ráhatásod, hogy ne reppenjen el csak úgy, de ha elszállt már, akkor hiába kergeted, pont úgy működik, mint a valódi lepkék: ha megfogod, egy rongyos szárnyú, halott roncsot szorongatsz.
Kevés ez - vagy túl sok? - gyerekneveléshez, meg napi dolgokhoz. Hasznos persze, ha így indul, nem véletlenül hajtogattam valaha: nekem olyan kell, akivel konyhakövet mosni is mulatságos. De nem szereti a napi csekkbefizetések kalkulációit, nem szereti a külvilág hümmögését, a fáradt arcokat, a napi taposómalmot, a kétkedős gondolatokat, az erőből befeszülést sem: de felveszed azt az overállt, megiszod a tejet, hazajössz négyre, elmegyünk oda, mert az neked jó, mert tegnap megértetted, mert azt mondtam! Nehéz átlendülni szülőszerepből, örökéber hajóskapitányból a szerelem-szerepbe, nem véletlen talán, hogy a válások olyan nagy számban jönnek kiskorú gyerekek mellett.
Életkor? Az nem számít. Érdemes megnézni a Szerelempatakot, ha én nem lennék elég meggyőző, hogy nem a kor számít, hanem a csillogás. Néha a szép emlékek: egyetlen villanás, egyetlen kép, egyetlen nézés egyetlen másodperc alatt, harminc évvel később, amikor újra megérted, miért is volt akkor az annyira átütő. Aztán nyargal mindenki a dolgára... és ha nem teszi, sokszor oda a pillanat varázsos illúziója, amikor hirtelen tizenöt évesek leszünk megint, egy percre, egy órára. Nem mindig éri meg.
Értelme? Semmi. Ereje? Mindenen túl. Megfogható, irányítható, indokolható, használható? Aligha. Megéri? Mindenképp. Azokból az évekből nem is emlékszem másra, csak ezekre a kívülről nehezen magyarázható, esetleg nevetséges dolgokra: a leszegett fejjel átrohanásra a sötét Városligeten, a hirtelen, térerőtlen pincében váratlanul megszólaló mobilra, a fényre a szemében, amikor hirtelen meglátott, a rezdülésre, amikor hirtelen megállt forgásában a világ, amikor már fénytörésbe került minden, amikor bár sose kért semmit tőlem, amit nem tudtam volna jó szívvel adni, mégis átléptem érte, értük az addigiakat, az akadályokat meg a korábbi önmagamat.
Ne elégedjetek meg kevesebbel, nincs az az adatlap, ahol be lehetne jelölni, leszögezni a nagy piros X-szel a megfelelő rubrikákba, nem azonos a "hát igen, de...." tétovázásával, a "tulajdonképpen...." vállvonogatásával, a kifelé mutatott harmóniával, miközben bent dúl a pokol vagy az unalom, ha egyszer találkoztok vele, felismeritek egész életetekben, és azt is, ami nem az.
Aligha tudom én ezt elmagyarázni gyerekek, majdcsak észreveszitek ti magatoktól, remélem, nem muszájból, nem divatból, hanem csak úgy megtörténik - és úgy történik meg, hogy még vén korotokban is elmosolyodhattok, ha valaha az eszetekbe jut.
Ahogy nekem is, akkor is, ha csak úgy rátok nézek.
Sétálj, sétálj az ujjaddal ! Fekete, fehér.
Tétovázz csak, míg a hajnal fehér színben ideér!
Sétálj végig az ujjaddal ! Fekete, fehér.
Játszd el azt, hogy ...
Játszd el azt, hogy ...
https://www.youtube.com/watch?v=6jzpDQeWMxY
Vakmacska
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
