Képzeljünk el lelki szemeink előtt egy hétköznapi találkozást:
- Bemutatom a barátnőimet: Ildikó, Kíra és Anasztázia. Ők pedig itt a férjeik: Hugó, Dominik és Péter.
Ugye nem volt benne semmi rendkívüli? Hamarosan összebarátkoztok, és fel sem merül benned, hogy jobb lenne, ha Hugót inkább Bendegúznak hívnák, vagy Kíra neve furcsa lenne. És itt állítsuk meg a lelki szemeink előtt pergő filmet és tegyünk fel egy új tekercset a vetítőre.
- Ikrek- újságolod. Egy lány, egy fiú. Arra gondoltunk a nevük Maláta és Mihály lesz. Hogy ebben mi a rendkívüli? Hogy ez a film máshogy folytatódik.
- Mihály? – megőrültetek? Az első fiúnak az apja nevét kell kapnia – mondja az egyik nagypapa.
- Az apai nagyapáét – Józsefet – így a másik.
- Na de Maláta? Név az egyáltalán, kislányom? – aggódik a nagyi.
Ha egy pár babát vár, a gyerek neme utáni első kérdés, amit a zöldségestől a szomszédon át az utolsó rokonig mindenki feltesz a „Mi lesz a neve?”. És természetesen mindenkinek vannak ötletei, és kifogásai. Javaslatai és ellenvetései. Piroska néni szerint régies név kell. A szomszéd azt állítja, az a bizonyos név, amit említesz, rossz érzéseket keltő (azt nem mondja, hogy azért, mert kiskorában őt pont egy Mihály verte meg csúnyán az osztály előtt és világos a Mihályok rosszindulatúak). A bioboltban azt javasolják, mindenképpen ősi magyar nevet válassz. Az ezotéria iránt fogékony barátnőd részletes számmisztikai és egyéb elemzésekkel érkezik kávézni, hogy alátámassza, a Küküllő név a legjobb választás. Férjed kolléganője utánanéz a név jelentésének és finoman közli, a gyereket „keserűség”-nek készültök keresztelni.
Nagynénéd úgy érzi, a névhez a barátságtalan sötétlila szín kötődik.
A diszkrétebb barátok felveszik pókerarcukat és azt felelik: „Szép név”. A baj csak az, hogy a pókerben is mindig megvered őket, mert blöffölni, azt sajnos nem tudnak.
Végre dűlőre jutsz. Anyád este telefonál. Unokanővéred sírógörcsöt kapott, mikor meghallotta a választásodat, mert ő is pont így szeretné hívni a gyerekét, ha egyszer lesz neki.
Éppen arra készülsz, hogy az utónévkönyvet repülni tanítsd (esetleg az egyik tanácsadó feje felé) mikor ráébredsz. Semmi közük hozzá. És amikor megszületik, és bemutatod, az már ő lesz. Egy egyedi kis ember saját névvel. Akit mindenki pont úgy fog szeretni, ahogy van, hívják bár Hettinek, vagy Koppánynak. Hacsak nem vagy direktben szemét és nem adsz neki gúnyolódásra okot adó nevet (mint, Fin Gáspár és hasonlók), oly mindegy. És az újszülött feletti általános örömmámorban egymás között pár napig súghatnak-búghatnak a rokonok, amit akarnak, de úgyis kénytelenek lesznek elfogadni, hogy bizony nekik a feljebb elképzelt első film jutott.
„Bemutatom a kisbabámat: a neve…”
Center
