November 25 a nők elleni erőszak megelőzésének világnapja. A Baranya Megyei Rendőrkapitányság nagy felháborodást kiváltott kisfilmjei után ez alkalommal a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság adott ki közleményt, melyből megtudhatjuk, hogy az erőszakos bűncselekmények megelőzésben a női metakommunikációnak óriási szerepe van.
„A fiatal lányok kacérkodása gyakran válthat ki erőszakot.”
A rendőrség állásfoglalása, azt áldozatok hibáztatása rengeteg emberben váltott ki indulatokat, és egy petíciót is indítottak az ügyben.
A petíció közzétevői felszólítják a rendőrséget, hogy ne az áldozatot szólítsa meg videóiban, hanem az elkövetőt. A petíció felhívja a figyelmet arra, hogy az erőszakért minden esetben az erőszakoló a felelős, nem az áldozat. Szerintük a potenciális áldozatok oktatása, tanáccsal ellátása etikátlan:
„Nem az ő feladatuk megelőzni az erőszakot, másrészt káros, mert az áldozatok kevésbé mernek segítséget kérni, ha arról győzik meg őket, hogy hibásak, és mert a potenciális elkövetőt is megnyugtatja, hogy nem őt terheli a felelősség, nyugodtan élhet a "kínálkozó alkalommal"
A petíciót, melyhez már közel 5 ezren csatlakoztak, itt lehet aláírni.
Tünde
Különvélemény, meg a határaink
Elrettentő példa lett pár ez a pár kis videó, ami pont ráerősített bizonyos sztereotípiákra, mondhatni lovat adhat adott esetben az elkövető alá, sugallva az oly elítélt áldozathibáztatást. Ezért a petíció, a tiltakozás. De azon is eltűnődtem, kitől mit várhatunk el, hogy biztos a most közzétevő rendőrök-e azok, akik az ilyen kampányok élére kéne, hogy álljanak. Korlátai ugyanis mindenkinek vannak.
A rendőr az rendőr, hivatalból minden bokorban elkövetőt és áldozatot lát, és heti rendszerességgel jönnek vele szembe úgynevezett „tipikus” esetek, amikor „tipikus” viselkedést, gondatlanságot, naivitást, bármimást használnak ki a szintén „tipikus” módszereket használó elkövetők.
A rendőr, mint olyan, sosem fogja neked mondani, hogy csacsirészegen heverj az árokban csipkebugyiban, a bankkártyád társaságában. Valahol ő is tudja, hogy jogod van ehhez, az elkövetőnek pedig nincs joga ezt kihasználni, ő viszont szakmányban látja azokat az eseteket amikor az elkövető röhögve tesz erre, ő pedig sok esetben tehetetlen. A rendőr nem hülye, és másokhoz hasonlóan nem szereti, ha munkát csinálnak neki, tehát először azt fogja elmondani, mit tehet VALAKI MÁS, hogy neki ne legyen efféle többletmunkája. Én ezt valahol megértem, még ha a végkifejlet elrettentő, akkor is, neki az ilyen csak eggyel több reménytelennek tűnő ügy, az áldozatnak meg esetleg soha nem múló trauma. A rendőr nem szociológus és pszichológus, se nem jogvédő, ő annyit mond első körben, hogy talán megúsztad volna kevesebbel, ha nem iszol, ha nem mész arra egyedül, ha nem mész el az idegennel, ha nem teszed ezt meg nem teszed azt. Talán. Ha elég tapasztalt, is tudja, hogy ez SEM garancia arra, hogy megússzad.
A hétvégén ugyanis volt egy másik demonstráció is. A néma, vörös figurákkal, akik azokat jelképezik, akik belehaltak az erőszakba, ami nem buliban történt velük, nem kivágott ruhában, nem csacsirészegen, nem idegenekkel. Azok ölték meg őket, akik állítólag szerették őket, akik állítólag a családtagjaik voltak, akikkel megosztottak ágyat-asztalt-bankszámlát-gyereket.
A rendőr lehetne árnyaltabb, üzenhetne valóban inkább az elkövetőknek, hogy résen vagyunk ám, és elkapunk benneteket, ha effélével próbálkoztok buliban és mosókonyhában, és a büntetés kemény lesz. Szükség is volna efféle üzenetekre, de ez még mindig nem a legbelső kör, a pokol legmélyebb bugyra, ahol azok a gondolatok találhatóak, hogy a másik, a gyengébb, a kiszolgáltatottabb, az üthető, zsarolható, gyilkolható, erőszakolható. Ahol önmagunk lenézése, pusztítása tükröződik a másik eltaposásában, elpusztításában. Ahol évente több száz nő és havonta egy gyerek esik áldozatul azoknak a legközelebbi hozzátartozóknak, akikben elvileg bízniuk kellene.
Ha bennük se bízhatunk, akkor valóban, van valami a rendőr üzenetében is:ha otthon sem vagy biztonságban, hogyan bízhatnánk másokban, tanárban, munkatársban, szomszédban, szép beszédű idegenben a buliban. Akkor mi más út lenne valóban, mint az örök éberség és az örökké oldalunkon hordott önvédelem. Ami, ahogy írtam, szintén nem feltétlenül garantálja, hogy megússzuk.
Vakmacska
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?