Az első borzasztó szülés után, amit itt is megénekeltem, nagyon-nagyon féltem egy következőtől, így amikor megláttam a pozitív tesztet, az első gondolatom az volt, hogy jajistenem, most mit csináljak? Aztán persze örültem, hogy lesz még egy gyerekünk. Szeptember 30-ra voltam kiírva, a nyarat végigszenvedtem, nem bírtam a meleget, sokat keményedtem, iszonyat visszeres lettem és nemcsak a lábamon, hanem a hüvely mellett is, és vártam nagyon a szülést, hogy legyek már túl rajta. Szóval szeptember 26-án, szerdán, miután egész nap rohangásztunk, este feküdtem az ágyban, mondom, nem nézem meg a Dallast, majd felveszem, inkább alszom. Átfordultam a másik oldalra, abban a pillanatban jött egy OLYAN fájás, erős, tartós, tudtam, hogy ez AZ lesz. Ómájgád, mondom embernek, kezdődik.
Elmentem pisilni, aztán lefeküdtem. Két darab jött még tízpercenként, aztán az egész átment öt percen belüliekbe. Tusoltam, közben a férjem a nagylánynak csomagolt cuccot, meg betett pár dolgot az én csomagomba is. Kb. 23 órakor indultunk el. A leányzót átadta anyósnak, én már akkor stabil hárompercesekkel ücsörögtem a kocsiban. Kb. negyed 12 volt, mikor felvettek az Uzsoki szülészetén. Ügyeletes doktornő megvizsgált, aztán jött egy szülésznő, ctg, beöntés, borotválás történt.
Ráültem a vécére még mindig hárompercesekkel, és próbáltam nem kakilni kb. három fájás erejéig. Közben hívtam anyámat, majd küldtem üzit egy barátnőmnek. Aztán zuhany, adatrögzítés, ja, és volt egy lány, aki gondolom gyakorlaton lehetett, nem tudom, mi a megnevezése, aki még vizsgált. Igazából nem bántam.
Átmentünk az alternatív szülőszobába, kád, bordásfal, labda, ágy volt a felszereltség, plusz ami kell a dokiknak. A szülésznő mondta, hogy sétáljak vagy bordásfalazzak, vagy amit akarok és jólesik, pl. csüngjek a férjem nyakán. Na, ezt nem próbáltam. A bordásfalig elsétáltam, felnéztem rá és hátraarc, mondom, hagyjuk. A kád oldalán volt egy jó kis fogó, abba kapaszkodtam a fájások alatt. Jött a dokinő, felfeküdtem az ágyra, megvizsgált, a csaj is, aztán burkot repesztett. Ezután felkeltem, kapaszkodtam, erősebbek lettek a fájások, és kb. kettő percenként jöttek. Elmentem kakilni még kétszer, aztán már nem engedtek többet, mert ez már az az inger volt.
Felfeküdtem az ágyra, megpróbáltam nem nyomni (hát nagyon nehéz nem nyomni), ezt úgy kiviteleztem, hogy mérsékelt hangerővel jajgattam, és olyan furcsa dallamos hangot adtam ki. Aztán végre lehetett nyomni, első nyomás, három préselés (azt hittem, kb. agyvérzést kapok), ekkor mondta a dokinő, hogy jól csinálom, vissza ne húzzam, mert ott volt a feje. Pici vágást ejtett a szülésznő, második nyomás, kettő préselés és bluggy, kicsúszott, ott volt az, akit annyira vártam, ott tekergett, ordított a szülésznő kezében. Én meg csak mondogattam a férjemnek: Látod, itt van, nézd tényleg itt van, hát ennyi volt. Itt van, látod? Ő meg csak mondta, hogy látom-látom.
Vigyorogtam, mint a tejbetök, aztán odatették a hasamra. Enyhe halszaga volt, és egyfolytában ordított. Közben várták a lepényt. Mielőtt kijött, elmentek a férjemék a kisfiammal mosakodni, méredzkedni stb. Mire visszajöttek, kijött a lepény, megnéztem, kicsit meszes volt, de ép teljesen. A férjem elmondta, mekkora a gyerek, aki még mindig torkaszakadtából üvöltött: 3250 g és 55 cm. Ezután a hímzés következett, ami nagyon rossz volt, de nem bántam, mert nagyon alaposan dolgozott a doktornő (bár ez csak később derült ki), nagyon kapaszkodtam a fogantyúba és próbáltam lazítani. Kb. 45 percig varrt, aztán azt éreztem, minden lyukban van valami, megcsapolták a hólyagomat, közben még bent volt egy tampon a hüvelyben, a dokinő aztán még ellenőrizte a végbelemet.
Mindezek után kb. fél órát ott voltunk hárman, üzenetet küldött a férjem a családnak és megbeszéltük, mi lesz a következő néhány napban, míg bent vagyunk a kórházban. Aztán a férjem elment, megpróbáltam mellre tenni a babát, de nem kellett neki, mondjuk nem csodálom, elfáradt az ordításban, amit addigra már abbahagyott. Kicsit később elvitték, aztán én is felkelhettem, zuhanyzás, pisilés, aztán kivittek az osztályra, ágyba tettek és becsuktam a szemem. Arra gondoltam, hogy ennyi volt kész, ez volt az utolsó terhesség és szülés, és olyan jóleső érzés fogott el, hogy ilyen két szép gyereket hoztam a világra. Mondanom sem kell, nem tudtam aludni, csak nagyon kicsit. Kb. 3-kor vittek át, tízre mentem a fiamért, amikor megláttam, majdnem sírtam, de csak majdnem.
Békapofa
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
