A gyerekek megnőnek, és mi, szülők sok esetben ezt nehezen vesszük tudomásul. Hogy ezeken az embert próbáló helyzeteken túllendüljünk, kezdjük mondjuk azzal, hogy az első igazi randevúját nem szúrjuk el. Például aggódással, bizalmatlansággal, túlellenőrzéssel, szigorral, és igen, az összehasonlításokkal. Bár tudom, utóbbiak óhatatlanul jönnek, hiszen mi is voltunk fiatalok, csak akkoriban még lehetett lakáskulccsal a nyakunkban mászkálni, háborítatlanul végig lehetett sétálni a körúton akár éjfélkor is, illetve az örökérvényű - nem gyorsuló – érv, hogy akkor még minden sokkal lassabb volt. Szerintem a gyerekeink is tudják, annyit mondogatjuk nekik. Hosszabb volt a plátói periódus, amikor csak kiszemelt lány vagy fiú volt (meg), de a megközelítése, a bemutatkozás még váratott magára. Csak a tavasz bizsergette fázós cipőinkben táncolni vágyó talpainkat, gondolatban keringőztünk a nagy Ő-vel és hagytuk, hogy az idő nekünk dolgozzon.

Elcsépelt szövegek

„Kisfiam, nekünk még nem volt messenger, és nem a lájkok számát vizsgáltuk egy-egy fényképünk alatt.”

„Édes lányom, a mi időnkben a srácok illendően bemutatkoztak a nagyinak, nem bejelölték a Facebookon.”

Satöbbi.

Nehéz ez így, mert ha kicsit beleképzeljük magunkat a fiatalok helyébe, fárasztó lehet állandóan ezt hallgatni, főleg, mert nekik nincs meg ez az élményük, ami a tényleges összehasonlítás alapja lenne.  Esetünkben viszont megvan a múlt, amikor mi még másképp csináltuk, és csak arra épült rá ez a felgyorsult randi- és kapcsolatteremtő szupersztráda, amin most próbálunk a gyerekeinknek kapaszkodva utat mutatni.

Szóval valahogy úgy kellene ezt jól csinálni, hogy - függetlenítve magunkat a múlt időtől, mégis, éreztetve azt, hogy egy ilyen kapkodó világban könnyű hülyeséget csinálni - valahogy úgy álljunk a gyerek mellett, hogy támogatásunk, aggodalmunk ne rombolja le azonnal az ő diszkógömb helyett stroboszkóp tempójú randikísérleteit.

Könnyű dumálni

Legfontosabb, hogy nincs rossz tanács, vagy rossz döntés. A szülő nem lehet felelős egészében a randevú kimeneteléért, bármit is tanácsol, vagy kér, a gyerkőc szabad joga és lehetősége ezeket megfogadni. Ugyanaz az eset, mint minden más, gyerekkel kapcsolatos iránymutatás esetén: lehet, hogy a fele falra hányt borsó lesz, lehet, hogy tökéletesen beletalálunk és lesz foganatja annak, amit mondunk, lazuljunk el, tegyük mindezt higgadtan és őszintén. Szerintem a humor mindig segít, ebben az esetben is közelebb hozhat egymáshoz gyereket és szülőt. Anyukám például elmesélte nekem, hogy az ő egyik „kérője” a munkahelye ablaka alatt énekelt borzalmasan naphosszat, mire anyukám főnöke már nem bírta tovább és leöntötte egy pohár vízzel, hogy legalább a megfelelő ablak alatt kornyikáljon, tudniillik anyukám a másik szárnyban dolgozik. Ilyesmik.

Mi is hibáztunk, kapkodtunk, és ugyanilyen kevéssé hallgattunk a szüleinkre, ezt ne felejtsük el!

A gyerek szerelmes. Úgy fogja érezni, hogy először és utoljára, pontosan ugyanúgy, ahogy mi felnőtt fejjel is! Tehát a nem hülye, csak kicsi elvet megfordítva, elég nagy már ahhoz, hogy ne csináljon butaságot alapon szerintem egyenes tilos az érzelmeinek megkérdőjelezése, vagy becsmérlése azzal, hogy „Ó, ugyan, találsz majd ennél a srácnál / lánynál jobbat is”.

Ha nagyon aggódik a szülő, mindkét fél megnyugtatására jó ötlet lehet megbeszélni egy vészhelyzet-forgatókönyvet, ezt családon belül kell eldönteni és a módját kidolgozni. Nem arra gondolok, hogy apa lóg a kéményről, és ha a kislánya sikít, ő kommandósként esik be a randi helyszín nyitott ablakán. De egy ilyen vészhelyzet megbeszélésben már előnyükre fordíthatjuk a mai technológiát. Kitalálhatunk például egy szót, amit ha sms-ben elküld a gyermek, akkor tudjuk, hogy be kell avatkoznunk, aminek a módját még a randi előtt megbeszélve mindkét fél tudja, hogyan védhető ki a baj.

Na, ugye, hogy ilyesmi sem fordult elő a mi időnkben! A leányokat a kapuba kísérték vissza, pontban addigra, amit otthon megígértek, senki nem küldött üzenetet senkinek és nem is élőzött a barátnőinek titokban a randifürdőszobából, szóval tényleg más világ volt, de ugye ez az, amit a kamaszaink úgysem értenek már meg, egyszerűen nem így szocializálódtak.

Kínos kérdések

Ezekre azért készülni kell, mert szerintem mindenképpen félrenyelős, ha mondjuk vacsora közben csak úgy hányaveti módon megkérdezi a kamasz, hogy a szex vajon mi? És mindenhol azt lehet olvasni, hogy csak természetesen, csak őszintén, lazán. Azért le a kalappal egy ilyen beszélgetést a majdnem tökéletesen menedzselni tudó szülő előtt!

Olvastam pár éve egy tanulmányt, amely kimutatta, hogy a szülők 73%-a állította, hogy beszélt a tizenéves gyerekeivel a szexről, míg az érintett gyerekeknek csak 46%-a igazolta vissza, hogy a szülei valóban beszéltek is velük. Elgondolkodtató.

Ami a legfontosabb szerintem: ha egy kamasz kérdez, vagyis bízik benned, az már fél siker! Ennek mindenképpen örülni kell és ezt a bizalmat óvni, építeni további őszinte beszélgetésekkel.

A randikérdésekben pedig: hallgassunk kicsi gyermekünk szívére!  

Akác

KÉRÉS
Ha még nem töltötted ki a Bezzeganya anonim kérdőívét, kérünk, tedd meg ide kattintva. Nagyon köszönjük!