(íródott: egy háromévesnek)

Macinagyi nagyon lassan ment hazafelé az úton, lehajtott fejjel, mert nagyon szomorú volt. Mackólackó a kisunokája, valamiért hisztizett, majd közölte:

- Nagymama, te menj haza! 

Bizony, ez sokszor előfordult, amikor Mackólackó valamiért nyűgös volt. Szegény nagyijának azonban ez nem esett jól.

Teltek a napok, a nagymama otthon szomorkodott. Mackólackó meg az Anyukájának nyafogott.

- Menjünk a játszótérreeeee!

- Nem érek rá kisfiam.

- Akkor a Nagyival.

- Nagyit elküldted, azt mondtad, menjen haza. Hát, most elment!

Mackólackó elkullogott.

Másnap megint unatkozott.

- Szeretnék elmenni buszozniiii.

- Hát azt Nagymamával szoktál, nekem nincs bérletem - mondta anyukája -, azt mondtad a Nagymamának, menjen haza, most ezért nem jött át. Sajnálom, én nem tudlak buszozni vinni!

Mackólackó aztán szeretett volna olyan pudingot, amilyet a Nagymamánál evett, de anyukája nem ismerte azt a fajtát, nem tudott neki venni.

- Hívd fel a Nagymamát!” - nyafogott, - kérdezd meg!

- Ezért nem hívom fel.

Máskor szeretett volna kis házikókat ragasztani, de azt is a nagymamájával szokta.

Nagymama otthon volt, mert Mackólackó azt mondta neki: „Menj haza!”

- Mondd meg a Nagymamának, hogy jöjjön át. – nyekergett  Mackólackó az anyukájának.

- Te bántottad meg, neked kell megmondani és bocsánatot kérni. De nem azért kell bocsánatot kérni, mert mindenféléket csinál neked, elvisz csavarogni vagy játszik veled, hanem mert szereted, és nem szeretnéd, ha szomorú lenne, azért, mert csúnyán viselkedtél vele. Hiszen ő is azért visz el buszozni, azért csinál neked mindenféle játékot, mert szeret téged. Meg engem is szeret, azért segít annyit nekem, és vigyáz rád, amikor dolgozni megyek. Ő az én anyukám. Jól összetörted a szívét mondhatom.  

Mackólackó nagyon elcsöndesedve hallgatta az anyukáját. Az utolsó mondatnál felkapta a fejét, és nagyon rémülten nézett Anyára. A múlt héten véletlenül eltört egy tányér náluk a konyhában! Jajajajaj, most meg a nagymama szíve?!

Beszaladt a szobájába, gyorsan összeszedett egy csomó dolgot és rohant az anyukájához.

- Gyorsan!! Siessünk a nagyihoz - sürgette Macianyut -, miközben potyogtak a kezéből a ragasztók, a tubusosok, a rudacskások, a ragasztószalagok, a mintásak, az átlátszóak, a színesek. Gyömöszölte egy zacskóba őket, és izgatottan mondogatta: „Menjünk, ragasszuk meg a Nagymama szívét!” Anyukája megnyugtatta.

- Ez csak egy mondás, nem igazából tört össze Macinagyi szíve. De, tudod, azt hiszem, ez legalább annyira rossz érzés, mintha igaziból megtörtént volna. Nagy előnye viszont, hogy nem kell hozzá semmilyen ragasztó, egy nagy puszival gyógyítható.

Másnap Mackólackó becsöngetett Macinagyihoz, nagyon-nagyon erősen megölelte és egy nagy puszit is adott.

- Bocsánat, Nagymama - mondta Mackólackó, de nagymamája azt válaszolta, már el is felejtette, hogy miért volt szomorú! Persze, ez is csak egy mondás, nem felejtette el, hanem megbocsátotta.

Hát, ilyenek a nagymamamák…

Mackólackó egy csomó puszit adott neki:

- Ugye már nincs eltörve a szíved? – kérdezte.

- Megnyugodhatsz, nincs! - mosolygott.

Aztán Macinagyi elmorzsolt még egy könnycseppet a szeme sarkában, ahogy ezt illik, és nekiállt palacsintát sütni Mackólackónak. 

(Reggel felolvastam neki a mesét, aztán együtt töltöttük a napot, és láss csodát, egész nap nem hangzott el egy "hazaküldés" se. Sőt, időnként átölelt, és közölte, hogy szeret (nem szokta). Én meg kicsit megveregettem a vállam...)

Koltai Éva

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?