Kedd este háromnegyed tizenegy. Beleejtettem az új fülbevalómat a mosdó lefolyójába. A vadi újat, amit születésnapomra kaptam. Hisztérikusan ráncigálom a szifonnál, folyik a büdös víz, egy csavarhúzóval turkálok, míg megtalálom a füli. Egy levelet hagyok reggelre apósomnak: apu, kérlek, összeraknád a lefolyót…

'DR Koncerthuset Copenhagen' photo (c) 2009, Federico Parodi - license: http://creativecommons.org/licenses/by-sa/2.0/

Szerda hajnali négy óra tíz. Öt óra ötre jön a busz, de nekem, ahogy öregszem, egyre több idő kell készülődni. Öt nulla négykor kint állok a sötétben a kapu előtt. Nem csak nekem volt nehéz hajnalban kelni, a buszban csönd van a repülőtérig.

Koppenhágában irány a szálloda. A zenészekért busz jön, a többiek metróznak. A szálloda a belvárostól egy köpésnyire van, nagyon skandináv, nagyon takarékos.

Az ötlet állítólag a hajókabintól származik, én azonban még nem voltam hosszú hajóúton, inkább a Budapest Zalaegerszeg viszonylat vasúti kocsijára emlékeztet. Pont akkorka, van benne egy emeletes, és egy sima ágy, az egyik sarok a „fürdőszoba”. Ha behúzod a zuhanyfüggönyt a vécén ülve moshatod a lábad. Ha be nem vered a fejed a csapba.

A koncert fél kilenckor kezdődik, hatig szabad vagyok, irány a város. A hajnali keléstől kábultan és céltalanul kóválygok a  belvárosban, mint utólag rájövök leginkább a Dán Nemzeti Bank épületeit sikerült körüljárnom. A szerencsére nem esik és nincs különösebben hideg, de valahogy alattomos az idő. A helyiek szinte mind sapkában és kesztyűben vannak, csak én őrzöm a szittya virtust: a fülem majd lefagy a kikötő jeges szelében. A város tágas és levegős, az utak szélesek. Kicsi a forgalom. Az épületek többsége téglaburkolatos. Ezektől kicsit olyan benyomást kelt, mint Szeged és London keveréke. Két órát bírok sétálni, aztán átfagyva bemenekülök egy, stílusosan Északi fénynek, vagy minek nevetett áruházba. Megállapítom, hogy Koppenhága nem a low budget turisták paradicsoma.

Fél hatkor a Koncerhusetben kell lennem. Hatra sikerül megszerezni a pass-okat. Pont akkor érek oda, amikor a csapat vacsorázik. Kicsit meglepődöm: nagyon jó a hangulat. Arra számítottam, hogy biztos mindenki nagyon feszült és kimerült lesz. Ha így is van, nem látszik: a zenészek, hangosítók, szervezők egy derűs, kicsit káoszos család benyomását keltik. A koncert fél kilenckor kezdődik. Hétkor vége a vacsorának, a szereplők készülődni kezdenek. Utolsó vasalás, utolsó öltések. Most már érezni némi egészséges feszültséget, de láthatóan begyakorlottan és simán mennek az előkészületek. Nyolctól az előcsarnokban posztolok: katalógusokat osztogatunk az érkezőknek. Hihetetlenül színes társaság, rengeteg nyelv, árnyalat, jó hangulatú Bábel. Pontban fél kilenckor felcsendül az első szám. A Tükrös játszik, hagyományos parasztzenét, ami nekem otthonos hangzás, de vajon mit hallhat az a fekete fiú előttem egy sorral? vagy az idős dán házaspár? Vagy az a két indiai férfi, szemet gyönyörködtető vibráló színű tunikában? Azt hiszem jobban izgulok, mint akik most a színpadon vannak.

Íme a műsor:

Verbunk és oláhos, Tükrös együttes (Halmos Attila - hegedű, Koncz Gergely – hegedű, Árendás Péter – brácsa, Líber Endre – brácsa, Lelkes András – nagybőgő, közreműködik Balogh Kálmán – cimbalom, Szokolay Dongó Balázs – tárogató)

Hallgató és botoló, (Szalóki Ági – ének, Dés András – kanna, közreműködik Baranyai Barbara és Kádár Ignác – tánc)

Tonči O Javore, Söndörgő együttes ( Eredics Áron – tambura, Eredics Benjámin – kontra tambura, Eredics Dávid – tambura, alt tambura, Eredics Salamon – alt tambura, Buzás Attila – tambura bőgő, Tompos Kátya – ének)

Hallgató és Învârtîtâ (Balogh Kálmán, Lukács Miklós – cimbalom)

Nincsen kenyér nincsen só… (Szokolay Dongó Balázs – furulya, Both Miklós – gitár, ének)

De sötétlik… (Szokolay Dongó Balász – szaxofon, Both Miklós – gitár, ének, Árendás Péter – brácsa, Lukács Miklós – cimbalom, Novák Csaba – nagybőgő, Dés András – ütőhangszerek)

Cigančica, Söndörgő

Kövecses út szélén… (Szalóki Ági – ének, Both Miklós – gitár, Dés András – ütőhangszerek, Lukács Miklós – cimbalom, Novák Csaba – nagybőgő)

Mezőségi táncdallamok, (Tükrös együttes és Baranyai Barbara – Kádár Ignác)

Bánat bánat… (Dresch Mihály - szaxofon és furulya, Lukács Miklós -  cimbalom)

Variációk egy legényesre, Balogh Kálmán – cimbalom, Lukács Miklós cimbalom, Novák Csaba – nagybőgő, Dés András – ütőhangszerek)

Finálé, mindenki.

Félelmetes hullámvasút volt. A finálé után felállva tapsolt 1200 ember, pedig az itt, állítólag nem szokás.

Az afterpartyn szinte mindenki ott volt, aki a koncerten. Nagy siker volt az étel és a bor, bár én az előbbit csak mesélésből tudom. Fél órával a party kezdete után egy morzsányit sem láttam belőle. Barbara és Ignác a Tükrössel mezőségi táncházat tartott, ahol egy emberként ropta mindenki: küzdött a tititával és oldódott a zenében. Fél tizenkettőig Biljarszki Emil DJ-zett és bizony sokan táncoltak, nagy hangulat volt!

Tizenkettőkor el kellett hagyni az öltözőket. A metró peronján Koncz Gergő elővette a hegedűjét, megszólalt a Zerkula János gyimesi keservese: Sír a szemem, hull a könnyem. Huszonnyolcan álltunk a ködös dán éjszakában, a metró indusztriál stílusú peronján, és hazagondoltunk.

 

„mer én oda való vagyok

s mer én oda való vagyok

ahol az a csillag ragyog

(jaj de) ahol az a csillag ragyog”

 

Lapis Lazuli