krikett napló terhesség kismama

A hétvége nagyon jól telt, igazán hasznosan sikerült eltölteni az időnket, legalábbis nekem a szombatot, a család másik felének a vasárnapot is. Igaz munkanap volt a mostani szombat, de a Férjem nem dolgozott, így délután el tudtunk menni a baba holmit beszerző körutunkra. Szerencsére a rövid listám nagy részét sikerült beszerezni, bár még mindig vannak hiányzó tételek, talán a hosszú hétvégén sikerül ezeket is megvenni. Az egyik bababoltba tuti, hogy többet nem megyünk, pedig eddig ez volt az egyik kedvencem, a lányunknak szinte mindent innen vásároltunk meg.

Viszont azóta úgy tűnik a személyzet lecserélődött, és az új bagázs finoman szólva sem nyerte el a szimpátiánkat. Az igaz, hogy kicsit későn, zárás előtt egy órával érkeztünk a boltba majd fél órát nézelődtünk, végül önhibánkon kívül 15 percet várakoztunk a kasszánál. Míg mi nézelődtünk legalább öten beszélgettek a kasszánál, aztán mikor odamentünk szétszéledtek ahányan voltak annyi irányban és csak vártunk és vártunk. Kihasználva az időt a kassza melletti napszemüvegeket kezdték el nézegetni és próbálgatni, mert a lányunk nagyon szeretne egy ilyen szemüveget. Aztán mikor nagy kegyesen egy eladó odajött a kasszához én érdeklődtem, hogy a már bevált matracvédőből van-e olyan méret, ami jó a mi kiságyunkba is, vállat vonogatva mondta: megnézi a raktárukba van-e? Csak 250 db ilyen matracvédő van ott, de a boltban egy sem. Biztos az én hibám, futott át az agyamon, mivel a hangsúly és a cinizmus egyértelmű volt. Kérdezte, hogy rendeljen-e be belőle, mondtam, hogy miattunk ugyan ne, mert nem tudom mikor járunk megint erre.

Végül lett kókusz matracunk, kék lepedőink, textil pelenkáink és szerettünk volna egy napszemüveget is venni, ami a legjobban tetszett a lányunknak. Mivel én nem veszek neki csak olyat ami UV szűrős, így meg mertem kérdezni, hogy ezek a 10 ezer forintos napszemüvegek, ugyan azok-e, amire olyan flegmán válaszolt a nő, hogy láttam a férjemen, hogy mindjárt semmit nem veszünk otthagyjuk az egészet a pulton, mert ez már minden határon túlmegy, a válasz: „Olyan kellene? Hmm biztos olyan”. Mindezt könyökölve majd leesve a pultról és még fintorogott is hozzá. Ezeket a szituációkat mindig nehéz írásban jól érzékeltetve visszaadni, de tényleg vérlázító volt az egész szituáció. Nekünk annyira nem számít, annyi ilyen bolt van, majd megyünk máshova vásárolni, csak érthetetlen számomra ez a hozzáállás.

A vasárnap nekem a pihenésről szólt, apa lánya nap volt megint, elmentek meglátogatni a Nagyit, és utána fogaskereküzni mentek. Hatalmas élmény volt ez az én vonat imádó kislányomnak, én pedig kissé bánkódtam, hogy már nem vagyok olyan állapotban, hogy ilyen utakat vállaljak, és emiatt kimaradok ilyen szuper programokból. Pedig szoknom kell ezt is, mert ha megszületik a kicsi, bizony engednem kell és el kell fogadnom, hogy nekem az lesz a legnagyobb segítség, ha viszik programozni, én pedig nyugodtan tudok majd szoptatni, regenerálódni és a kicsivel is foglalkozni. Persze mondom ezt úgy, hogy fogalmam sincs igazából mi vár rám és milyen lesz az élet a két gyerekkel.

Voltam terhesgondozáson is, baba remekül van, tapintás alapján kb. két hét és teljesen érett lesz a kinti életre, bár remélem, nem akar még ilyen korán kibújni. Megkaptam az orvosomtól is az örömhírt, sikerült lebeszélnie az általam választott orvossal, hogy vegyen át engem arra az időre, míg Ő nem lesz itt. Bár így is lesz 2 nap május legvégén, mikor ez az orvos se lesz elérhető, de remélem, nem azt a két napot választja majd a fiúnk születésének napjának.

Egy dolgot viszont eldöntöttem, amiben a Férjem is támogat: mindenképpen egyedül szeretnék lenni a kórházi szobában, vagyis, amennyiben üres lesz a VIP szoba, akkor szeretnék odakerülni. A lányommal nagyszerű volt, hogy két olyan szobatársat fogtam ki, akiknek nagyon kis korkülönbséggel érkezett akkor a kistesó, így mindenre jól emlékeztek és a legfontosabb dolgokat tőlük tanulhattam meg. Viszont, mind a ketten horkoltak és a Nagy, mind a két baba sírására felébredt, így egyikünk se tudott nyugodtan pihenni. Szeretném, ha ez most másképp alakulna, amennyiben ez rajtunk múlik csak.

krikett napló terhesség kismamaBezzeganya az Instagramon!







Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz. 







Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>

Családtervezés, terhesség, szülés, gyereknevelés, egészség-betegség, szórakozás – ezekben a kategóriákban témánként tudsz böngészni a tartalmaink között. Kövesd a Bezzeganyát a Google+ -on is!

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.



Tetszik?