4.rész.

Elérkeztünk a terveim szerinti utolsó részhez: hacsak nincs kifejtendő kérdés a kommentekben, zárnám pár fontos praktikummal: végső sorrend és a Felvételi Algoritmus, illetve a szóbelik, vagy amit egy iskola annak nevez.

Illetve némi agyalás a tapasztalatokon, amiket még érdemes végiggondolni a témával kapcsolatban.

Még pár szó az írásbeliről

A középiskolai írásbeli felvételi egységes. MINDENKI ugyanazt írja ugyanakkor (van pótnap, Covid-korszakban pót-pótnap is), és egyformán javítják. Ennek pont az az értelme, hogy három tetszőleges általános iskola matek vagy magyar ötöse mögött nem ugyanaz a tudás lapul, ami épp az „igényesebb” tanárok diákjait hozhatja hátrányba – itt viszont egységes az akadálypálya. És mint MINDEN FELVÉTELINÉL: az a jó vagy rossz hírem van, hogy az csak másodlagos, hogy a te gyereked milyen fényesen muzsikál azon a jeles napon.

A döntő tényező ugyanis az lesz, hogy mennyire voltak jók vagy gyengék a többiek, és ezek közül kik és hányan akarnak pont ugyanazokba az iskolákba menni, mint a tiéd.

Ahol sok a hely, és el is akarják sütni valakiknek, vagy nem csak ezt nézik: oda gyengébb írásbelivel is behívják majd.

Ahova tömegverekedés van: oda kiváló írásbelivel is csak nyer egy újabb fordulónyi kőkemény versenyt.

Ha abban az évben „könnyű” volt a felvételi sor, akkor sokan írnak kiváló felvételit. Ha „nehéz”, akkor meg pont annyira sokan fognak pocsékat. Kérdés, a te gyereked belesimul-e ebbe, vagy épp a „könnyűt” rontja el, vagy a „nehézben” virtuózkodik.

De amikor kijön az eredmény, akkor fogjátok csak látni, hol kap VALÓDI esélyt, hogy bekerüljön – mint afféle állásinterjú második körre. És ez nagyon másmilyen lesz – a szóbeliken ugyanis már megmutatkozik az iskola arca, szellemisége, módszertana.  Itt fog részben az is eldőlni, a szóbeliről kiperdülve, AKAR-E MÉG oda járni a csemetéd.

A szóbeli

A szóbeli ugyanis nem kötelező és cseppet se egységes. Többet fog elárulni az iskoláról, mint bármilyen nyílt nap és igazgatói ismertető.

Mi rengeteg suliban jártunk a Naggyal, ezért a szóbelik sok fajtáját megismertük. Olyat is, ahonnét úgy jött ki a gyerekem, hogy CSAK IDE akarok jönni, és olyat is, ami után azt mondta: anya, őket húzd ki a listáról.

A Kicsi pedig azzal szembesült, hogy egyetlen helyre hívták. Kijött a felvételiről úgy, hogy szeretne oda járni. Ők pedig fel akarták venni: a felvenni kívántak listájának élvonalában végzett, a némileg harmatos írásbelije ellenére. Oda jár, egyelőre kiváló eredményekkel. De hogy máshol hogy alakult volna, ha jobb írásbelit ír, azt már sose tudjuk meg.

Akkor lássuk, miféle szóbelikkel találkozhattok, a mi merítésünk alapján:

  • Tantárgyi. Kvázi felelsz, mint a kisangyal. Matekpélda levezetése táblán, irodalmi elemzés, műveltség-kvíz, kötelező irodalom, nyelvtani kérdések, nyelvi teszt, választott tantárgy apró betűs tudnivalói. A gyerekre lehet, nem is kíváncsiak – már hogy a teljesítményén túl még mi van benne, a felvételi tantárgyat is az iskola határozza meg. Az ilyen iskolák általában konzervatívak, „versenyistállók”, az egyéni teljesítményt támogatják – és legtöbbször kőkemények – azért, mert sokan akarják őket, pont ezért.
  • Tantárgyi és beszélgetés. Emellé kérhetik a „motivációs levelet”, a szülői gyerekjellemzést, a versenyeredményt és okleveleket IS, de amellett még megforgatják a gyereket valami tantárgyban is – ha a felvételiző választhatja meg, melyik tantárgy legyen ez, ez azt mutatja, kíváncsiak az egyéni érdeklődésre és tehetségre IS.
  • Csoportfeladat. Összeterelnek sok kiválasztottat, és kapnak valami KÖZÖS feladatot. Nyilván van benne tudást igénylő rész, ahogy együttműködést kívánó is. A tanárok meg figyelnek. Ki hogy áll a másikhoz, kezdeményez-e, okos-e, hogy fogalmaz, hogy kommunikál, mennyire figyel, a konkrét témában otthon van-e. Valamint: hogyan illenek EGYMÁSHOZ, kik.  Néha emellé még beiktatnak egy rövid egyéni beszélgetést – amiben vagy szó esik bármilyen tantárgyról, vagy nem. Az ilyen sulikban fontos a közösség, a csoportmunka, az egymáshoz való viszony.
  • Csoportfeladat és egyéni beszélgetés, előre felkészülve. Alternatív sulik villantottak olyan eljárást, hogy a betérő nebulót és szülőit kifaggatták sok mindenről előre, aztán a csoportfeladat a csoport adottságaihoz készült előre, a felvételi bizottságba meg beültettek egy diákot, akinek, nahát, PONT AZ volt az érdeklődési köre, mint a felvételizőnek. A Nagy ettől konkrétan beleolvadt a cipőjébe, és halálosan beleszeretett a suliba. Nem vették fel. És bizony itt eltöprengtünk azon, hogy az előre tájékozódás, hát, sok mindent elárul, és lehetnek a tehetségen túl másféle szempontok is – kérdés, végül mit is vettek figyelembe. Mert itt nem olyan egyszerű utána „fellebbezni”, mint ahol valami teljesítményt pontoznak.
  • Beszélgetés. Ha nem a tantárgyi virítás a szóbeli központja, akkor az iskola gyakran a motivációra kíváncsi. Mennyire akar oda járni. Miben lehetne ő itt jó. Miben tudja pont őt pont ez az iskola segíteni. Egyáltalán, jó helyen van…? Vagy csak apu-anyu küldte a vendéglátóipari, kereskedelmi, informatikai technikumba, az esze meglehet hozzá, de jól lesz ő itt? A „versenyistállók” általában keményebben leckéztetnek ennél, de a másféle suliknak elég lehet a hozott jegy, az írásbeli a tantárgyak szempontjából – ők azt a „pluszt” keresik, amitől az a gyerek ott majd sikeres lehet.
  • Nincs szóbeli. Lehet, nincs erőforrása rá az iskolának (a szóbeli brutális terhelés az iskola tanárainak és adminisztrátorainak), pedig jelentkeztek elegen. Vagy hát…nincs miből szűrni, örülnek, ha kapnak „elég jól” írásbeliző, „elég jó” bizonyítványú gyerekeket, akik egy részét talán le is tudják kötni azzal, amit ott épp tanítanak.

A Nagy Felvételi Algoritmus – pontok, sorrend, tülekedés

Ezt nem szokták még érteni sokan, hogy működik. Színtiszta matek az egész pedig, és teljesen logikus, nem is működik rosszul.

A felvételi eredményeik alapján egy országos szoftver felállít egy sorrendet. Mivel akárhány suliba lehet jelentkezni, ezek után az adott iskolák ÖSSZES jelentkezőjénél megnézik, hogy az a pontszám az HÁNYADIK helyre elegendő az adott suliban, függetlenül attól, hogy a jelentkező az adott iskolát HÁNYADIKNAK jelölte be, hogy oda menne.

Akkor kijön egy ilyen eredmény, hogy te a Madách Gimnázium emelt angol tagozatán a 145.-ik versenyző vagy, mondjuk az írásbeli eredményed alapján. Felvehetnek harmincnégyet. Zokogj most? Csak akkor, ha olyan az írásbeli pontszáma, hogy BE SE HÍVJÁK majd szóbelire. Ott ugyanis konkrét ponthatár lesz.

Egyéb esetben ne zokogj, és ne húzd le az első helyről az iskolát. Ha továbbra is oda menne a gyerek, és ha hívják, menjen csak szépen felvételizni. Azért, mert az előtte álló 144-ből lehet, csak mondjuk 22 választotta a Madáchot ELSŐNEK: hiába vennék fel, ha felvenné a Karinthy, a Szent István, a Fazekas is. Akkor ugyanis nem a Madáchba megy, ha a másik suli jobban tetszik, és felvenné mind a kettő.
Ezért lehet, hogy ő csak a 145-ik, de azok közül, akik ELSŐNEK választották ezt az iskolát, épp a 33-ik lesz, tehát szépen fel fogják venni – ha megugorja a szóbelit is jól.

Ugyanis az ügyes algoritmus azt is nézi, hogy a GYEREK szempontjából melyik a legkedvencebb, a második kedvenc meg satöbbi, és EZEK szerint alakul ki végül, hogy felveszik-e, na meg hová is. Bonyolult? Lehet. De leprogramozható.

Tehát: ha esélytelennek is érzed, nyugodtan hagyd a lista élén a sulit, ha behívják szóbelizni oda a csemetét. Ha nem hívják, automatikusan kiesett úgyis a rangsorból. A szóbeli után viszont még egyszer dönthet arról a család, tesznek-e előkelőbb helyre valami iskolát, a szóbelin tapasztaltak vagy más ok miatt.

Ügyfélélmény az iskolákban, avagy hogy éled túl az egészet

Minden évben jelenik meg ún. rinyaposzt a médiában (női magazinok előnyben), hogy micsoda szenvedelemnek vannak kitéve a gyerekeink, micsoda piszkos játék ez velük, miért kell versenyeztetni őket, miért egy napon múlik négy-hat-nyolc év, és a többi. Ezekben a rinyaposztokban van sok igazság (stresszes, munkás, nem épp esélykiegyenlítő…), de a tényleges kép ennél jóval árnyaltabb.

Azon túl ugyanis, hogy a magyar-matekon túl egy embernek sokféle tehetsége lehet, ami miatt gimnáziumba-technikumba-akárhova való, a felvételi adott szempontból, technikailag, elég jól működik. Ha az az elvárás, hogy készítsen sorrendet, szelektáljon valami mentén, legyen gyors, egyértelmű, átlátható és működőképes, akkor ez az eljárás megfelelő.

Más szempontból persze nem, de ahhoz NEM EZT kéne szétbarmolni és újjáépíteni, hanem egész más dolgokat. Olyasmiket, amit semmilyen felvételi eljárás nem old meg.

A felvételi eljárás másik eleme a tanár és az iskola teljes személyzete. Nem reprezentatív tapasztalatom alapján minden iskola minden részt vevő tanára maximálisan és messze az elvárásokon TÚL teljesített. Gondosságban, figyelemben, türelemben, tudásban, válaszkészségben, kedvességben, szervezésben és egyáltalán.

Itt és nyilvánosan köszönöm meg a zuglói Teleki igazgatójának, hogy munkaidőn túl szervezte át a felvételi eljárás egy kis szeletét a kedvünkért, hogy a Nagy eljusson a nyelvi meghallgatásra – mert az eredeti ütközött volna egy másik időponttal, máshol.

Szintén itt köszönöm meg a Madách teljes adminisztrációs csapatának, hogy aggódó hangon hívtak fel, hogy látják, a gyereknek nincs ilyen nyelvből osztályzata, biztos, hogy felvételizne így? Igen, válaszoltuk, akkor jó, mondta az aggódó hang, volt már keveredés a múltban, és szegény gyerek annyira lefagyott akkor, hogy azon a nyelven se tudott megszólalni, amit tanult, és ami helyett beírt véletlenül egy másikat.

Itt köszönöm meg az AKG és a Poli csapatának a gyerekbarát, mondhatnám szórakoztató felvételi folyamatot, aminek a végén a gyerekek alig akartak hazamenni – egy FELVÉTELIRŐL.

A Karinthy, Madách, Szent László gimnáziumok tanári karának az átgondolt, teljesíthető, de magas színvonalú felvételiket, a kiváló szervezést, a láthatóan alapos felkészülést. A Fazekas tanárainak a türelmet, empátiát és alaposságot, amivel kijavították az írásbeliket, és fogadták az írásbeli utáni érzelemcunamikat, a kétségbeesett pontvadászatot, meg az értetlen arcú szülői kérdéseket.

A Rákóczi (kéttannyelvű, turisztikai-gazdasági technikum) felvételiztetőinek az átgondolt, okos kérdéseket, a jó hangulatú beszélgetést, a pontos információkat, az odafigyelést, a türelmet.

Minden, de minden iskolának a részletes tájékoztatókat, az egyéni erősségek bemutatását, a tanárok és osztályok bemutatását, a diákokkal közösen szervezett nyílt napokat, a türelmes válaszolgatást, a felvételit segítő anyagokat, szóban, írásban, videón, füstjelekkel és bűbájokkal. Ez mind munka, és aligha lehet megfizetni, igaz, szándék sincs nagyon rá.

Ami a baj a középiskolai felvételi folyamatában, az nem náluk van.

Még csak nem is a központi szervezőknél, a helyenként egészen szellemes és felhasználóbarát megoldásokkal operáló központi informatikai felületeken. A részfeladatokat, a rövid távú célokat ezek jól és profi módon megoldják. Ami baj van, az véleményem szerint az odavezető úton már megesik – ezért nem is szólt e cikksorozat azoknak, akik már félúton elakadnak, mindegy is, hogy azért, mert a gyerek valamiféle részképesség-zavarral küzdi végig az iskolás éveket, jó iskoláktól távoli helyeken, vagy olyan családban, ahol kicsit se tudnak segíteni neki. Nekik rég késő a felvételi során segíteni – ahol kellene, az nem ennek a sorozatnak a témájához tartozik.

Akinek most felvételiző gyereke van vagy lesz, és van esélye tűrhető vagy kiváló iskolába járni, ha sikerrel jár, talán tudtam kicsit segíteni abban, a praktikus akadályokhoz hogyan érdemes hozzáállni. A többi más lapra tartozik, amiről szintén érdemes és kéne is beszélni. De most egy rövid távú folyamatból kell a legtöbbet kihozni, az előttünk álló 8, 6, 5, 4 év érdekében.

Felvételire fel! Túl lesztek rajta. És nem, azért nem az életedet kockáztatod vele.

Vakmacska