Iszonyatosan nehéz. Aki ma apaként főállásban otthon marad egy pici babával, ledobja a kesztyűt minden nemi szerepekkel és társadalmi identitással kapcsolatos beidegződésnek. Az ember társas lény, mindennapjainkat erősen áthatják a szociális kapcsolataink. Kinek mi a dolga, ki mit gondol, kinek hol a helye.

Aki ma apaként otthon marad a kicsivel, hátat fordít a dogmának, és szembenéz a valósággal. A valósággal szembenézni pedig igen nehéz szellemi munka.

Három-négyéves koruk óta arra nevelik a kisfiúkat, hogy legyenek erősek. A kisfiúk nem sírnak. A kisfiúk gyorsan futnak és nagyot ugranak. Megmásszák a cseresznyefát. A nagyfiúk továbbra sem sírnak, viszont mennek és dolgoznak. Az érzelem gyengeség, legfeljebb a négy fal között illik elővenni.

Aki még ennél is nagyobb fiú, ráadásul apuka, az pedig főleg megy és dolgozik, hogy a családnak legyen lakbérre, kiflire meg nyolcvanharmadik tűzoltóautóra. Többezer éves hagyománnyal akaszt agancsot mindenki, aki akár csak egy rövid időre is azt mondja ezeknek a társadalmi beidegződéseknek, hogy „egy picit én most elmegyek gyengéd és gondoskodó apukának lenni, addig tartsátok hidegen a sört”.

Éjjel kettőkor feküdni es négykor kelni etetni is durva, de a világ súlyát letenni tudni igazi művészet. Aki nem tud megbékélni férfiként a gondolattal, hogy ő most egy kicsit kitaszított lesz, azt rövid kergetőzés után agyontapossák az elvárások. Magunkkal szemben pontosan ugyanúgy, mint másoktól felénk.

Napi 5-6-szor pelenkázni nem egy kellemes feladat, de korántsem annyira gyomort próbáló, mint lépten-nyomon abba ütközni, hogy ami természetes védelmező ösztön, az igazából „női munka”. Hogy lendületből mindenki arra kíváncsi, mikor mész már vissza a munkahelyedre. Mintegy tudat alatt sulykolva, hogy neked, mint férfinak a dolgod az igazából nem ez. Mintha az otthonteremtés az egy férfinak hobbi lehetne legfeljebb. Jobb esetben úri hóbort, rosszabb esetben átmeneti elmeháborodottság.

Aki ma férfiként nem az erős fegyelmező, felügyelő, fenntartó szerepet játssza a családban -- akár átmenetileg is --,  trollok hadának süti el a startpisztolyt. Ami barátok között ilyenkor egy rövid értetlenséget követő csipkelődés, az kontextus és arc nélkül napi rendszeres ágyú sortűz az interneten. Persze azért a villamoson meg nem mondják az ember szemébe. Internetre meg nemigen járok pofonért, direkt.

Kicsi babával otthon maradni apaként hónapokra számomra szinte terápiás jellegű. Méregtelenítő kúra az énképem számára. Kijön a sok mentális trutyi, hogy utána gyógyulni tudjak. Ha nem tudnám lesöpörni magamról az ismeretlenek elvárásait, egészen biztosan kinyomná belőlem az élni akarást a világ súlya.

Mana továbbra is egy kincs, mosolyog, ha jó napom van, mosolyog, ha rossz. Ha sírós baba lenne, vagy folyamatos, egész napos készültséget igényelne, sokkal nehezebb dolgom lenne vele. Így is erőfeszítés persze a nap 14 órájában vigyázni rá. Egy mászó kismaki már állandó veszélyforrás saját magára nézve. Leránt dolgokat, odamegy a konnektorhoz meg a fürdőszobába.

Résen kell lenni. Aki nem próbálta, annak nehéz elmagyarázni, miért is embert próbáló feladat babusgatni egy ilyen kis gyereket. Elég rosszkor figyelni rossz felé, és becsípi az ujját a nagyobbik kisember kukás autója vagy az ajtó. Esetleg feláll az ágy mellett, aztán eldől, mint egy zsák villanykörte. Nem eszik meg minden vackot szerencsére, de egy szülő agya mindig teker. Ha belépek egy szobába, másodperceken belül felmérem, hol vannak az éles tárgyak, pici dolgok. Na, meg persze a törékeny dolgok. Egy tíz hónaposnak ugyanúgy játék az összegyűrt levélszemét, mint a tenyérnyi okostelefon. Baba nem válogat.

Nem emlékszem egészen pontosan, mikor aludtam ki magam rendesen utoljára, de azt tudom, hogy bűntudat nélkül már nem bírok egyben nyolc órát aludni. Amikor sikerül, az azt jelenti, hogy a feleségem négyet aludt. Általában sikerül öt-hatot éjszaka két darabban, meg nappal még egyet, ha jól mennek a dolgok. Néhány hétig nem igazán erőt próbáló kihívás kevesebbet aludni, mint amennyit a szervezet igényel. Aki volt egyetemista, az csinált ennél meredekebbet is vizsgaidőszakban. Aki volt egyetemista, az képzelje el, milyen, amikor négy évig folyamatosan vizsgaidőszak van.

Apaként itthon maradni „anyaságin” nehéz. Sok teendő akad, ami nem jellemzően a férfiakra maradó tennivaló. Van pakolás, séta, mosogatás, mosás, öltöztetés, fürdés, oviba rohanás, megint pakolás, almalé felitatás, porszívózás, ne bántsd már a kistesód napi százháromszor mondogatás.

Anyaként milyen itthon maradni? Mivel anya még nem voltam, ezért nem tudom. Gondolom, ugyanez, csak nehezebb. Szülés után dobnak a busz alá rögtön a hormonok. Nem kérdeznek, nem szednek túszokat. A társadalom ugyanúgy ítélkezik és elvárást támaszt, csak nem hat-tizenkét hónapig, hanem folyamatosan előtte, utána, közben és különben is, hogy képzeled. Nekik ráadásul nincsen felelősségteljes feleségük, aki hazajön időben, és folytatja a főz-mos-takarít-ne gyilkold már a húgodat műszakot. Ha könnyű, ha nehéz.

Lewis

A SZERZŐ ELŐZŐ ÍRÁSA



Apa maradt otthon a babával

Hat hónaposan kaptam kézhez a kis Mana nevű csomagot. Úgy döntött, hogy inkább üvegből szeret inni, így nem maradt semmi akadálya annak, hogy anyu visszamenjen dolgozni, és én legyek otthon a gyerekellátó-különítmény.

Tovább>>>

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>