Rengeteg sziklaszilárdnak vélt elvünk volt a gyereknevelést illetően a férjemmel. Aztán megszülettek a fiúk... és így tizenvalahány év után már nem sokat tudunk felmutatni. Alapvetően az első pár évben elvérzett a 80 százalékuk. Utána volt egy kis stagnálás, majd beköszöntött a kamaszkor hajnala újabb 10 százalék mínusszal. Azóta viszont elég ügyesen tartjuk magunkat. Igaz van egy elvünk, amelyik rendszeresen nagy összecsapásokhoz vezet, ennek ellenére mindenképpen ragaszkodunk hozzá. Ez pedig a „lakásba nem veszünk állatot” kitétel.
Úgy kezdődött, hogy a kisebbik fiam kétéves kora körül kitalálta, hogy szeretne egy nyuszit. Ezt a kívánságát kb. 30 db plüssnyúllal sikerült hat éven át kivédeni. Közben néha próbálkozott azzal, hogy igazi állatot szeretne. Így párszor fogtunk neki befőttesüvegbe legyet, egyszer volt hangyája is, sőt, egy pókot is betettünk extraként a szobájába. Nem voltak igazán sikeresnek nevezhető akciók...
Nyolcéves volt, amikor már majdnem hagytam magam nyúlügyben meggyőzni, mert olyan szintre fejlesztette az érveléstechnikáját, amivel nem tudtam szembeszállni. Nevezeten arra az indoklásomra, hogy azért nem veszünk állatot a lakásba, mert szőrös; csípőből és határozottan rávágta, hogy: „Miért? Papa is szőrös!”. Abszolút telitalálat. Hiába vettem a levegőt, hogy valamilyen frappáns módon visszavágjak, semmi találó nem jutott eszembe. Így lelkileg kezdtem felkészülni az új lakóra.
Hogy mégsem lett belőle nyúl, az annak a nagy szerencsémnek köszönhető, hogy hirtelen a malacok iránt kezdett rajongani Bence. Így idén júniusig egy malacért nyúzott, de annak simán ellenálltam... Feltéve ha a tíz plüssmalacot nem vesszük figyelembe.
A malackorszaknak az vetett véget, hogy a nyári szünet elején talált egy könyvet, aminek a borítóján egy hörcsög volt. Mivel nem ő a könyvmoly fiam (sőt!), ezért teljesen elolvadtam, amikor kiderült, hogy elolvasta a könyvet! Lelkesen el is mesélte a történetet és megkért, hogy mivel van még három része ennek a sorozatnak, azokat is vegyük meg. Ettől a kéréstől örömömben átmenetileg megzakkantam, és a következő kérdés csúszott ki a számon:
- Szeretnél egy hörcsögöt?
Bence szeme felcsillant, azonnal bólogatott, és azóta várta a nyár végét. Ugyanis annyit nagy nehezen sikerült szépítenem, hogy csak a nyár végén vegyük meg. Ehhez két okból is ragaszkodtam. Egyrészt elképzeltem, hogy mennyire örülnének a nagyszülők, nagybácsik, ha egy hörcsögöt kellene pesztrálniuk, amíg mi nyaralunk. Másrészt erősen reménykedtem benne, hogy kicsi fiam augusztusra úgyis elfelejti az egészet.
Nyilván nem felejtette el.
Így ma már csak egy „amit megígérünk a gyerekeknek, azt be is tartjuk” elvünk van... és egy hörcsögünk.
Viki
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
