Hétfő reggel a másik „problémás” gyermekemet vittem a pszichocsoportba. Ígértem, hogy erről bővebben is írok, úgyhogy íme, dióhéjban: a Kicsivel más típusú gondok vannak, mint a Naggyal. Ő már kicsinek is rendkívül makacs, hogy ne mondjam, öntörvényű gyerek volt. Hogy értsétek: négy hónaposan egyik napról a másikra nem volt hajlandó meginni se az anyatejet, se a tápszert. Egyszerűen kiköpte, nem fogadta el. Emlékszem, a csúcsponton egy egész hétvégén át nem volt hajlandó semmit sem magához venni, rettegtem, hogy kiszárad, úgyhogy kínomban vasárnap délután egy kis vaníliafagylaltot adtam neki (három kiskanállal), azt persze elfogadta a beste kölke. Tanácskoztam a gyerekorvossal és a bölcsis nénikkel, akikhez a Nagy járt, és azt mondták, próbáljam meg a baby joghurttal, ami tejmentes. Pár hétig úgy tűnt, meg is találtuk a varázsszert a problémára, mellette elkezdtem neki almát adni, és a tápszerből is újra evett valamennyit. De alig lélegeztem fel, már jött is a következő evési sztrájk: többé a joghurtot se volt hajlandó megenni. Szerencsére majdnem hat hónapos volt, így rátértünk a főzelékekre. 

Amit én főztem neki otthon, azt élből köpte ki (bár nem tudom, egy párolt répán mit lehet elrontani, de nem volt jó se az, se más általam kreált étel), úgyhogy áttértünk az üveges ételekre. Ezek közül a nagy többség szintén elutasításba ütközött, a végére három maradt, amit hajlandó volt úgy-ahogy megenni, ezt váltogattuk minden nap. Közben nőtt ő is, és megpróbáltunk áttérni a kissé darabosabb, 8-9 majd 12 hós ételekre. Ezeket szintén prüszkölve köpte ki. Arra tippeltünk, hogy az állaguk nem tetszik neki, úgyhogy mit volt mit tenni, adtuk továbbra is a 6 hósnak valót - másfél évesen is. Szerencsére addigra ráállt a babakekszre és kenyérre, így legalább tudtuk, hogy van valami szilárdabb is a gyomrában.

Nem ragozom tovább, talán már így is képet alkothattok róla, hogy az evése miért problémás a mai napig is - talán ha 15 féle étel van ma már, amit hajlandó megenni, a többit nem. Újdonságot kipróbáltatni vele szinte lehetetlen, vagy nagyon jó passzban kell lennie hozzá. A zöldségeket minden formában bojkottálja, a gyümölcsöket hálistennek szereti - bár igencsak furcsa ízlése van, mert az alma-banán pároson kívül kedvence a grapefruit és a mandarin, de mondjuk a sárgadinnyét, körtét vagy szőlőt nem hajlandó megenni. Legalább ezerféle módszert kipróbáltunk vele, egyszerűen semmi sem használ... Az egész család úgy véli, hogy ahogy egyre nagyobb lesz, és jobban megérti, miért kell változatosan enni, annál inkább fog ez is javulni.

A másik nagy probléma vele a frusztráció kezelése. Még alig volt hat hónapos, amikor már kúszni kezdett - de nem tudott úgy haladni, ahogy ő akart. Hiába próbáltunk segíteni, nem lehetett hozzányúlni sem, ő meg egyre jobban belehergelte magát a hisztibe egy-egy ilyen alkalommal, hogy nem megy - és ha felvettük, próbáltuk megnyugtatni, csak még dühösebb lett. Számomra érthetetlen és nagyon rossz, zsigereimbe maró érzés volt, hogy a pár hónapos kisbabámat nem tudom megnyugtatni, mert ha magamhoz ölelem vagy simogatom, csak még inkább dühös lesz tőle. Nagyon könnyen elvesztette kb. mindenen a türelmét és kevés embert viselt el maga körül. Talán nem meglepő, ha ezek alapján a jelek alapján arra gyanakodtam, hogy autista - de legalábbis nincs rendben vele valami. Kétéves volt, mikor először mentünk el pszichológiai felmérésre az autizmus központba, de azt mondták, ők nem látják más jelét a spektrumzavarnak - bár tény (meg is bizonyosodhattak róla, mert előttük is előadott egy hisztis jelenetet), hogy valami probléma van vele. Ezért javasolják, hogy járjunk pszichológushoz, intézkednek is az ügyben. 

Több mint kilenc hónap telt el, mire értesítettek, hogy kaptunk helyet a rendszerben, és járhatunk havonta egyszer a gyerekpszichológushoz. Közben a Kicsi is nőtt, nyár is volt, és hálistennek sok dologban „könnyebb” lett. Nekem utólag visszanézve meggyőződésem, hogy őt az frusztrálta a legjobban, hogy nem bírt beszélni, és nem tudta elmondani, mi a kínja. Amint megtanult valamennyire kommunikálni és el tudta mondani, még ha limitálva is, hogy mi a baja, a problémák jó része egy csapásra megszűnt. Tudom, hogy hülyén hangzik, de így volt. Sose felejtem el például azt az esetet, mikor hajnalban a cumisüvegét a kezébe adva, székre ültetve (még nem volt kétéves, mikor jelezte, hogy ő is felnőtt széken akar ülni, az etetőszék nem jó neki), mindent a megszokott rutin szerint csinálva is óriási bömbölésbe kezdett. Véletlenül épp akkor jött be valaki, és már nem is emlékszem, hogyan, de beljebb tolta a székét két centivel. A bömbölés abban a pillanatban megszűnt és nekikezdett végre az evésnek - de ha százezer évig élek is, sose jöttem volna rá, hogy az a baja, hogy a szék nincs elég közel tolva az asztalhoz, ő meg nem bírta elmondani.

Bármit is csinálnak odabent, a Kicsi imád a csoportba járni
 

A beutalónkkal tehát elmentünk a kerületi gyerekpszichológiai központba, ahol egy kedves pszichológusnőt kaptunk, aki havonta egyszer egy órára fogadott minket. Mivel a gyerekkel nem tudott igazán beszélgetni (naná, hogy ő sem beszélt 3 évesen franciául) leginkább velem társalgott, míg a Kicsi rajzolt vagy játszott. Próbált ötleteket adni az evésre (egyik se jött be), de decembertől-júniusig tartó szeánszaink után azt javasolta, hogy hordjuk inkább csoportos foglalkozásra, kortáscsoportba. Így hát szeptember óta oda járunk vele, hetente egyszer, 45 percen át.

A Mozaik csoportba összesen 4 gyerek jár, két lány, két fiú és két szakember (egy logopédus és egy pszichológus) foglalkozik velük. Hogy pontosan mit csinálnak bent a teremben, azt még sosem nézhettem meg, mert szülőknek tilos a belépés, de kikérdeztem a két nőt, akik tartják. Mint mondták, ez egy „dinamikus csoport”, ahol legfőképpen a kommunikációra helyezik a hangsúlyt, helyzetgyakorlatokat, szituációkat játszatnak el a gyerekekkel, gyakoroltatják velük, hogy kell a másikhoz viszonyulni, énekelnek, beszélnek és szerintem tornáznak is közben, mert sok tornafelszerelést is láttam a teremben odakészítve. Szóval úgy képzelem, hogy kicsit TSMT-szerű dolgot csinálhatnak velük időnként (itt nincs amúgy TSMT, és magyar szakember se jár ki, aki tartana), máskor meg kijátszatják az őket frusztráló helyzeteket. 

A múltkor a kint várakozó szülőket is összecsődítették egy kávézás erejéig „támogassuk egymást” alapon két szociális gondozóval, ekkor tudtam meg, hogy a másik kisfiú azért jár a csoportba, mert öt és féléves, de még mindig bekakil-bepisil nap közben éjszakára, pedig pelust hord, az egyik kislány meg azért, mert nem hajlandó beszélni. Mindketten nagycsoportosok. Számomra az a lényeg, hogy a Kicsi imád oda járni, már vasárnap kérdezi, hogy ugye megyünk holnap a nénikhez, és mindig vidáman jön ki (bemenni az már más kérdés). És hogy ennek köszönhető-e vagy annak, hogy ő is nő, de határozottan fejlődik minden szinten - ég és föld a viselkedése a két évvel vagy akár a tavalyihoz képest is.

Shadow

Másnak is problémája volt azzal, hogy a gyerek nem eszik...

Miattam nem eszik a gyerekem?

Nem akar enni a gyerekem! Mit csináljak?

Csoda, hogy nem halt éhen a kislányom

Soha ne tömd meg a gyereket!

A fiam nem hajlandó darabos ételt enni