Nálunk a legnagyobb gyerek is még csak hároméves, így nekem a bakancslista és a gyerek eddig még nem szerepeltek közös papíron. Nagyjából idén jutottunk el oda, hogy akkor vegyük sorra, hogy nekünk mi maradt ki korábban, mi az, amit lehet a gyerekekkel közösen is csinálni, és mik azok, amiket feltétlenül szeretnénk a gyerekek miatt. 

Ahogy átnéztük, kiderült, hogy a világ legösszetettebb mátrixát sikerült kigondolunk, nagyjából három élet is kevés lenne rá, gyerekkel, gyerek nélkül is. Mi nem spóroltunk, sem pénzzel, sem idővel, hogy összerakjuk az álmainkat. Van, ami teljesen reális belőle és már holnap is megvalósíthatnánk, van, amihez a lottó ötös kellene, és van, amihez talán hozzá sem férhetünk sose, mert pl. nem vagyunk űrhajósok. De nagyon jó volt ezt az estét azzal tölteni, hogy teljesen szabadjára engedtük a fantáziánkat. Kiléptünk a jelenünkből és csak a saját képzeletünk szabott határt. Persze ezzel nem untatnánk titeket, úgyhogy itt a szelektált “Bakancslista a gyerekekkel tavaszi, nyári válogatás” című művünket osztom meg inspirációul. Abból is csak a top 15-öt, bár mi 55-ig mentünk.

  1. Kempingezés a kertben. Ez aztán később igazi kempingezéssé válik, és egyszer talán a mi álmunk is beleszövődik, sátorban ébredni Mauin.
  2. Menjünk autósmoziba. Még én sem voltam sosem.
  3. Ne múljon el nyár anélkül, hogy a kertben pancsolnánk a locsolóval, mind együtt!
  4. Nézzük meg a gyerekekkel együtt a kedvenc gyerekkori filmjeinket, pl. Beethoven-filmeket, mind a nyolcat, akár egyszerre!
  5. Járjuk az erdőt, folyamatosan. Legyenek kedvenc erdeink, kilátóink, ösvényeink!
  6. Tanítsuk meg őket tüzet rakni, grillezni, bográcsozni!
  7. Minden évben legyen egy kiskertünk, akár csak az erkélyen, ültessünk, neveljünk zöldségeket, gyümölcsöket. Most épp zeller, paprika és paradicsom nő cserépben, és végre lett egy ribizlibokrunk is!
  8. Olvassunk együtt, legyen ez a közös csendes pihenő, amikor csak tehetjük.
  9. Biciklizzünk! Legyen ez is a közlekedés egyik módja!
  10. Élvezzük az esőt, sose bújjunk el előle! Ez lehet, hogy csak nálam kattant be, hogy az eső nem a világ legrosszabb dolga! Olyankor vannak giliszták, csigák, lehet gumicsizmával a pocsolyákban táncolni.. Majdnem jobb, mint a hó 
  11. Fürkésszük az eget, kövessük a bárányfelhőket, nézzünk naplementéket!
  12. Mindig legyen madáretetőnk!
  13. Próbáljunk ki annyi vízi sportot, amennyit csak tudunk! A sima csónakázástól kezdve a vitorlázáson át a kite-ig, búvárkodjunk, SUP-oljunk, vízisíeljünk, vagy csak simán ússzunk bele a naplementébe.
  14. Tanuljunk meg fagyit csinálni, így mindig lesz otthon friss!
  15. Ismerkedjünk emberekkel! Legyünk nyitottak, mutassunk ebben jó példát!

Ez nem feltétlenül egy klasszikus bakancslista, hanem inkább átfogó elgondolás arra vonatkozóan, hogy mit szeretnénk, ha szeretnének, és ehhez mire kell odafigyelnünk. 

Érdekes felfedezés volt a listaírás során az is, hogy bizony jól megszámlálható darab nyár van előttünk, amit a gyerekek is velünk töltenek. Nem az örökkévalóságnak tervezünk és jaj, nekünk, öregszünk! 

Neked van családi bakancslistád?

Anide

A szerző további cikkei:

Vére küzdelemmel nyertük meg a rák elleni csatát

Fizetünk az oviért, miközben zárva van

Nagy vírusgyilkos kísérlet, avagy miért fontos még mindig a kézmosás

Anya, nem akarok oviba menni!

Lyme-kóros lett a másfél éves kisfiam