gyereknevelés utazás sarki fény Vemhes Tevelány

Utazik a Tevecsalád: Finnország északi része ősszel

A kellemes, napsütötte Dél-Finnországot végül lelkesen magunk mögött hagytuk, és vidáman, ám meglehetősen fáradtan pattantunk fel a finn nemzeti légitársaság Rovaniemibe induló hajnali járatára. Hogy mit vártunk Észak-Finnországtól? Mikulást, havat és rénszarvasokat. Hogy ebből mi sikerült? Minden IS.

Az utazások

A repülőút teljesen rendben volt, a Babateve jól aludt, majd felvettük a hidegben a bérelt járgányunkat, és elkezdtük a Visit Rovaniemi-t, azaz össze-vissza cirkáltunk, vártunk arra, hogy valami kinyisson reggel 11-kor… Végül hosszas szenvedés során egy éjjel-nappaliba mentünk be melegedni bevásárolni, mivel a szállásunkat csak délután lehetett elfoglalni. Addig is megállapítottuk: a Mikulást és környékét kihagyjuk, mert hideg van, de napsütésben meglehetősen kiábrándító…

Rovaniemit követően már végig autóval közlekedtünk, általában olyan távolságokat, hogy a babának még kényelmes legyen, tudjon azért eleget mozogni is. Így alapvetően három-négyórás utak jöttek csak szóba, de mivel a szállásokat is így foglaltuk, nem volt gond. Mondjuk, ahogy haladtunk északra, egyre több lett a hó, egyre kevesebb az ember és egyre jégbordásabb az út. Északon a szöges gumi és a fotonágyú (ld. hatalmas reflektorok az autókon) alapfelszerelés. Na meg a teli tank és a feltöltött mobiltelefon is.

A szállások és a környékek

Az első és a legutolsó szállásunk ugyanott volt Rovaniemiben egy fiatal házaspárnál, akik első gyermeküket várták. A szállás klassz kis lakás volt, de nem kifejezetten (egyáltalán nem) gyerekbarát. Viszont a padlófűtés olyan klasszul ment, hogy a Babateve a földön aludt bőröndökkel körbevéve és egyszer sem ébredt fel. A fürdetése viszont a kissé hidegebb fürdőszobában az éhhalál szélén állókra tervezett méretű zuhanyfülkében már inkább kihívás volt. De összesen három napra azért teljesen rendben volt.

Ezt követően indultunk fel északabbra, egészen a norvég határig.

A második és az utolsó előtti szállás Saariselkä-ban volt, mindkettő egy klassz mökki (finn erdei nyaraló), az első mondjuk hangulatosabb volt: kisebb, egyedül álló ház az erdőben; a második egy ikerház kisebbik fele volt. Közös bennük a jól felszerelt (kivéve éles kés és vágódeszka…) konyha, kályha és kellemes méretű saját szauna. Utóbbit lelkesen használtuk is, míg a Babateve békésen aludt a szobában. Mindkét szállás előnye volt, hogy közel voltak a központhoz gyalog, a havas erdőben, sífutó útvonalon. Egyszer visszafelé még egy rénszarvascsorda is átment előttünk, nem különösebben izgatva magukat. Kivéve, amikor a Babateve megunta, hogy állunk, és hangot adott nemtetszésének – na, akkor a rénszarvasok is menekültek.

A harmadik szállás Näätämőben volt, a finn-norvég határ mellett közvetlenül. Igazából az épület régen határátlépőként is funkcionált. Mivel kevesen voltak, így jobb szobát adtak nekünk, és az északra néző ablakunkból élvezhettük az északi fényt egy este! Viszont itt közös fürdőszoba volt, és kádat nem vittünk magunkkal, így pár napig tevegulyást készítettünk. A tevegulyás hozzávalói: szaunavödör megtisztítva, meleg víz, fürdőkrém és – a legfontosabb – Babateve. A Babatevének annyira tetszett, hogy mint valami élveteg fiatal drogdíler a pezsgőfürdőben, kirakta a karjait, lebegett, és olyan arcot vágott, amiből egyértelművé vált, hogy ő most elvárja, hogy csodáljuk, fürdessük és ajnározzuk lelkesen. Sajnos fénykép nem készült viszont a Tevegulyásról.

Kirándulások a kis Hótevével

Mivel északon már jelentősebb mennyiségű hó volt, így a kirándulásaink is lényegesen izgalmasabbá váltak: szöges gumi és fotonágyú az autón, bundazsák és északi bevetésre készülő katonának öltöztetett Babateve (alias Hótevebaba).

Rovaniemiben keveset voltunk, a környéket céloztuk be: Kemi (semmi különleges) és Tornio. Utóbbi volt inkább izgalmasabb, ugyanis leparkoltuk az autót, és kényelmesen átsétáltunk Haparandába, Svédországba, ahol a világ legészakibb IKEA-ja van. Hótevebaba ebből semmit nem érzékelt, ő evett és aludt, köszöni szépen, szívesen kirándul máskor is.

Saariselkä-ból leginkább a környékre kirándultunk: Ivalo (nincs semmi látványosság), Inari (számi központ: számi múzeum, számi parlament és nagyon drága, de istenien főző éttermek), Tankavaara (arany). Inariban sikerült egy nagyon „kellemeset” túráznunk, mert az éttermek a téli szezonban csak délután nyitnak ki, és valahogy el kellett ütni az időt. Na, férjem talált egy jónak ígérkező, rövid, mindösszesen másfél kilométer hosszú túraútvonalat festői környéken, így egyértelmű volt, hogy megyünk túrázni. Amire nem számítottunk: az ösvényen le van taposva a hó, de az ösvény nem olyan széles, hogy a babakocsi elférjen rajta rendesen. Tehát a járgányt toltuk-vontuk, kínlódtunk, küzdöttünk a buckás, nagyon havas, néhol jeges úton, megbolondítva pár patakkal. Lefelé könnyű volt, de visszafelé már küzdöttünk, mint disznó a jégen. Vagyis inkább teve a jégen. Mindenesetre a Hótevebaba teljesen beleolvadt a tájba. Vagyis olvadt volna, de a piros babakocsival eléggé látványos volt. Viszont élvezte és nagyon jót aludt.

Na, meg Saariselkä-ban szánkóztunk is a Hótevebaba legnagyobb örömére! Fekvős szánkóban húztuk magunk után (aludt), enyhe lejtőn ölben csúszkált, ekkor hatalmasakat vigyorgott és boldogan sikongatott. Szóval a következő havas program idején ez már nem lesz újdonság neki.

Näätämőt tekintve Norvégiát céloztuk, illetve magában a faluban kóboroltunk. A falu az átmenő forgalomból élt: a norvégok és az oroszok jöttek át vásárolni a két helyi szupermarketbe, ahol minden IS volt: viszonylag kis alapterületen jó elrendezéssel egy Auchan és egy Praktiker teljes kínálata elérhető volt. Emellett a norvég Kirkenesbe mentünk át kétszer, egyszer még a norvég királlyal is majdnem sikerült összefutni, de sajnos pont elkerültük egymást. Pedig de klassz lett volna, hogyha a Hótevebaba még nincs hét hónapos, de már a norvég királlyal is bandázott egyet. Na, de majd legközelebb!

Norvégiában megnéztük még Bugoynes városát is, ahol a tengerparton és egy éttermen kívül semmi sincs. De legalább a Hótevebaba megkóstolta a helyi halat és a bálnát is (férjem a bálnás ételről: jobban jártunk volna, ha a bálnát nem bántjuk inkább). Mármint úgy nem tudtuk elképzelni, hogy ott mivel foglalkoznak az emberek halászaton kívül (na, jó, templom és temető is volt, tehát legalább már öt ember dolgozhatott). Egy igen hideg napon pedig megnéztük a Varangerfjodot és központját, Varangerbotn-t, ahonnan visszafelé kellemes mínusznagyonhidegben (-19) csodáltunk északi fényt. Ami vicces: finneknél magyar idő + 1 óra, de a norvégoknál magyar idő van, tehát délután 14:30-kor teljes sötétség. De csodás északi fény alakzatokat láttunk.

Másnap pedig élveztük a kellemes -23 fokot, amiben én – falusi lányként – gyalogoltam lelkesen a boltba, hogy a Hótevebaba tudjon mit enni (férjem városi, ő bepattant az autóba és úgy ment boltba).

Visszafelé megnéztük a híres sícentrumot, Levit, ahol rettentő hideg fogadott minket és az a meglepetés, hogy bár rengeteg hó van és hideg, a síszezon csak később kezdődik, hiába adott minden. Amúgy szép pályarendszer, de semmi különös. Leviben ettünk utoljára rénszarvashúst, ugyanis úgy döntöttünk, hogy a rénszarvas a Hóteve távoli rokona és amúgy is annyira édesen néz ki (ez még értelemszerűen azelőtt volt, hogy öngyilkosjelölt rénszarvasok ugráltak volna az autó elé Rovaniemibe visszafelé), így nem leszünk kannibálok.

Rovaniemibe visszaérve – mivel addigra a nagy hideg örömére leesett a hó – arra jutottunk, hogy megnézzük, hol is lakik az igazi Mikulás, és bevetjük magunkat a Santa Claus Village-be. Szerencsére bőven előszezonban voltunk, így kevesen voltak és mindkét Mikulást láttuk (több épületben több Mikulás): a morcosat, akinek kedvesek voltak a segítői, és aki lelkesen próbálta felszedni az előttünk lévő spanyol csajokat, és a kedveset, aki nagyon segítőkész volt, tündéri, de igen büdös segítőkkel. Megállapítottuk, hogy a helyszín nagyon klassz, de iszonyatos turistacsapda. Már így is rengetegen voltak, főleg távol-keletiek, és gyakran így is alig lehetett lépni. De a lényeg: a Hótevebaba élvezte, sokat mosolygott, és látott Mikulást is.

És az északi babás tapasztalatok:

  1. A babakocsi – legyen bármennyire is terep – nem havas útviszonyokra van kiképezve. Elmegy a tűzpiros svéd Ferrari bárhol, de azért hóban tolni, jégen pedig egyensúlyozni vele nem könnyű. Javallott a szöges cipő hozzá.
  2. Por állagú tápszer nincs. Van kikevert üdítőital jellegű tápszer és babaétel, de por állagú nincsen. De aki hozzátáplál, simán meg tudja oldani a baba étkezését azzal, hogy a csirke, pulyka, marha nincs. Disznó se. Van rénszarvas és lazac. Más hús nincs, vagy úgy néz ki, hogy az ellenségemnek sem adnék belőle.
  3. Hideg van és fúj a szél és/vagy esik a hó. Tehát rendes meleg ruha és esővédő nélkül nem érdemes útnak indulni, mert nagyon kell. Ugyancsak célszerű valami zsíros krém, amivel a baba arca bekenhető, mert a hóesés széllel együtt nagyot tud ütni, és ki tudja csípni rendesen a baba arcát.
  4. A babát NEM érdekli sem a rénszarvas, sem az északi fény. Egyáltalán nem.

(már nem) Vemhes Tevelány

Olvass még a szerzőtől!

Rühelli a tököt, imádja a lazacot a babám

Rémálom: amikor a gyerek végigüvölti a repülőutat

10 dolog, amit imádok a terhességben

10 dolog, amit utálok a terhességben