Amikor az első fiammal terhes voltam, iszonyatosan nagy pocakom volt. Persze nem csak az volt nagy... Vagy 18 kilót híztam. Szerintem meg tudtam volna enni egy egész cukrászbolt egész napi áruját. Győri édes kakaós este a legjobb dolog volt, egy csomag minimum naponta. Egyszer a férjem hajnalban felébredt, és csak annyit mondott:
„Úristen... Már kettesével nyomod?”
(A fiam érdekes módon nem szereti az édességet...) Az én drága kicsi fiacskám olyan lustácska volt, hogy a doki kérésére naponta három-négyszer lökdösni kellett a hasam, hogy érezzem, hogy egyáltalán ott van-e. Akkor nagy kegyesen nyújtózott egyet-kettőt. Mivel harátnfekvésben volt, ha a bal oldalamon aludtam, „járkálgatott”, ha a jobb oldalamon, akkor nyomott a fejecskéje. Így maradt a háton fekvés. Nem mondom, hogy kialudtam magam minden nap…
Amikor 37 hetes voltam, gondoltuk, még lemegyünk vidékre meglátogatni a leendő nagyszülőket kocsival. Az autóban rettentően elkezdett fájni a derekam, mint akibe egy tört szúrtak. Nagyon megijedtem, kezemmel a kapaszkodót szorítottam, és szinte felfeszültem az ablakra. Jött egy kocsi mellettünk, még mindig emlékszem a férfi arcára... Nem tudom, mit gondolhatott, mit csinálnak velem épp a kocsiban... A férjem némi időeltolással vette észre szenvedésemet, mert ugye azt gondoltam, elmúlik. Nem múlt. Fordulás vissza, kórház.
Bent már vártak a kollégák (abban a kórházban voltam ápolónő), ultrahang vizsgálat következett. Azt mondták, most már bent maradok. Mondtam röhögve, én biztos nem, még van három hetem. Persze maradtam.
Mivel ugye a babám harántfekvésben volt, így előfordult, hogy nem hallották a szívhangot. Még én nyugtatgattam őket: megvan az! A harántfekvés azt is jelentette, hogy császármetszés várt rám.
A kollégáim felhívták az orvosomat, és azt mondták neki:
„Doktor úr, inkább most csináljuk meg a császármetszést, ne hajnalban!”
Amíg a dokim megérkezett, próbáltak volna hátba szúrni, de nem engedtem, mindenképp azt szerettem volna, ha a saját orvosom végzi el, aki egyébként altatóorvos is volt. Végre megjött a doki, biztosított róla, hogy minden rendben lesz, nyugodtan engedjem meg az érzéstelenítő beadását.
Tényleg minden rendben lett, gyönyörűséges kisfiam született. Ennek már 21 éve.
Reggel volt egy kis ijedelem. Tolták a „babás kocsit” (amin az újszülötteket tolták ki anyukához) – a fiam nem volt rajta. Kiderült, hogy besárgult és intenzívre került. Nem hittem el, hogy nincs nagy baj… A kolléganők hordozható inkubátorba rakták, áttolták hozzám, azóta is hálás vagyok ezért, olyan jólesett!
Ezután már minden sima ügy volt. Egészen a következő szülésig, három évvel később, amikor ikreket vártam – ezt külön írom meg majd.
A.
Kíváncsi vagy mások szüléstörténeteire? Ezeket ajánljuk:
19 évesen szültem és nem bántam meg
Olyan gyors volt a szülésem, hogy fel sem fogtam
Későn indították be a szülést
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>
