Olyan sokat olvastam még a szülés előtt az itt megjelent történeteket, hogy úgy éreztem, ha megszületett a kisfiunk és lenyugodtam, akkor megírom a mi kis családi történetünket, hátha valakinek pont a mi sztorink segít az alagútban. 

Amit rólunk tudni kell: 12 éve alkotunk egy párt, négy éve vagyunk házasok. Hat évet Angliában éltünk, 2018 év végén költöztünk haza. Áron 4 hónapos, én 33, férjem 32 éves. 

A családalapítás gondolata 2018 nyarán fogalmazódott meg bennünk. Tudtuk, hogy hazajövünk, korban is ott vagyunk és nem utolsósorban amit szerettünk volna, elértük. Abbahagytam a gyógyszerszedést, nagy csodát nem vártam, hisz a menstruációm hol volt, hol nem volt, de inkább az utóbbi bogyó nélkül. Nagy jelentőséget nem tulajdonítottam neki, pedig kellett volna! Együtt voltunk, élveztük az utolsó hónapokat, mielőtt hazajöttünk. Úgy voltunk vele, ha kopogtat a baba, mi készen állunk rá.

Hazacuccoltunk minden, mint a mesében, mindketten egyből munkát találtunk, be is illeszkedtünk, felvettük a ritmust. Eltelt hat hónap, ismerve a mensisztorimat, elkezdtem orvosról orvosra járni, kiderült: PCOS. Nem is tudtam, mi ez, mit csináljak, közben gyógyszert kaptam, hogy megjöjjön. Meghatározott napon menni kellett tüszőérés ultrahangra a kismamák közé, azt nem is véleményezem, hogy egy-két orvos milyen beszólásokkal illetett a vizsgálatok alatt a gyerekvállalásomat illetően. De a prof, akihez jártam, végtelen jóindulatú és pozitív volt. Egy darabig én is, aztán már kezdtem megijedni.

2019 tavaszán átjárhatósági vizsgálaton voltam, minden rendben, maradunk a tervnél, hogy hormonszurik és inszem. Csak épp sosem volt érett tüsző, hiába váltottunk más hormoninjekciókra. Egész nyáron és ősszel ultrahangra jártam. Már kezdtem utálni. Ennél a pontnál már kezdtem megijedni, mi lesz itt, közben éreztem: valami nincs rendben a lelkemmel.

2019 őszén házat vettünk, szétvertük és újraépítettük. Gondoltam, ez az, a figyelmem másra irányul, most jön a baba. Hát nem jött. A prof mondta, ebből meddőségi centrum lesz, de év végével ne menjek, mert nem fogadnak, fejezzem be a kúrát. Itt törtem össze. Arra emlékszem, egész novemberben sírtam és sírtam. Minden átfutott a fejemben, szó szerint minden. Inszemig nem jutottam el, hogy lesz ebből lombik, mi lesz, ha a szüleim nem érik meg az unokát, teherbe esni sem tudok, én, aki mindig mindent kézben tartok, az idő meg csak halad előre.

Elmentem egy régi ismerőshöz, akivel sokat beszélgettem, azt éreztem, esnek le a terhek a vállamról. Beadtam az utolsó adag injekciót, gondoltam, ha már kifizettem, beadom, mindegy, ez a ciklus is elúszott. 2019 decemberben vártam, hogy esetleg megjön a mensim, vagy szedjem be a gyógyszert. Nem jött, nem szedtem be. Ekkor éreztem azt, hogy ezt most elengedem, januárban friss erővel megyünk a meddőségi központba.

Közben furán is voltam felvoltam fújódva, pedig sosem voltam, hányingerem is volt, nem tudtam hova tenni. Gondolkoztam, csináljak-e tesztet, de minek az újabb csalódás. Este hatkor csak nem hagyott nyugodni a gondolat. Olyan gyorsan vágódott ki az a bizonyos második csík, hogy csak na! Persze rögtön elmentem a drogériába, hogy vegyek még tesztet, de mindegy, mikor csináltam, kiderült: másfél év után spontán teherbe estem! 

Zs.

Mással is megesett már...

Kilenc lombik után spontán teherbe estem

Az inszemináció előtt estem teherbe

Másodszorra is teherbe esek a lombik előtt?

A meddőségi kezelés előtt egy hónappal teherbe estem

Lombikra készülve spontán terhes lettem