koronavírus home office Vakmacska

Hát mit mondjak, ezt megnyertük.  Miközben sok gyerek - az enyém is - mondogat ködös januári reggeleken olyasmiket hogy „bár ne kéne iskolába menni”, azt hiszem nem erre gondolt. Nincs vakáció, nem vagyunk (nem vagyunk?) szabadságon, nem vagyunk (nem vagyunk?) betegek, mégis otthon ülünk összezárva, szerencséseknek van még talán kis kert vagy kihalt utcarész még hozzá. Miközben kéne dolgozni, és kéne tanulni. A szerencsésebbek már csináltak legalább valami hasonlót, de attól tartok, a többiek élesben futtatnak valami első bétaverziót.

Ha most tanulod, adj rá időt
 

Dolgoztál valaha otthonról? Tünde vagy én évek óta csináljuk, gyerekes és gyerekmentes verzióban is, nagyjából megismerve a lehetőségeket és a korlátokat is. Rengeteg előnye lehet adott esetben, főleg ha van némi kontroll az időbeosztásunk felett (otthonról call centerezni nem sokkal jobb, mint egy irodából, legfeljebb nem kell utaznunk hozzá). Kitanulva mindenféle informatikai rendszert, a rutinjaink is kialakulnak, a hibakezelés is. De ha eddig nem csináltuk sosem, először botladozni fogunk az esetleg szintén rutintalan munkáltatónkkal együtt,  amin nem feltétlenül segít egy vagy több, kicsi vagy nagy gyerek jelenléte - kivéve ha esetleg van egy IT-guru kamaszunk, aki hajlandó segíteni. Ha most kezded, az első egy-három napod biztos, hogy rámegy a gyakorlásra, a rutinok kialakítására, és annak kitapasztalására, hogyan tudod a gyereket is valami elfogadható tevékenységben tartani - tekintve hogy a „másik oldalon” a legtöbb esetben a tanárai is botladozva gyakorolják a bétaverziót. Engedd el, nem te vagy a hülye, mindenki így fog járni.

Mekkora a gyerek? Ha ovisod van, nem nyertél
 

Én 2008-2010 óta dolgozom otthonról is, az első gyerekem akkor volt négy-ötéves. Kicsinek rém nyugis volt, de a társaságában bonyolultabb vagy hosszabb elmélyülést igénylő feladatot maximum akkor tudtam mellette végezni, ha leültettem egy hosszabb mesefilm elé. Ezt viszont nem lehet hetekig és nem lehet napi nyolc órában. Fogalmam sincs, óvodásokkal hogy lehet home office-ban dolgozni teljes munkaidőben, a probléma érinti a saját cégem egy-két tagját is. A munkáltató vagy elviseli, hogy minden nap csak pár órát tud érdemi munkát végezni a dolgozó, vagy sajnos marad a szabadságkivétel, esetleg valamilyen „központi” szabályozás rendkívüli esetre - ami egyelőre nincsen, és ha lesz is, akkor se fogja a kiesett munkamennyiséget pótolni, legfeljebb pénzben kompenzálja valamelyik felet. Ovis gyerekek szüleinek tehát részvétem, ne legyenek illúzióik, a munka vagy vacakabb lesz, vagy kevesebb, vagy mindkettő. Kivéve, ha kibírod napi négy-öt óra alvással...

Nagyobb gyerekkel, valódi digitális távoktatással azonban van remény, hiszen ők már TÉNYLEG elfoglalják magukat (még ha nem is mindig azzal, amivel mi szeretnénk, hogy foglalkozzanak...), az önálló tanulás is könnyebb (kivéve, ha eddig is bukdácsolt) és már pár éve leszoktak arról is, hogy hárompercenként odarontsanak valamivel, hogy "...ANYAAAA!" meg "APAAAA!"

Otthoni időrablók - főzés, pakolás, szobaszerviz
 

Némi időt mindenképp nyersz azon, hogy nem jársz naponta munkába, sőt, ha te is részt vettél az elmúlt napok szupermarket-őrületében, akkor tele a hűtő, a spájz és a garázs is. tehát egy ideig vásárolgatni sem fogsz. Ezt az időt azonban könnyedén elbukhatod, ha bonyolult ételeket akarsz főzni naponta (hasznos lenne, de kevesen használják ki ezt az időt új, egészséges receptek próbálgatására...) majd egy-három-akárhány gyerek után pakolod a csetreszt napi háromszor. Ne nagytakaríts meg lomtalaníts két Excel-tábla közt, hogy már mióta készülsz rá, hát legalább, mert beszippant, mint Alice-t a nyúl ürege, a határidőt meg ott viszi a cica.

Ha nem közölsz viszonylag szigorú játékszabályokat az elején, akkor belecsúszhatsz abba is, hogy a gyerekeid egyszerű szünetnek fogják fel a dolgot, emelt szintű teljes ellátással és emelt szintű szórakoztatással, ha már a haverok, pláza, mozi és fagyizó nem játszik.

No holiday mode, please
 

Nem tudom, nálatok a gyerekek hogy reagálnak, amikor kitör a „normál” szünet: az enyémek újabban hajlamosak arra, hogy fület-farkat eleresztve indítsák el a Káosz a Köbön című otthoni társast. Magyarul: ne kelj fel 11 előtt, a ruháidat naponta mégis cseréld háromszor, dobálj szét tányért-bögrét-cipőt-játékot-zoknit a lakás teljes területén, hordd be az összes sarat, terítsd be morzsával az egészet, majd telepedj rá egy mobiltelefonnal vagy kontrollerrel a kezedben, totálisan süketen mindenféle szülő felől érkező kommunikációra, időnként felnyerítve.  Akarj mindig másféle kaját, mint ami épp kapható, lehetőleg csinálj mindent egy ütemmel később/korábban, mint általában szokás, beleértve a fürdést, az ebédelést, a lefekvést, csetelj félórákat a vécén, és hozz váratlan döntéseket a következő félóra tevékenységére vonatkozóan, ami felfordítja a lakást. Utána kérd meg anyád-apád valami hosszas időráfordítást igénylő, bonyolult munkára, ami szintén felfordítja a lakást.

Na, ha ezt elengeded, akkor nemhogy home office nem lesz, de garantáltan mindenkinek cafatokban lesznek az idegei négy napon belül, ha mondjuk 60 négyzetméterre lesztek legalább négyen zárva. Az övéké is, mivel a rendszer ordító sárkányt csinál minden alapjáraton épeszű, barátságos felnőttből is, nemhogy az olyanból, aki közben azon túráztatja az agyát, hogy jaj, csak a nagymama ne kerüljön az intenzívre, és jaj, hogy a fenébe hozza be ezt a cég valaha is.

Technológia, „munkahely” és munkaszervezés
 

Ha már tudod, hogy jól működő wifid, laptopod, kamerád, szoftvereid vannak, akkor félig nyert ügyed van a home office-t illetően. Hát még ha olyan kollégád is, aki villámgyorsan hárít minden felmerülő hibát, vagy legalábbis a legtöbbet. Kell még valamilyen épeszű zug a lakásban, ahol dolgozni lehet-  nem, az ágyon huzamosabban nem fog menni, a nagy forgalmú konyhában sem (ráadásul az isten se ment meg attól, hogy közben főzz), az erkélyen meg egyelőre hideg van. És kell valamilyen metódus a munkák beosztására - van olyan kollégám, aki nappal telefonál és kapcsolatépít, esetleg ötletel (ezeket babakocsi-tologatás közben vagy a játszón is tudja), de az ajánlatot vagy a rendszertervet késő este írja, amikor üzembiztosan alszanak a gyerekei. Én pedig a kora reggelt részesítem előnyben, ha nekik nem kell korán kelniük - cserébe békésen ebédelhetünk annak tudatában, hogy a munka nagyja addigra elkészült.

Védd a... tudod mit
 

A home office alapja a bizalom, írta nemrég egy cégvezető, igaza van, kevés helyen figyelik minden lépésedet, ott általában rutinos távdolgozók vannak és viszonylag egyszerű, mérhető melók. Miközben én is pontosan tudom, hogy időelb..ni frankón lehet az irodában is, a magánügyek intézésével együtt, a home office még mindig sok főnök agyában azzal kapcsolódik össze, hogy te valójában sorozatot nézel, kutyát sétáltatsz vagy felújítod a fürdőszobát, napi kétórányi tessék-lássék meló mellett. Ezért érdemes akkor is dokumentálni, ha nem kérik (mert jobban kétségbe vannak esve, mint te magad), később hasznos lehet, ráadásul magadat is rászorítod arra, hogy a terv szerint haladj - vagy annak bedőlése alapján add fel, ha a gyerekfelvigyázással összekötött home office mission impossible-nak bizonyul, főleg ha a távoktatás bukkanóit is neked kéne elhárítanod közben. Viszont ha valami csoda folytán mégis sikerül teljesítened, az törvényesíthet „békeidőben” is home office megoldásokat az ilyesmit eddig nem kedvelő cégeknél is - és immáron gyerekmentesen TÉNYLEG spórolhatsz időt azzal, hogy időnként NEM jársz be a munkahelyedre és rugalmasan osztod be a feladatokat. Tehát kalandra és távmunkára fel - de még úgy se lesz egyszerű, hogy a home office-nak nálam nagyobb híve aligha akad széles ez országban.

Vakmacska

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK:

Koronavírus: Ne a félelmet mutasd a gyermekednek

Koronahírek 0314: És ki vigyáz a gyerekekre?

Koronahírek 0315: Ne vidd a gyerekedet a játszótérre se!