Két kisgyerek anyukájaként szülések előtt mindig nagyon szívesen olvastam az anyukák szülésélményeit, sok erőt merítettem belőle. Sokat gondolkodtam, hogy én megírjam-e a történetem. Nem akarok senkit sem megrémíteni, de úgy gondolom, én talán extrémebb eset vagyok, így kevesebb emberrel fordul elő az, ami velem.
A nagyobbik lányom már ötéves. Problémamentes terhességből, öt nap ráhúzással született. Emlékszem, nagyon forró nyarunk volt, én pedig szorgosan jártam kétnaponta ctg-re. Egy péntek reggel a totál unszimpatikus asszisztens rosszul tette fel a tappancsokat, így a gép folyamatosan bejelzett, hogy a pici szív hangja nem jó. Na, SOS irány a szülőszoba. Dél volt már. Ott természetesen már jó volt a szívhang. De ha már ott vagyok, akkor csináljunk egy stressz-tesztet. Sikertelen. Akkor ha már ott vagyok, adjunk egy kis oxitocint. Sikertelen. Na, akkor repesszünk burkot. Na, ez már nem volt sikertelen. Ez volt délután háromkor.
Minden átmenet nélkül jöttek a jó erős fájások és 10 óra vajúdás után gátmetszéssel (a doki igazán megvárhatta volna a fájást, és vághatott volna, úgy talán nem fáj annyira) hajnalban megszületett az én pici lánykám. Ami rossz volt, hogy végig feküdnöm kellett, nem ehettem és nem ihattam abban a kánikulában semmit.
Aztán eltelt öt év, és jó ezer kilométerre hazánktól úgy döntöttünk, jöhet a kistesó. Szerencsére ahogy elhatároztuk, szinte rögtön teherbe is estem. Előtte azért felkerestem egy nőgyógyászt rutinellenőrzésre, mert itt kint még úgyse volt rendes orvosom. Google-ba beírtam a várost, és az első találat egy egész közeli nődoki volt. Így hát elmentem hozzá. Olyan rendelője volt, mint egy magánorvosnak, de mégse kellett fizetni semmit. Nagyon jó fej idősebb nő volt. Mikor visszamentem hozzá az eredményekért, együttérzőn közölte, hogy úgy néz ki, nem lesz egyszerű a dolog, mert a pajzsmirigygondom mellett még cisztákkal is tele vagyok.
Nagyjából fel voltam erre készülve, nem estem kétségbe, hiszen még harminc se voltam, és volt időm bőven. Megbeszéltük, hogy ha nem sikerül teherbe esnem, fél év múlva visszamegyek hozzá. Tetszett ez a hozzáállás, hogy nem kell éveket várnom, ha gond van. Rá pár napra reggel mellfeszülésre keltem, és másnap se akart elmúlni. Volt itthon teszt, úgyhogy gondoltam, amíg a nagy készül az oviba, addig megcsinálom. És pozitív lett. Annyira nem hittem el, hogy ki-be mászkáltam a klotyó és a nappali között, hogy biztos, hogy jól láttam-e.
Aznap este viszont nagy volt az ijedség, mert kicsit véreztem. Másnak reggel irány vissza a nődoki. Egy hét se telt el azóta, hogy közölte, nem lesz egyszerű dolgunk, én meg ott toporogtam a váróban egy pozitív terhességi teszttel. Megvizsgált, és egyből kiírt táppénzre és ágynyugalmat javasolt. Onnantól kezdve szerencsére minden rendben volt.
Szép lassan közeledett a kiírt időpont napja, ami egy keddi nap volt. De semmi jelét nem mutatta a pici, hogy kifelé indulna. Hétfő délután még fodrásznál is voltam. Aztán kedd hajnali háromkor arra kelek, hogy a nagylányom szólongat, hogy bepisilt (ez nála hébe-hóba előfordul). Megyek, hogy rendbe tegyem, amikor érzem, hogy valami folyik. Először azt hittem, pisilnem kell, de nem tudom befolyásolni a folyását, ebből tudtam, hogy ez a magzatvíz lesz. Na, apát egyből keltettem, ismerősnek telefonáltunk, nagylányt lepasszoltuk irány a szülészet.
Doki megvizsgál, ultrahangoz. Minimálisan nyitva a méhszáj, de nem folyt el minden víz, csak egy kis lyuk van a magzatburkon. Várnunk kell. Itt nem oxitocinnal indítanak, hanem tablettát kaptam első körben és háromóránként ctg. Az első tabletta után félóránként enyhe fájást éreztem, de tudtam, hogy ez még semmi. Vissza is mehettem az osztályra, ettem-ittam egész nap, és jó sokat sétáltam. Apát elküldtem dolgozni, mert minek üljünk ott ketten, úgyse lesz ebből se egyhamar semmi.
Délután három körül már éreztem, hogy lassan indul a buli... Este hatkor kaptam meg a következő tablettát, na, utána már három-négypercenként jöttek a fájások, mégis lent sétálhattam a kórház környéken. Ez nagyon jó volt. Aztán fél nyolckor az egyik fájás közben éreztem, hogy na, most elment az összes magzatvíz. Vissza a szülőszobára, de csak kétujjnyira voltam nyitva. A szülésznő ajánlotta, hogy feküdjek be egy kád meleg vízbe, ami nagyon jó volt, majdnem egy órát ültem bent. Amikor kiszálltam, már ötujjnyira voltam nyitva. Ez volt fél tízkor.
Utána jöttek az igazi haddelhadd-fájások, így tizenegykor mondtam, hogy kérem az epidurált. Pedig megfogadtam, hogy nem fogok kérni. A papírokat kitöltöttük. Bejött az anesztes, erre a pici szívhangja leesett, így mondta, hogy várjunk félórát. Szuper. Félóra múlva vizsgál a szülésznő és közli, hogy nem kapok már, mert 9 ujjnyira vagyok nyitva, lassan nyomhatunk.
A kitolási szak ismét egyórásra sikeredett. Szegény szülésznő annyira akart segíteni, hogy a pici még csak félig volt kint, amikor nem várta meg a következő fájást, hanem egyszerűen csak kirántotta, aminek köszönhetően kívül-belül szétszakadtam, és olyan fájdalmat éreztem, mint még soha, még az első szülésnél sem. De a lényeg, hogy szerencsére egészséges kislányunk született. Utána jött a doki, akivel próbáltam egyezkedni, hogy nem kell engem összevarrni, jó lesz ez így, de persze nem úsztam meg. Viszont a varrás messze nem fájt úgy, mint az első babánál. Mondtam is a dokinak, hogy nem értem ezt, nem úgy van, hogy a második baba sokkal gyorsabban születik, mint az első? Pedig végig ebben reménykedtem, hogy most majd milyen könnyű lesz, hát nem lett igazam. Még hosszabb volt, mint az első baba érkezése. A doki szerint vannak nők, akik az átlagnál nehezebben tágulnak, hát én is ilyen vagyok. Eddig terveztünk harmadik babát, de őszinte szólva ezt még párszor átgondolom…
Boldog babavárást és gyors szülést mindenkinek!
R.
Kíváncsi vagy mások szüléstörténeteire? Ezeket ajánljuk:
19 évesen szültem és nem bántam meg
Olyan gyors volt a szülésem, hogy fel sem fogtam
Későn indították be a szülést
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
