Medox baba érkezését már megosztottam veletek, most szeretném a második babámét is.
Éppen édesanyám halálán próbáltam keresztülvergődni magam, amikor kiderült, hogy egy újabb kis csöppség tanyázik a pocakomban. De sajnos egy enyhe vérzést követően, ami pont a betöltött 11. héten történt, a 12. heti ultrahangon az orvos csak csendben figyelte a monitort. Ekkor már éreztem, hogy valami nem stimmel. Aztán halkan azt mondta, sajnálja, de nem lát életjeleket, méretei alapján 11 hét 2 napos. Másnap be kellett feküdnöm, hogy eltávolítsák belőlem. A szívem egy darabja is vele ment, azt hiszem. Sok volt hirtelen a veszteség.
De rá egy hónapra, 2017 januárjában megint csak pozitív tesztet tartottam a kezemben. Kaptam valami babavédő, durva hormongyógyszert, amit nem szedtem be, eszemben sem volt ilyen készítménnyel bombázni a szervezetem. Gondoltam, ha életképes, akkor úgyis velem marad, kihordom és megszületik, mint a bátyja. Ha meg nem az, akkor inkább ne is ismerjem meg.
Nem váltottam étrendet, nem kezdtem egészségesebben élni, csak ugyanúgy, mint addig. A Kismanó meg csak csendben növekedett odabent. Róla is hamar kiderült, hogy fiú. Ez a várandósság valamivel jobban megviselt, mivel egy egyéves után kellett loholnom, és vinnem fel-le a lépcsőn. Korábban nyári terhességről ábrándoztam... hááát, visszasírtam a télit! Fáradtabb voltam, mint az elsőnél, de ez alkalommal sem történt semmi galiba.
Október 5-re voltam kiírva, de Szeptember 17-én, a 37. hét harmadik napján kezdődött a nagyobbiknál egy lázas, náthás megfázás, kb. 20 percenként keltünk egész éjjel. Aztán hajnalban elaludt, így 3-tól 4-ig én is tudtam pihenni egy órát. Négykor szúró fájdalomra ébredtem, kimentem a fürdőszobába, láttam, hogy picit vérzek. Fájdogált a hasam, ezért beleültem a kádba. Jó meleg vizet engedtem, gondoltam, ha jósló fájások, akkor elmúlnak. Nem múltak. Egyből beálltak 3 percesre, és eleinte még egész elviselhetőek voltak. Aztán ötkor már alig bírtam kimászni a kádból.
Szülés után kezdődött a vészhelyzet
Nekem ezzel a csípővel, nem három, hanem egy gyereket sem lett volna szabad természetes úton szülnöm!
Tovább>>>
Valamikor öt előtt néhány perccel rám nyitott a férjem, kérdezte, miért ülök ott. Én már akkor kértem, hogy hívjon mentőt, amíg összeszedem magam, de vagy ő volt még kómában, vagy én beszéltem félre, de a mai napig állítja, hogy csak annyit mondtam, hogy fázom, azért locsolom a hasam. Nagyon elbeszéltünk egymás mellett.
Neki 5:30-kor kell mennie dolgozni. Mikor másodjára, 5:05 körül halál lazán benyitott a fürdőszobába, hogy szóljon, jöjjek már ki, mert felkelt a Kispajti, neki meg lassan indulnia kellene, majdnem elharaptam a torkát egy
„Még nem hívtál mentőt?!?!?!”
kérdés kíséretében, ami inkább volt visítás, mint kérdés. Szegényemnek elkerekedett a szeme, hogy
„WTF?? Mentőőő? Milyen mentőő? Minek az? Most akarsz menni szülni?!!! Mikor mennem kell dolgozni???!!”
Fogcsikorgatva elárultam neki, hogy NEM ÉN akarok menni...
Ő már tárcsázta is a mentők számát, ahol lebombázták ezer kérdéssel az állapotomat illetően, mire Életem Értelme kiborult, hogy mit faggatják őt, hát honnan a sunyiból kellene neki tudnia, hogy elfolyt-e a magzatvíz, meg hogy milyen gyakorisággal törnek rám a fájások, ő nem nőgyógyász, de még csak nem is ő szül. Szóval bediktálta a címet, hogy ide várjuk a mentőket szeretettel, neki menni kell dolgozni, hagyják békén, és letette a telefont. Én eközben hol a fájásoktól fetrengtem, már 2 percenként, hol a röhögéstől, ezt végighallgatva.
Szerencsére közel a kórház, így gyorsan megérkeztek a mentők, én épp végeztem az öltözéssel és annak a pár holminak az összecsomagolásával, amit mindenképp magammal akartam vinni. Persze a kiskönyvem kimaradt a pakkból. Villámgyors pusziosztás után 5:25-kor lefelé baktattunk a lépcsőn az új barátaimmal, akik nem voltak túl segítőkészek, az autójukba is egyedül kellett bemásznom. Aztán kifaggattak minden adatról, majd megszidtak, hogy miért nincs nálam a kiskönyvem. Mondtam nekik, hogy szerintem anélkül is lehet szülni. De nem hitték el, hogy én mindjárt szülni fogok. Láttam rajtuk, hogy azt hiszik, csak túlpörgöm a dolgokat. Pedig nem is nyávogtam, összeszedett és higgadt voltam.
Aztán beértünk a kórházba, és vártuk az ominózus liftet, ami önálló életet él, én pedig imádkoztam, hogy csak most az egyszer legyen együttműködő, különben itt a földszinten, a hordágyon születik meg a második kisfiam. Erre, mire felértünk a másodikra és az ügyeletes szülésznő kérte a mentőket, hogy azonnal a szülőszobára vigyenek, ők még megkérdezték, hogy
„Biztos?”
Kisbabám nagyon sietett, 5:36-kor már kint is volt. Nem vágtak, de repedtem egy kicsit, a beöntés, fájdalomcsillapító ismét kimaradt. A lepény itt is akkora volt, mint ő.
Szeptember 18-án, majdnem napra pontosan 1,5 évvel a bátyja után megérkezett Milán baba 2990 g-mal és 50 cm-rel. De már nagy, mindjárt 8 hónapos! :)
Aznap ő volt az első baba, aztán amíg az őrzőben voltam, két óra alatt született még hét. Ők is kedvet kaptak megnézni a Nagyvilágot.
Renes-mee
Villámgyors szülésekről itt olvashatsz:
A liftben született meg a negyedik gyerekem
Harminc perc alatt szültem meg a kislányomat
Olyan gyors volt a szülésem, hogy fel sem fogtam
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
