Az előző heti depressziós hullám után a 28. hét élvezhetővé avanzsált, és sokkal jobban éreztem magam, mivel több program adódott, amelyek nem engedték, hogy az önsajnálat mocsarában szenvelegjek és/vagy dagonyázzak.

Költözés
 

Elsőként felmerült egy belsőépítésszel történő találkozón való részvétel, mert ugye az ember lánya mikor is költözne, ha nem a harmadik trimeszterben. A találkozón alapvetően csak a tervezett – aprónak tűnő – változásokat vitattuk meg: fürdőszoba teljes átalakítása, ajtócserék és festés. Majd irány csempék nézése! Nem tudtam, hogy ez ennyire nagyon macerás, de végül tudatosult bennem: a csempék, járólapok, szaniterek száma végtelen (plusz egy). A kirándulás végére zombi üzemmódba kapcsoltam: mentem a férjem után, ha pedig nem tetszett valami, morogtam. De kiválasztottunk legalább egy közepesen ronda csempét és járólapot bézsben (csak tudnám, hogy a fürdőszobákba a csempe miért csak bézs vagy „panellakás felújítása rondán” árnyalatokban kapható…).

Ezt sikerült végül a hét végére kompenzálni, amikor is szülővárosomban egy erre szakosodott üzletben megfelelő színű, méretű és árral rendelkező, ráadásul készleten is elérhető csempét találtunk (kéket szerencsére). Öröm és boldogság!

(A költözésről annyit, hogy szinte teljesen esélytelen, hogy készen legyen a lakás, mire a Tevebaba megszületik, bár a reményt nem adjuk fel. Természetesen babonából semmit nem vettünk még, tehát ha váratlan dolog történne – reméljük nem fog – akkor itt fogunk állni felszerelés és összerakott lakás nélkül…)

Kultúra, keblemre!
 

A nagy unatkozás közepette elkezdtem nézni, hogy színházba vagy moziba vagy bármilyen, normális rendezvényre mikor lehetne eljutni úgy, hogy értelmes dolgot sikerüljön megnézni és/vagy meghallgatni.

Végül sikerült egy weboldalnak hála a Giselle című balettelőadást megcsodálnunk az Erkel Színházban, aminek több előnye is volt: egész délután azon gondolkodtam, mit vegyek fel, és utána miről is szólt a balett. A ruhaválasztás végül megoldódott: félig lapos cipellő, elegáns nadrág, csipkefelső és egy ház kifestéséhez is elegendő vakolat. De legalább jól éreztem magam és imádom a balettet! Még akkor is, ha nem teljesen értettem a történetet, akkor is igazán csodás volt.

Emellett több mozijegyre is lecsaptam, mivel most ilyen dokumentumfilmes hetek következnek a jövő héten – nekem a 29. héten. Így megyünk megnézni egy orosz ritmikus sportgimnasztikáról szóló filmet, egy mamutklónozósat és Ratko Mladic tárgyalását (férjem lelkesedése kissé alacsony, de rossz esetben alszik majd). Szóval, lesz mire várni ismét, ami eltereli a figyelmet az unalomról és a magányról.

Ugyancsak segít, hogy rákaptam a hős szocializmus egyik írójának könyveire (Moldova György) és azokat éjjel-nappal olvasom. Ezektől szerencsére nincs rémálmom és tényleg pihentetnek. Ráadásul, ha történik valami, még mindig tudom mondani – gyenge poén lesz! előre szóltam! – hogy azért vagyok ilyen lökött, mert megcsapott a mozdony füstje.

A kultúra legjelentősebb megnyilvánulása nálam most a hímzés: kalocsai, matyó és mindenféle. Legutóbb, a hobbiboltban jutott eszembe, hogy mi lenne, ha házi áldást hímeznék? Nos, a házi áldás nagy – mármint nem aprócska terítő, amit mondjuk három hét alatt kényelmesen kihímezgetek, hanem nagy! Vettem is egy szépet (meg hozzá még pár gombolyag cérnát és egy kényelmesen nagy hímzőrámát is), azaz ha a kis matyó terítőt befejezem két hét múlva (eddigi tempót tekintve körülbelül a hét végére), a Tevebaba születéséig lesz mit csinálni! Vagy ha nem, akkor hímzek még egy másik házi áldást is!

Emellett örömmel láttam, hogy két igen kedvelt banda is nemsokára Magyarországon játszik (izé… várhatóan borzolja az idegeket): Laibach (szlovén avantgárd) és Korpiklaani (finn ivós metál), így rögtön – toll helyett – billentyűzetet ragadva írtam mindkét helyszínnek, hogy harmincegykét hetesen tudnak esetleg mozgássérült részen ülőhelyet biztosítani furcsa zenei irányzatok iránt rajongó kismamának és ezt rettenetesen rühellő férjének! Az első esetben gyors válasz érkezett: elméletileg igen, de mivel mindig (???) teltházas koncert szokott lenni, nem biztos, hogy gyakorlatban is összejön a dolog. Ez utóbbin igen jót nevettem, mivel körülbelül másfél éve voltunk ilyen koncerten, és akkor körülbelül háromnegyede volt tele a helyszínnek, de lehet, hogy még annyi sem. A második esetben – Korpiklaani – a szervezők rendkívül segítőkészen jelezték, hogy egyértelmű és várnak szeretettel. Így férjemmel abban maradtunk, hogy aznap meglátjuk, és ha jól vagyok, akkor lehet, hogy elmegyünk. Nagyon jól akarok lenni, főleg a második esetben!

Vemhes Tevelány

A SOROZAT EDDIGI RÉSZEI:

Hisztamin-túlérzékenyen lettem terhes
Nincs olyan nőgyógyász, aki értene a betegségemhez
Pánikba estünk a macskakarmolástól
Szanaszét szurkálták a karomat
A szaloncukortól fetrengtem, a meleg víztől hasmenésem lett
Terhes vagyok, nyafogok
Magányos vagyok és unatkozom: terhesség otthon

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>