27. hét

Az előző bejegyzéshez hasonlóan most is egy kis nyafogás (rosszindulatúak szerint hiszti) következik, leginkább arról, amit valószínűleg a nem dolgozó veszélyeztetett várandósok tudnak átélni: elmagányosodás. Viszont lesz azért pozitív része is a bejegyzésnek: a konyhatündérség megszállása.

Elmagányosodás
 

Nem tudom, melyik Bezzeganya szembesült ezzel a nehézséggel a terhesség során: iszonyatos magányosság, egyedüllét érzése. Nálam ez úgy jelentkezett, hogy a családbarát munkahelyem – ld. előző bejegyzés – megvált tőlem, így gyakorlatilag arra lettem kényszerítve, főleg még a terhesség elején, hogy egyedül itthon feküdjek. Bevallom hősiesen, ez a lehetőség az első időszakban igen lelkesített: végre addig alszom, addig szeretnék! Végre olvashatok sokat az ágyban! Végre lesz időm megnézni a sorozataimat! Ez a kezdeti lelkesedés ugyanakkor elég gyorsan lecsengett, és a helyét átvette a végtelen unalom és az induló magány.

Unalom azért, mert bezárva itthon nem igazán tudok magammal mit kezdeni: rendesen takarítok, de azt nem lehet folyamatosan csinálni. A virágok is rendben vannak. Emellett igyekszem mindenfelé mászkálni: kozmetikus, fodrász, pedikűrös, masszőr és barátok. A barátokkal azért nehéz, mert mindenki dolgozik rendesen, illetve egyetemen tanul, tehát nem ér rá alapvetően (kivétel egy barátnőm, aki arrafelé dolgozik, amerre masszázsra járok, így vele azért úgy kéthetente azért össze tudunk hozni egy-egy gyors találkozót).

Ráadásul nekem külön rosszulesik, hogy be vagyok zárva: eddig munka, sport, barátok, mindenféle program folyamatosan, rengeteg szellemi és fizikai kihívás. Most pedig egyik sem. Egyszerűen egyedül érzem magam, nincs olyan ügy, amelyet meg kellene oldanom, amelynél gondolkodnom kellene, amelynél leveleznem kellene az ügyfelekkel. Egyszerűen unatkozom.

Lehetne mondani, hogy szerencsés vagyok, mert a férjem megengedheti magának, hogy hetente több alkalommal is itthonról dolgozzon, ugyanakkor bármennyire is szeretem a férjem, hiányoznak az emberek. Mindig is szerettem társaságba járni, ide-oda mászkálni és most erre sajnos nincsen lehetőségem.

Így jelenleg a magányosság érzése jelenik meg a leginkább, de legalább elmondhatom magamról, hogy tisztességesen dagonyázok az önsajnálat mocsarában…

Folyamatos aggódás a baba miatt
 

Nem tudom, hogy hány várandós nő érzi magát aggódósnak, de én tudom magamról, hogy kifejezetten az vagyok, és elsősorban a baba élete miatt aggódok (érdekes módon az egészsége miatt annyira nem: minden vizsgálatunk hibátlan eredményeket mutat).

Ha túl sokat mozog, akkor vagyok csak nyugodt.

De ha túl keveset, rögtön elkezdek izgulni, kombinálni és stresszelni, hogy vajon minden rendben van vele? Miért nem mozog? Miért nem rúg? Az elején még próbáltam magam nyugtatgatni azzal, hogy rátettem a kezem a hasamra és magamban kértem a Tevebabát, hogy csak két rúgást produkáljon, hogy tudjam, rendben van. Azóta a Tevebaba – hangulatától függően – vagy hajlandó kedveskedni és picinykét rugdosni, vagy megsértődik, és ennek eredményeként valamelyik szervemet lendületből, tizenegyeseket megszégyenítő erővel rúg meg.

Konyhatündérség
 

Az unalom egyik előnye ugyanakkor, hogy folyamatosan sütök-főzök (ez így ebben a formájában azért nem igaz: inkább csak sütök). Rákaptam arra, hogy minden újságban átnézzem a recepteket, és a szimpatikusakat ki is vágjam és beragasszam egy erre a célra választott színes, cukorkákat ábrázoló füzetbe. Azt bevallom azért, hogy a füzetben alapvetően édességek szerepelnek, talán két nem desszert receptje szerepel benne, amelyeket még nem készítettem el, pedig ugyancsak nem bonyolultak.

Ennek megfelelően tegnapelőtt és tegnap elkapott a sütemény-láz, és nekiálltam kókuszgolyót készíteni. A krém nem állt össze, így hűtőbe került egy napra, hátha sikerült másnapra összeállnia és formázható formába rendeződnie – nem sikerült. De gondoltam, nem dobok ki azért egy nagyobb adag kókuszkrémet, jó lesz tortatölteléknek! Így nekiálltam egyszerű piskótareceptet keresni az internet bugyraiban, ami nem egészen kettő perc alatt sikerült. Így nekiláttam életemben először tortát sütni. A tojásfehérje felveréséhez sajnos nem volt eléggé erős a kis okos habverőm, így az nem kemény hab lett, hanem kellemesen tömény és folyós öhm…. tojásfehérje felverve. Na, sütőbe be, sikerült nagyon meglepődnöm: majdnem úgy nézett ki, ahogy a képen ábrázolt piskóta. Ennek örömére ment rá a kókuszkrém, majd ismét sütő és eredmény: ehető, finom, alacsony HI-tartalmú kókuszos piskótatorta. Egészen meg lehetek magammal elégedve, így 30 évesen…

És már azt nézem, hogy jövő héten mit fogok alkotni…

Vemhes Tevelány

A SOROZAT EDDIGI RÉSZEI:

Hisztamin-túlérzékenyen lettem terhes
Nincs olyan nőgyógyász, aki értene a betegségemhez
Pánikba estünk a macskakarmolástól
Szanaszét szurkálták a karomat
A szaloncukortól fetrengtem, a meleg víztől hasmenésem lett
Terhes vagyok, nyafogok

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>