2019.02.10-én tudtam meg, hogy kismama vagyok, hat hónap sikertelen próbálkozás után. Páromnak Valentin-napon mondtam el (hatalmas volt az öröm, igazi idilli hangulat). 

Az első hónapok folyamatos hányással teltek, tipikus reggeli rosszullétek, néha később is. Majd folyamatosan javult a helyzet, már csak heti egy-két alkalommal hánytam (én már ennek is örültem).

Egy nagyon cuki doktornőt választottam. Imádtam. Majd júniusban benyögte, hogy kismama, és hogy ha szeretném, folytatja a terhesgondozást, de csak július végéig fog dolgozni. Még egyszer találkoztunk. (Ezalatt az idő alatt kiderült, hogy terhességi cukrom van, és diétáztattak.) 

Orvost váltottam. Egy másik nagyon cuki doktor urat sikerült kifognom, hatalmas bociszemekkel (minden alkalommal elvarázsolt). De korai volt a véleményem.

A 33. héten a kórházban kicsinek ítélték a baba méreteit, valamint érett lepényt állapították meg. Az orvosom megerősítette. Majd olyat mondott, amitől a hideg is kiráz azóta is: RETARDÁCIÓ/RETARDÁLT. Nem volt a legjobb érzés ezt hallani.

Be is fektetett a kórházba. A 36. héten jártunk ekkor. Két és fél hétig feküdtem bent. Kaptam tüdőérlelőt, napi két ctg, heti két ultrahang. Minden rendben ment. 

Majd mikor az egyik reggeli vizitkor az ügyeletes orvos megnézte a legutóbbi ultrahang eredményeit, megkérdeztem, hogy mi az Istent keresek én ott. A baba nem olyan kicsi, hogy indokolja a bent fekvést, és hogy megbeszéli a dokimmal, hogy engedjen haza.

Az orvosom úgy engedett haza, ha minden nap bemegyek ctg-re. El fogadtam az ajánlatot.

A kiírt nap előtti napon (2019.10.16.) fájásra keltem reggel 6kor. 15 perces fájásaim voltak folyamatosan. 8 körül be is értünk az aznapi ctg-re. Mondtam páromnak, hogy gyorsan elszaladok pisilni, amikor is elment a nyákdugó.

Felküldtek a szülőszobába, ahonnan kb. 15 perc csengetés után ki is jöttek. 

Behívtak, megkérdezték, hogy van-e orvosom, akit fel is hívtak, mivel akkor éppen egy másik helyen ügyelt. Azt mondta, hogy fektessenek be a vajúdóba, és ha akció van, hívják. Így is lett. A nappalos szülésznővel elintéztük a papírmunkát, majd megvizsgált. Egy ujjnyira voltam tág, majd azt mondta „Itt ma még nem lesz baba.”

Befeküdtem a vajúdóba, ahol másik három kismama is volt. (Itt a kismamákon kívül nem lehet senki,) 

Folyamatos, lassan gyorsuló, erős fájásaim voltak. A ctg nem nagyon mutatott semmit először. 

Később bejött az ügyeletes orvos, ránézett a ctg-re majd annyit kérdezett, hogy

„Magának mióta vannak ilyen fájásai?!”

Megvizsgált, azt mondta, hogy két ujj. Majd benyögte a kedves szülésznő, hogy

„Nem két ujj az, csak a doktor úr ujjai kitágították!” 

Majd 3 körül mondták, hogy pakoljam össze a kis cuccocskáimat, ami szeretnék a szülőszobára vinni és ballagjak át a kezelőbe, előkészítenek. 

Szóltak apának, hogy jöhet be. 17:22-kor kézen fogva sétáltunk át apával a szülőszobába. 

18:30-kor bejött az ügyeletes doki, hogy most hívta az orvosom, hogy ő nem fog bejönni, mert csomagot vár otthon. Úgyhogy nem várunk tovább, burokrepesztés. Folyt ki egy kis víz, tiszta volt. Ott hagytak minket, ketten voltunk apával. Majd este 7 körül megérkezett az első tolófájás. Párom kiszólt, hogy akció van, jöjjenek. Ott is lett az éjszakás szülésznő, aki egy álom volt. Mindent aranyosan elmagyarázott, mikor, mit, hogyan kell majd csinálni. Az ügyeletes doki első nyomás után érkezett meg, ő mellettem állt, a szülésznő a lábam között. (Volt bent egy másik szülésznő is, akinek később még lesz szerepe). Itt nekem már szinte teljes homály volt. Amire emlékszem, hogy a doki gátat metszett (nem a fájdalomra, csak láttam a szikét), valamint, hogy azt mondta a doki, hogy akkor ő most ellentart. Nem volt durva, ügyesen csinálta. 

A hatodik fájásra meg is lett a nagyságos asszony 2870 grammal és 54 cm-rel. 10/10 apgarral. Mikor kibújt, apa vágta el a köldökzsinórt. A másik szülésznő pedig mindent dokumentált apa telefonjával. Olyan képek is készültek, amiket én sem szerettem volna látni. 

(Annyit hallottam még mikor kibújt, hogy „Bekakilt”. Később meg is kérdeztem párom, hogy „Ki? A lány vagy én?” A csajszi volt.) 

Azt mondták, hogy nagyon ügyes voltam, csendben, minden tanácsot megfogadva csináltam végig. 

Majd a doki összevarrt (négy öltés lett) amihez közönséget is kaptam. Bejött egy másik orvos és hozott egy tanulót.

A szülésznő cukin bocsánatot kért, de nekem nem volt bajom vele. A másik doki meg is jegyezte hogy "szebb lett mint újkorában". 

Aztán behozta apa a leggyönyörűbb kis csöppséget a világon: Noémit. 

Mellre rakta a csecsemős nővér és megkaptuk az arany órát. Egy órán át hárman. Csodálatos volt.

Majd fél órát még magam voltam. Enni, inni kellett. 

Áttoltak a gyerekágyas osztályra, ahol le a kalappal minden szülésznő és csecsemős nővér előtt. Egy rossz szót nem tudnék mondani rájuk. Négy napot töltöttünk bent. Már a harmadik napon hízni kezdett a csajszi, haza is akartak küldeni, de meg kellett várni a hétfői varratszedést.

Nem hiszem, hogy bárki elolvasná az illetékesek közül, de ezúton is szeretném megköszönni a szülésznőmnek (akit tuti, hogy fel fogok fogadni a másodiknál), a képeket készítő szülésznőmnek, az ügyeletes dokimnak, a csecsemős nővéreknek, különösen a főnővérnek, aki berakta Noni fülbevalóját, és az osztályon lévő szülésznőknek a csodálatos szülés élményt, valamint az első napokban való segítséget. És szeretném megköszönni az új barátnőmnek, akivel együtt szenvedtünk végig a 2,5 hetet, együtt jártunk ctg-re és négy nappal később szült. Köszönöm, hogy tartottad bennem a lelket. Imádlak azóta is. (Hozzá se ment be az a doki.)

Valamint a dokimnak, hogy nem jött be a szülésre, mert így egy csodálatos orvosnál szülhettem. (És hogy később megtudhattam, hogy ha hamarabb szól, 3-4 órával kevesebbet szenvedtem volna, nem 14 óra alatt lett volna meg a baba)

Puszi neki. 

A.

Más is járt már így...

A fogadott orvosom nem jött be a szülésemre

A fogadott szülésznőm nem jött be a szülésre

Nem volt kedve bejönni a szülésre a fogadott orvosomnak