Harmincéves vagyok, májusban született meg a harmadik gyermekünk. Akkor úgy éreztem, hogy minden tökéletes, erre vágytunk mindig. Habár a mindennapok nem voltak egyszerűek, de élveztem. Otthon voltam egy ötéves, egy két és féléves és egy újszülött babával. Igazából soha nem unatkoztam. Aztán egyszer csak kezdett elhatalmasodni a fáradtság. Gyakran lettem ingerült, előfordult, hogy sírógörcsöm volt. Aztán aludtam egyet és jobb lett.

A következő fázisban, mikor a legkisebb elkezdte kinőni az újszülött ruhákat, és azokat már nem elpakoltam, hanem elajándékoztam, akkor rám tört a felismerés, hogy többször nem leszek terhes, nem szülök gyereket, az életemnek ez a szakasza lezárult. Nyomasztott, habár nem szerettünk volna több gyereket, inkább az idő múlásával volt a gondom.

Valamikor a nyár közepén kezdődött, hogy rám tört a halálfélelem. A semmiből, a felismerés, hogy egyszer nem leszek, és én azt nem akarom. Aztán ahogy jött, úgy ment. Sajnos egyre többször jött a gondolat, és egyre hosszabb ideig tartott.

Szeptemberben elkezdte a legnagyobb újra az ovit, és nekem lett szeparációs szorongásom, nem neki. Sokat gondolok rá, hogy megnőtt, eltelt az idő, mikor az én kismanóm volt. Ezzel egy időben állandó aggodalom kezdődött a gyerekek egészsége miatt, és úgy általában, hogy fognak felnőni.

És ha valaki azt hinné, hogy már az összes nyűgöm meg volt, azzal tájékoztatásul közlöm, hogy a java most következik.

Két hónappal ezelőtt elkezdtem a betegségektől szorongani, főleg a ráktól. Ezt csak tetézte, hogy két hete voltam az éves kötelező nőgyógyászati szűrésen, aminek ugye eredménye még nincs, de gyakorlatilag naponta több órát töltök azzal, hogy a különböző nőgyógyászati rákokról olvasok, és a gondolat, meg a rettegés gyakorlatilag elnyel, hogy nekem is valami súlyos bajom van. És mikor ez megtörténik, nem kötnek le a gyerekek, a monitort/telefont bámulom, és a betegségek lefolyását olvasom. Agyrém.

Folyton azon agyalok, ha beteg leszek, és nem gyógyulok meg, mi lesz a gyerekeimmel. A gondolatot nem tudom elnyomni. Szerintem van itt, aki tudja, milyen az, mikor nem akarsz tervezni, mert félsz, hogy valami bajod van, és úgy sem tudod megvalósítani. Szorongok, rettegek.

Habár ez hónapok óta tart, most jutottam el odáig, hogy beszéljek róla a nővéremnek és a férjemnek. Mindkettőjüket napi szinten, többször is elárasztom a nyűgömmel. És ezzel egy időben próbálok segítséget keresni. Mert ők türelmesek, próbálnak segíteni, de szerintem nem az életük célja, hogy napi szinten pátyolgassanak.

A segítség keresése akkor tudatosult bennem, mikor pénteken ráírtam a nőgyógyászom asszisztensnőjére, hogy tud e valamit az eredményemről. Egyébként kedden és szerdán van rendelés, így halvány fogalma nem volt, de mondta, ha gond lenne, már hívott volna. Szerintem az agyára mentem.

És a válasza csak egy órára adott nyugalmat, mert most azon agyalok, hogy mi van, ha az eredményem még nem ért vissza, mert baj van. Most keddig várnom kell.

De azt tudom, hogy segítség kell, szakértő, mert nem akarom így tölteni a napokat, hogy a 75 százalékában azon pörgök, hogy nem akarok idejekorán távozni. A gyerekekkel sem tudom értékesen tölteni az időm, mert összeránt az érzés, hogy vajon meddig tehetem ezt meg.

Az elmúlt néhány napban nem volt szünet. Állandóan szorongtam valamiért, hol a haláltól, hol a korai haláltól, hol a betegségektől. A férjem influenzás, és azon járt az eszem, mi lesz, ha meghal, aztán én is. Mi lesz a gyerekekkel.

És rájöttem, hogy az összes gyerekbetegséggel, és kialvatlansággal meg tudok küzdeni. De a saját fejemben élő valamivel nem. Mikor a szorongás jelen van, beszippant, elnyel, működésképtelenné tesz. Nem tudok kilépni belőle tudatosan, mikor nincs itt, nem is tudom felidézni az érzést. Míg elérek a segítséghez, ami csak januárban lesz, szívesen hallgatok tanácsokat.

A.

Szorongásról, pánikról más anyukák is írtak:

Melyik gyerekemet hagyjam életben?

Anya vagyok, pánikbeteg, hipochonder

Kiborulok éjjelente a kétévnyi nem alvástól

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>