2018. július 22-ére voltunk kiírva, ami pont az első házassági évfordulónk napja volt. Szép ajándék lett volna. A kislányom azonban nem akart megérkezni, ezért a terv az volt, hogy 27-én befekszem, és protokoll szerint kapok egy méhszáj-lazítót. Ha nem történik semmi, ezt ismétlik 29-én, 30-án pedig indítanak. Kértem tőle, hogy induljon el magától, mégiscsak jobb úgy neki is. Hát, nem siette el.

27-én reggel felkeltem 6-kor, elköszöntem Apától, aki dolgozni indult. Mondtam is neki, hogy mintha fájdogálna a hasam. A fájás csak nem akart elmúlni, se zuhany, se séta után. Viszont nem klasszikus össze-vissza fájások voltak, amilyenek állítólag a jóslók, hanem egybefüggő mensigörcs. Tudtam is én, mit kell érezni! Első baba…

Anyósom jött értem, 9-re bevitt a kórházba. Ott elmondtam, mi van, mondák, hogy ez a fájás nem indokolja a szülőszobát, viszont ágy nincs, várjak az étkezőben. Ott sétálgattam fel-alá egy órát, akkor mondta az ügyeletes doki, hogy megvizsgál. Ez olyan fél 11 fele volt, akkor 3 ujjnyira voltam kitágulva. Feltett ctg-re, ha már szoba nincs, legalább ne kelljen ücsörögnöm a tömegben. Rendszeres fájások voltak, nekem meg jót tett, hogy láttam a görbét, így jobban tudatosult, hogy néha fáj, néha meg még jobban. Semmit nem mondtak az eredményre, viszont lett közben ágy, elfoglaltam a szobám és kaptam ebédet is.

Ekkor már egyre jobban éreztem a fájásokat, de lent a hasamnál. A szülésznő meg azt mondta, hogy akkor szóljak, ha felül vannak háromperces fájások. Kis naiv, hittem neki. Szóval kínomban letérdeltem az ágy elé és mértem telefonon. Kétpercesek. De nem ott, ahol lennie kéne a szülésznő szerint, aki közben bekukkantott hozzám és meglátta a telefont. Mondta, hogy akkor menjek át a szülőszobára, mégiscsak kényelmesebb ott vajúdni. Fél 2 volt ekkor, 6 ujjnyi tágulással. Mondta a doki, hogy mivel félúton vagyunk, burkot fog repeszteni. Közben felhívta a fogadott orvosom, aki épp nyaralásból tartott hazafele. Kiderült, hogy ő semmiképp nem ér ide, így az ügyeletes csinálja a repesztést.

Közben szóltam Apának, hogy induljon, de izibe'. Kettőkor parkolt le, pont akkor történt meg a repesztés. Még időben, mert sajnos a kisasszony addigra belekakilt a vízbe. A szívhangja rendben volt, így nem csináltak ebből nagy ügyet. Feküdtem ctg-n és egyre jobban fájt. Azt éreztem, hogy azonnal fel kell kelnem, különben leszakad a derekam. Végül Apa ment ki megkérdezni, hogy meddig kell még feküdni. Levettek a gépről, ráültem a labdára. Először még kedélyesen elcsevegtem a Zurammal két fájás között, hamarosan aztán iszonyúan fájni kezdett és csak nyögni tudtam. Nem volt jó, azt hittem erősebb leszek.

Aztán eljött az a pont, amikor úgy éreztem, hogy kakilni kell. Hm, mintha azt olvastam volna, hogy a tolófájás ilyen. Szülésznő sehol, nem mondom, hogy túl sokat foglalkozott velem, bár azt annyira nem bántam, mert nem volt túl kedves. Apa szólt, hogy helyzet van, jött is a doki megvizsgálni. Fél 5 volt, eltűnt a méhszáj. Kitolási szakasz. Komolyan, felüdülés volt a táguláshoz képest. Csak épp másfél órán át tartott.

Feküdtem hanyatt, egyik oldalt, másik oldalt, nyomtam, visszatartottam. (Eszembe sem jutott felkelni, kényelmes volt így.) Sajnos eredménytelenül. Kaptam oxit, az se segített. Végül behívták a főorvost konzultálni, ő mondta ki: császár. Sajnos olyan volt a baba fekvése, hogy az örökkévalóságig kínlódhattam volna, nem jött volna ki. Magas-egyenes állás, mint másnap megtudtam az orvosomtól. Kicsit elkeseredtem, Apa meg egy kedvesebb szülésznő próbált nyugtatni. A legborzasztóbb az volt, hogy a fájások csak jöttek, és én tudtam, hogy hiába. Hamar betoltak a műtőbe. Közben meg csak jöttek a fájások. Megkaptam az epit. Egyszer csak hallottam valami nyikorgást, majd a dokit:

„Ne sírj még, baba, még kint sem vagy”.

Kicsi lányom így akart megnyugtatni. Aztán hamar kikapták. Sajnos a csecsemős nővér munkaideje épp lejárt, ezért én a gyereket vagy öt másodpercre láttam. Illetve szemüveg nélkül nem láttam, mert két méterről lengette csak felém. Apja is csak egy puszit tudott neki adni, nem is hozta vissza neki szőrkontaktusra, mert ugye mennie kellett haza. Szerencsére az osztályon egy nagyon rendes szülésznőt fogtunk ki. Elvileg tíz percet lehettünk volna együtt hármasban. Ehelyett két órát kaptunk. Sőt, amikor megtudta, hogy nem adták oda Apának a babát, gyorsan levetette vele a pólót, kezébe nyomta a picit és csinált egy csomó fényképet.

Kilenc óra tájban Apa elment, és a picit is elvitték. Én próbáltam pihenni, de álmos sem voltam. Egykor felkeltettek, és átsétáltam a szobába. Szerencsére simán ment. A sebem is hamar gyógyult, mire hazajöttem már semmiben nem akadályozott.

A kislányunk egy csodaszép tündérke. A fején sajnos lett egy nagy pukli a kínlódástól, de már kezd felszívódni. Nekünk ő a legszebb a világon. Eszik és alszik, kicsit sír, ha álmos, de nagyon szeret nézelődni, jól elvan.

Pikka

Császármetszéssel végződött szülésekről itt írtunk még:

Elvékonyodott a császárheg, azonnal irány a műtő!

Ne várjunk a császármetszéssel hajnalig!

A császáros szülés is lehet gyönyörű

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>