Balatonon nyaraltunk. Júliusban nem jött meg a menstruációm. Nem akartam kistesót, mert féltem a kislányom után. Féltünk, hogy ő is beteg lesz. Elmentem az orvoshoz, aki március 10-re írt ki. Én mondtam neki, hogy szökőévi baba lesz, február 29-én fog születni. Azt mondta: á, nem.

Február 26-án voltam vizsgálaton. Egyujjnyi volt a belső méhszáj, a külső háromujjnyi. Fájásokat is mutatott a ctg. De nem éreztem, így hazaküldött. Február 29-én, szombaton napközben semmi nem volt. Este elmentünk vásárolni, én vezettem. Fél 7-kor vacsiztunk, a párom lefeküdt aludni. Kilenckor ébredt. Beszélgettünk, majd negyed tízkor mind 2 en lefeküdtünk. Egy hatalmas pukkanas. Mondtam, hogy elmegyek mosdóba. Hát csak a konyháig jutottam, ott elöntött a magzatvíz, de úgy, mintha csapból folyt volna.

Páromnak kiabáltam, aki nem hallotta. Így bementem a szobába szólni, hogy hívja a mentőt. Én törülközőt tettem magam alá. Persze megint jól jártunk, mert most csak a kórházban volt esetkocsi, így megegyeztek, hogy félúton találkozunk. Így is lett. A mentős azt mondta, ohh, itt sokára lesz baba, mert fájások nem voltak.

Beértünk 22.00-kor a kórházba. Ultrahang, méhszáj kétujjnyi, a baba szívhangja rendben. A doktor úr kért beöntést. Hmm, nem volt kellemes. Éjfélig a vécén ültem. Utána kórházi hálóing. Be a szülőszobába, ctg. Jött a doki, vizsgált, semmi tágulás azóta, fájás egy sem volt. A gép jelzett kicsiket.

Bekötötték az oxitocint. Csak én behajlítottam a kezem, így nem folyt. Egykor jött a doki, semmi fájás. Kézzel tágított, és a szülésznő is, már féltem, mert nagyon fájt. Kihajlítottam a kezem, elindultak a fájások.

Tízpercenként vizsgáltak. Kézzel tágítás. Teljesen kész voltam, mikor megláttam az orvost. A fájások erősek voltak. 01.35-kor bejött az orvos, hogy ha fájás van, akkor vizsgál. Így is lett, csak az már tolófájás volt. Keze fent, nekem nyomom kellett, és mondta, hogy ne nyomjak. Mondtam, hogy muszáj. Borzasztóan fájt, de két nyomással kint volt a kisfiam gátvédelemmel 01.45-kor, 3050 grammal és 50 centivel. Makkegészséges.

Nikolett

A szerző kislányának szüléstörténetét itt olvashatod el:

Visszanyomta a babát a szülésznő
Megvártuk az orvost, a szülésznő visszanyomta a babát. Hát nem volt kellemes.
Tovább>>>