csecsemők bőrápolás gyermekgondozás

Amikor megérkezett az első gyermekünk, természetesen mint minden szülő, mi is a reklámokból tájékozódtunk, és a legjobbnak hitt termékekkel vettük körül szemünk fényét. Aztán azt vettem észre, hogy a pár hónapos babám bőre szárad. Na, de miért, hiszen olyan „jó minőségű” a fürdető, a popsikrém, a sampon, a babaolaj, és még a mosószer és az öblítő is szenzitív. Hogyan fordulhat akkor ez elő?

Próbálkoztam magam segíteni a bajon, de semmilyen drogériában beszerezhető krém nem segített. Hamarosan az orvosnál kötöttünk ki, aki felírt nekünk ezt meg azt, és ajánlotta, hogy használjak olajos fürdetőt. Ideig-óráig segített, de 100 százalékos megoldást nem nyújtott.

Több helyen és számos orvosnál jártunk allergiavizsgálaton, hogy kiderítsük, milyen étel okozhatta a bőrszáradást. Mivel más tünet nem volt, a szokásos, tűvel történő vizsgálatot nem javasolták, mert ilyen kicsi (2-3 éves) gyermeknél csak nagyon indokolt esetben használják, így maradt a család bajainak feltérképezése. Tehát megoldás nem lett, azt állapították meg, hogy „majd kinövi”.

Már nem mertem semmivel fürdetni, csak sima vízzel, de nyilván ez hosszú távon nem működhet, ekkor találtam rá egy teljesen „mindenmentes”, natúr szappanra, ami végleg megoldotta a bőrproblémánkat. Ekkor kezdtem el foglalkozni mélyrehatóbban azzal, hogy milyen vegyi anyagokkal vesszük körül magunkat, ezekből mennyi jut be a szervezetünkbe, és azok milyen hatással vannak ránk. Itt gondolok az ételekre, tisztítószerekre, mosószerre, tusfürdőre és samponra és valójában mindenre, ami egy háztartásban „normál” esetben előfordul. Megdöbbenve vettem észre, hogy szinte mindenre van valami jó kis kemikália a lakásunkban, és ez egy nagyon ijesztő felismerés volt.

Elkezdtem hát magam gyártani a mosószert, mosogatószert, szappant és tusfürdőt. A háztartásban is csak természetesen lebomló tisztítószereket használunk. Itt nem kell bonyolult dolgokra gondolni. Remek zsíroldó például a citrom és a szódabikarbóna. Egyik személyes kedvencem pedig a mosószóda, de érdemes kipróbálni a vadgesztenyét is. Ma már remek bevált recepteket lehet találni a neten. Dúskáltam az ötletekben és szívesen kísérleteztem. Szerencsére szuper beszerzési források is vannak, és mindent házhoz szállítanak. Ez nekem nagyon fontos, mert időközben elköltöztünk Budapestről 25 kilométerre és ez megnehezíti kissé a dolgomat.

Telt-múlt az idő és gyermekünk óvodás korba lépett. Elkezdtünk hát nézelődni, hogy milyen alternatív lehetőségek közül választhatunk a környéken. Szerencsére rátaláltunk egy fantasztikus közösségre és Waldorf-szülők lettünk. A Waldorf-léthez hozzátartozik, hogy csak természetes anyagokkal veszi körül a gyermeket. Semmi műanyag. Ez az én szívemhez nagyon közel áll.

Bevallom nincsen televíziónk sem, inkább együtt kreatívkodunk a gyerekekkel, ami sokszor nem kis kosszal jár, de ez csak nekünk szülőknek probléma. A gyerkőcök átlátják a káoszt, és persze imádják is azt. Nálunk mindennapos a festés, rajzolás és nemezkép készítés. Hiába vannak fiaink, mivel nagyon sokat kötök és horgolok nekik, ezért őket is nagyon érdekli ez a tevékenység. Mi nem gondoljuk, hogy egy fiúnak csak és kizárólag férfias dolgokkal kell foglalkozni.

Az óvodában egy szülői est keretein belül készítettünk nemezelt szappanokat a gyermekeknek, mert a kis lurkók előszeretettel szétnyomogatták a szappant, és az így nagyon hamar elfogyott. A natúr szappanok általában könnyebben felpuhulnak, mivel nem tartalmaznak olyan anyagokat, amelyek ezt megakadályozzák. Ezért ha bevonjuk ezeket gyapjúval, amely szintén egy 100 százalékban természetes anyag, akkor nagyban meghosszabbítjuk az élettartamukat. Ekkor szerettem bele mindenbe, ami a gyapjúval kapcsolatos. Azelőtt ezt sosem gondoltam volna.

Anikó

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?