Ez (is) egy olyan téma, amiről mindenkinek megvan a véleménye. Igazából ez is a célom: megkérdezni, hogy szerintetek mi a jó a gyerekeknek, az anyának, az apának. Leginkább pedig: mi az, ami jó az egész családnak.

Amióta azon gondolkodom, hogy gyereket szeretnék, azóta olyan 3-5-8 évre lőttem be a korkülönbséget. Szerencsére a párom sem ragaszkodik az ennél kisebb korkülönbséghez. Ehhez jönnek az egyéb tényezők: munka, lakás, anyagiak. Szeretnék visszamenni a gyerekek között, így mondjuk amikor kétéves lesz a lányunk, visszamegyek, visszavesznek (?), dolgozom fél évet és nekiállunk a testvér-projektnek. Igen ám, de a lakás 27 nm + 12 nm galéria, hová rakok még egy gyereket? Szóval: visszamegyek dolgozni, dolgozok egy évet, spórolunk, amennyit lehet, majd a lakáskereséssel egy időben indul a baba-projekt.  Ekkor már 3,5 lesz minimum a különbség, de inkább több, ami már sokak szerint nagyon sok. A másik lehetőség: korábban visszamegyek dolgozni, korábban költözünk. Így kisebb lesz a korkülönbség de nagyobb a hitel.

Aztán ott van az anya szempontja. Én nem szeretnék itthon lenni két kicsivel. Ennek főleg az az oka, hogy nagyon sok barátnőm úgy fogalmazott, hogy ezt az időszakot csak túl kell élni, olyan nincs, hogy egy anya még élvezi is az anyaságot. Legalábbis nem az első pár hónapban. Nincs idő vagy lehetőség a második babával olyan dolgokra, mint például nyugodt fürdetés, cicin vagy mellkason alvás. A kicsinek reszelek egy almát vagy összenyomok egy banánt ebédre, de a nagynak kell rendes ebéd. Nincsenek lusta napok. Én két kicsi babához túl kényelmes vagyok.

Ott van apa is. Ebben kivételesen határozott: még egy évig biztos nem. Márpedig amíg ő ilyen határozottan nemet mond, addig nincs is több kérdés.

Aztán ott vannak a gyerekek. Kezdjük a naggyal. Én sokat pesztráltam a testvéreimet, ez nem erősítette a testvéri szeretetet. Az sem jó,ha akkor érkezik a kicsi, amikor éppen valami történik a nagy életében: óvodábamegy, esetleg iskolába. Addigra túl kell lenni az első nagymamánál alváson,hogy később ne érezze úgy, hogy ez a kicsi miatt van.

A kicsi baba. Bizony „szegény” nem fog annyi időt kapni, mint a nagy kap most, akkor sem, ha a fejem tetejére állok és fél évig nem alszom. Nem lesz hónapokig laza napirend igény szerinti szoptatással, hiszen főzni kell, vasalni kell, menni kell a naggyal játszótérre vagy érte az óvodába. Nem tudom, ezt jól látom-e, de a második gyerek többet van a nagymamára vagy bébiszitterre bízva, hiszen menni kell a naggyal orvoshoz, előadásokra stb. De ez talán csak az én környezetemben van így.

És a piszkos anyagiak. Ha nagyobb a korkülönbség, nem kell új kiságy, testvérbabakocsi, autósülés, etetőszék, mire a kicsi megérkezik, a nagy kinövi. Ha visszamegyek dolgozni, többet fogok kapni, többet tudunk spórolni és több lesz a második babával a TGYÁS/GYED, mintha egymás után jönnének.

Amikor ezt így átgondolom, teljesen egyértelműnek tűnik hogy várunk.

Arról pedig már nem is kéne beszélni, hogy a kicsi kezd mumussá válni: ő majd nem fog a saját ágyában aludni, ő nem alakít ki magának napirendet, ő nem fog semmit megenni, ő nem fog tudni szopizni, őt nem lehet majd lerakni 3 percre sem, ő majd nem lesz el a babakocsiban. Hiszen teljesen kizárt, hogy egy „jó” gyerek után kapunk még egyet.

De ott van az a kis hang, hogy ezzel kiszúrok velük, hogy nekik így nem lesz jó, hogy ezt nem ésszel kell eldönteni, hogy az anyagi indokokat és a szülők nézőpontját felesleges és önző dolog idekeverni. Ez a gyerekekről szól, akiknek minden tudományos vagy kevésbé tudományos vélemény szerint a kis korkülönbség a jó.

Ti mit gondoltok? Nálatok hogy van?

Kicsidelfin