Nem tudom, hogy történt. Egyszer csak megláttam a kis sárga virágfejeket. Meg a duzzadt bimbókat. A pattanni készülő rügyeket. Pedig vártam már nagyon. Nem szeretek fázni. Nem szeretem a homályos nappalokat, a korán becsukódó napokat. Szóval vártam, nézegettem a naptárban, hogy hány nap még a tél. Aztán egyszer csak itt termett a tavasz. Észrevétlenül.

Állok az ablaknál, a radiátorhoz dőlök, mert még fázom. Nagyon fázom. De látom, ahogy az ősszel eltemetett kis hagymákból kibújnak az erős kis lándzsafejek. Tulipánok. Nemsokára virágba borul a kert. És kezdődik az év. Nekem most kezdődik, nem január elsején. Már érzem magamban a türelmetlenséget. Szeretnék kimenni, felásni, elvetni, kigazolni, lemetszeni, felkötözni. Kisöpörni a telet a kert minden kis zugából, a pajtából, az udvarról. Nézem a megfakult kis játszóházikót. Újrafestem - határozom el eltökélten. Megint. Már második éve. De most tényleg. Ígérem. Most nem fogja por lepni, mint amikor építkeztünk. Most majd virágok futják be, és madarak énekelnek a teraszán esténként. Sőt, a mellette árválkodó három raklapból is elkészül a kisvonat. És a homokozó kupoláját is befuttatom valamivel. Hogy szép legyen, és árnyékos. Mondjuk hajnalkával. De a kisházat újra kell festeni. Mindenképpen…

Nem lesz könnyű év. De szép lesz. Szépnek tervezem, és szépnek alkotom meg. Türelmetlen vagyok, ahogy közeledik. Hát nem ilyen egy újévi nap? Izgalommal teli, hogy mit hoz a jövő, reménnyel teli, hogy szép lesz a nyár, gazdag a termés, nem csak a kerti, hanem minden termés.

Tinti talán iskolába megy. Lehet, hogy nem, még csak éve eleje van ebben is. Okos, ügyes, koncentrál, számol, és unja az ovit. De félénk, nehezen barátkozik. Az óvoda udvarán eljátszik magában. Ül a hintán és énekel. Ha hívják sem mindig kapcsolódik be a játékba. De van, hogy ő maga megy másokkal játszani. Aztán megunja, és új csoportokat keres, új játékokat, új kalandokat. Ha megnő, hős akar lenni. Meglátjuk.

Matykó oviba megy. Majd ősszel. Még ennek is az elején vagyunk. Gyakorolja a biciklizést az úton. Ő, aki nem hallja, ha szólok hozzá, egyetlen kérésemet nem hajlandó teljesíteni, csak akkor, ha ő is úgy gondolja. Megy az úton, és rám figyel. Szólok neki, hogy az út szélén menjen, és az út szélén megy. Szót fogad. Mert tudja, hogy veszélyes, és gyakorolni kell. Engem elönt a büszkeség és az elégedettség. Lám csak, ezt is megcsináltuk. Persze addig még sok minden van hátra. De nem baj. Még csak most jön a tavasz, aztán a nyár, és majd utána. Még előttünk az egész év, a maga végtelennek tűnő melegével.

Több mint hat éve itthon vagyok. Ennek is vége lesz ebben az évben. Reménytelennek tűnik, hogy valami részmunkaidős állást találjak helyben. Sőt, helyben minden reménytelennek tűnik munkaügyben. De van egy terv, ami ha bejön, jó lesz. És be fog jönni, és jó lesz. Az első lépéseket megtettem, megtettük. Csupa izgalom, változás, vibrálás. Jó lesz ez az év.

Fáradt vagyok. És kopott, mint az a kis házikó. Tényleg újra kell festenem. Magamat is. Kicsit úgy érzem magam, mint aki álomban cselekszik, vagy lassított felvételre van állítva. Kockánként élem meg az életemet, nem akar pörögni a film. Tavaszi fáradtság, tudom. Évről évre jobban megvisel. Talán öregszem egy kicsit. Ilyenkor érzem. Pedig még annyi minden hátravan. De belefér. Tavasszal mindig tudom, hogy még minden belefér. Akkor is, ha fáradt vagyok.

Esik az eső, és érzem az illatát. Szeretem a tavaszi esőillatot. Termést ígér, és gazdagságot. Sok-sok zöldet, és sok-sok színt. Most annyira kopott a kert, hogy el sem tudom képzelni hogy megint zöld lesz és színes. Most még semmi sincs ott, a kamrában, és a pincében pedig már szinte semmi nincs. Ami még van, az is kopott. Mint valami ósdi madárijesztő válla. Ráülnek a madarak, és csúfondárosan veszekednek a maradék magokon. A tél utóhangjai. Ennek is van hangulata. És sokkal zöldebbek a kis lándzsahegyek tőle.

Nemsokára megérkeznek a szőlőtövek is. Ki kell mérni a helyét. Lehet, hogy lugas lesz mégis. Zöld sátor, alatta kis asztalka, majd készítek rá mozaikot. Ki tudja. A másik lugas is lassan elkészül. Lilaakác fogja befutni. Mögötte – vagy előtte? - fűszerkert. Szépen megnőttek a növények benne. A rozmaring is túlélte a telet, igaz betakargattam, és jó éjszakát kívántam neki. Ideje lesz felébreszteni.

Nézem a kis sárga virágfejeket. A duzzadó bimbókat, a pattanó rügyeket. Érzem az eső illatát, és néha valami kis meleg fuvallat éri az arcomat odakint. Kezdődik. Ujjong bennem valami: kezdődik az év. Igazán kezdődik. Nem tudom, hogy került ide ilyen hirtelen. De itt van, most már visszavonhatatlanul.

Keszzsu

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?