Eljött szeptember harmadika. Én is úgy gondoltam, és többen meg is erősítették, hogy jobban izgultam, mint Balu. Neki csak annyi aggodalma volt, hogy „milyen gyerekek lesznek az iskolában”. Nekem ennél kicsit több. Mert lássuk be, a leggondosabb felkészülésnél is sülhetnek el dolgok nagyon balul. Hiába szimpatikus V. néni és M. néni, ha a gyerekkel végül mégsem „passzolnak össze”.
Mindent megtettünk, hogy ne így legyen. Beszélgettünk a tanító nénikkel Balázs „előéletéről”, sőt, írtam egy kis jellemzést is a gyerekemről, aminek nagyon örültek. Persze előbb-utóbb ők is rájöttek volna azokra a dolgokra, amiket leírtam, de így talán kicsit mindenkinek egyszerűbb volt.
Az első napon reggel fél 8-tól volt a tanévnyitó, utána délután 4-ig „rendes” tanítási nap. Amikor odaértünk a tanteremhez, láttam Balázson, hogy ő is izgul. V. néni kint a folyosón várta a gyerekeket, és az első mozdulata az volt, hogy megölelte a fiamat… Később is azt láttam, hogy igazi tyúkanyóként terelgeti őket.
Az évnyitó után eljöttem, de el lehet képzelni, hányszor néztem aznap az órámra, hogy mehessek végre a gyerekért. Teljesen feleslegesen aggódtam, a Balu fülig érő vigyorral jött, és ez az eltelt három hét alatt nem változott.
Egyelőre úgy néz ki, jól sikerült tanító néniket választani. Saját emlékeimmel ellentétben nem csengőtől csengőig tartják az órákat az első hetekben, hanem fokozatosan terhelik a gyerekeket. Ennek köszönhetően „első nap ettek meg pisiltek” (idézet a szülői értekezletről). Szép lassan jutnak majd el addig, hogy a gyerekek végigülik a 45 perces órákat. Fix pontja a napnak az ebéd utáni pihenés. Vagyis ülnek a gyerekek a padban (amire hamarosan vesznek nekik párnát, mert kényelmetlen), fejet le lehet tenni az asztalra, sőt, van, aki alszik is, de a tanítónők szerint ez teljesen rendben van.
Amikor az időjárás engedi, kint vannak szünetben az udvaron. Minden osztálynak saját labdái, ugrálókötelei és egyéb kinti játékai vannak, ezt osztálypénzből veszik. Két hetente dupla tesióra keretében korcsolyázni járnak a közeli jégcsarnokba. A szülőknek ez a korcsolya megvásárlásán túl semmibe nem kerül, a gyerekek pedig nagyon szeretik. Jutalmazáshoz külön füzetet kértek, ebbe kapnak nyomdát, matricát, a jól megoldott feladatok mellé pedig piros pontot, arany csillagot. A magatartásukat hetente értékelik: napocskát, felhős napocskát, vagy viharfelhőt lehet kapni.
Balázsnak „csak” a nem túl jó kudarctűrése okoz némi gondot, de ezt is nagyon jól és türelmesen kezelik, ezért külön hálás vagyok. Nem könnyű, mert amikor nem úgy sikerül valami, ahogy Balu szeretné, szó szerint dühöng. Itthon is. Egyre ritkábban, és egyre rövidebb ideig, de bevallom, emiatt aggódtam. Meg amiatt is, hogy ne kezdjék ezért a többiek csúfolni. Szerencsére a tanítónők nagyon jól állnak a gyerekhez, és arra is figyelnek, hogy ne legyen csúfolódás, bár ez eddig nem fordult elő. Különórára még nem jár. A logopédiai felmérés lezajlott, szerintem idén még járnia kellene, és azt hiszem, elég lesz neki.
A reggelek kicsit átalakultak, én fél 8-tól 4-ig dolgozom a hivatalos 8-tól fél 5-ig helyett, hogy kicsit hosszabb legyen a délután, és tudjunk legalább párszor egy héten gyakorolni itthon (fekvő egyenes, álló egyenes és társaik, úgy látom, szükség van rá). Balázst én viszem reggel, az ikreket a párom (ő változatlanul 8-tól fél 5-ig dolgozik).
Most még nagyon fárasztó az új „menetrend”. A gyerekek fél 9-re kidőlnek, az esték elég nyűgösek (az ikrek ovit kezdtek, nekik is sok az újdonság), és sokszor belealszom az esti altatásba.
Hét végén házi feladatot írunk, átnézem a könyveit, füzeteit. Az üzenő füzetet minden nap megnézem, aláírom, ceruzát hegyezünk, megbeszéljük a napot. Most még kicsit soknak érzem, az intézni- és befizetnivalók telefonba-naptárba-cetlikre felírva, de így is mindig ott van bennem, hogy „mitfelejtettemel”. Majd belejövünk.
drlucifer
