Stresszt okoz az újszülötteknek az a bevett kórházi gyakorlat, hogy születése után elválasztják anyjától - idézte amerikai kutatók megállapítását a ScienceDaily című ismeretterjesztő portál.

'an unhappy newborn - 10 minutes old' photo (c) 2009, mrgreen09 - license: http://creativecommons.org/licenses/by/2.0/

Különösen a nyugati kultúrákban hódít az a gyakorlat, hogy az anyát és újszülöttjét elválasztják egymástól, miután a baba világra jött. Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia ajánlása az otthoni együttalvást is ellenzi a hirtelen csecsemőhalál megelőzése érdekében.

Az ember az egyetlen emlős, aki ezt az anya-újszülött különválasztást gyakorolja, a szokás babákra gyakorolt pszichológiai hatását vizsgálták most amerikai kutatók. Tanulmányukhoz kétnapos alvó újszülöttek szívritmusát mérték egy-egy órán át különböző helyzetekben. Az első szituációban test-test kapcsolatban voltak a babák anyjukkal, míg a második helyzetben közvetlenül annak ágya mellett. A mérések szerint az újszülöttek autonóm aktivitása 176 százalékkal nagyobb volt, nyugodt alvásuk pedig 86 százalékkal rövidebb az elválasztott helyzetben a test-test kapcsolatban tapasztalthoz képest.

Barak Morgan, a Biological Psychiatry című szakfolyóiratban ismertetett tanulmány szerzője kiemelte, hogy eredményük az első lépés lehet annak megértésében, hogy a sok bőrkontaktussal gondozott babák miért fejlődnek jobban. A későbbiekben azt is szeretnék megvizsgálni, hogy milyen eltéréseket okozhat a csecsemő neurológiai fejlődésében, ha az anyától elválasztva gondozzák élete első szakaszában.

MTI